Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Grekszáné Báki Jolán
Óvodavezető,
Vaja
Kimondani is sok, hát még megélni, de tény, hogy Grekszáné Báki Jolán óvodavezető 28 éve került még képesítés nélküliként a vajai óvodába. Felnőtt egy generáció, és ő ma már azoknak a gyerekeivel foglalkozik, akik nemrég még idejártak. Vásárosnaményban született 1955. november 2-án néhai Báki Béla földműves és Kuczmog Etelka háztartásbeli anyuka gyermekeként. A 82 éves mama az unokák boldogulását is láthatja. Férje, Greksza Mihály, matematika–fizika szakos általános iskolai tanár, a közeli kántorjánosi Móra Ferenc Általános Iskolában tanít. Jolikának két lánya van, Gabriella a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban angoltanár. Viktória harmadéves hallgató a Nyíregyházi Főiskola rajz–vizuális kommunikáció szakán.
A patinás nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium francia tagozatán érettségizett 1974-ben, majd 1975 szeptemberétől a vajai napközi otthonos óvodában kezdte el a hivatás gyakorlását. Az óvónői képesítést a Hajdúböszörményi Felsőfokú Óvónőképzőben szerezte meg 1979-ben, már munka mellett. A hetvenes évek közepén mindössze négy csoporttal működött a vajai óvoda, viszont nem ritkán harmincnégy kisgyermekkel is igyekezett egy-egy óvónő foglalkozni egy csoportban. Segítette munkájukat nemcsak a gyermekek, hanem a szülők nyitottsága, szerteágazó érdeklődése. Igazi szakmai kihívásnak minősült az óvodapedagógus tevékenysége. A mai napig elevenen él Grekszánéban a gyermekek szeretetteljes megnyilvánulása, ragaszkodása. Képzeletbeli képernyőjén felvillannak azok a gyermekarcok, amelyek oly kedvesek ennyi év távlatából is.
A demográfiai hullám azt eredményezte, hogy 1978-ban az óvodát 5 csoportossá bővítették. A vajai nők közül egyre többen vállalták állást, gyakran több műszakban, és ezzel párhuzamosan igényelték a gyermekek intézményes nevelését, oktatását. 1987-től az óvoda hét csoporttal működik és 173 kisgyermeket írtak be. A nevelőtestületben tizenöt óvodapedagógus tevékenykedik. A nevelő-oktató munkát segítő dajkák kilencen vannak. Grekszáné elmondta: örülnek annak, hogy stabilizálódott mind a gyermekek, mind a dolgozók létszáma. Helyi nevelési programot készítettek 1999. szeptember elsejétől. Az óvodapedagógia megújulásával előtérbe kerül a gyermekek képességfejlesztésében a tevékenykedtetés, az önkifejezés lehetőségeinek biztosítása, amelyet játékosan, vonzó tartalommal az óvodapedagógusoknak kell megszervezni, s mindehhez maximálisan figyelembe veszik az életkorból fakadó sajátosságokat. Mint az óvodavezető utal rá: a munkájuk során a kisgyermekek játékigényének, érdekeinek, szabadságának megfelelően igyekeznek megszervezni a foglalkozásokat.
Sajnos, szembe kell nézniük azzal a jelenséggel, hogy évente nő a hátrányos helyzetű és a cigánygyermekek száma. Velük a fokozott törődés, a differenciált fejlesztés igen nagy kihívás valamennyi óvodapedagógus számára. Az eltérő szociokulturális környezetben a sorsok igen eltérően alakulnak. Sok a problémás és a veszélyeztetett gyermek. A harmonikus személyiségfejlődés, a boldog, kiegyensúlyozott, élményekben gazdag kisgyermekkor elősegítése a célja valamennyi óvodapedagógusnak. Arra törekednek – mondja Jolika –, hogy lehetőség szerint egyenlő eséllyel induljanak az életben a hátrányos helyzetűek is. S hogy ezek a tervek megvalósuljanak, a nevelőtestület minden tagjának feladata a folyamatos ellenőrzés, elemzés és értékelés.
A közepesen felszerelt óvodában igyekeznek minden forintot megfogni, ezért a jótékonysági bevételeket (rendezvény, vásár, bál) fejlesztésre fordították. Az elmúlt öt év során kétmillió forintra tettek szert és ebből a pénzből játékpolcokat, kiegészítő bútorokat, játékokat vásároltak. A taneszköz-beszerzési pályázaton nyert közel 700 ezer forintból felújították az óvodai bútorzatot, és vettek jó néhány képességfejlesztő, mozgásfejlesztő és tornaszobai eszközt.
Grekszáné végigjárta a ranglétra különböző fokait. Ezerkilencszáznyolcvanhattól általános helyettesként tevékenykedett 1990-ig. Szakmai munkáját Miniszteri Dicsérettel ismerték el 1988-ban. Ezerkilencszázkilencvenben megbízott vezető lett, majd 1991-től pályázat útján nyerte el kinevezését. Törekedett ismeretei bővítésére, ezért a Debreceni Egyetem Wargha István Pedagógiai Főiskoláján plusz egyéves képzés keretében főiskolai diplomát vehetett át. 2001-ben elkezdte tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakán, és 2003-ban sikeresen államvizsgázott: közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirányú végzettséget szerzett.
Nincs olyan rendezvény Vaján, ahol ő és az óvodásai ne lennének ott. Közéleti tevékenységéről ismerik jól a helybeliek, a nagyközségi önkormányzat oktatási és közművelődési bizottságának külső tagja. Úgy véli, hogy az itt szerzett szakmai ismereteket, tapasztalatokat a mindennapi vezetői munkája során eredményesen tudja hasznosítani.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése