Dr. Zádori Zoltán

Szülész-nőgyógyász és onkoradiológus főorvos

Nyíregyháza

szszb_32_tk_dr_zadori_zoltan.jpgNapjaink humanistájának egyik megtestesítőjéről első pillantásra senki sem mondaná meg, hogy már túl van a hatvanadik életévén. Közel négy évtizedes orvosi munkássága alatt mindig emberek élete volt a kezében. Szülész-nőgyógyászként számtalan kezdődő kis életet segített a világra, onkoradiológusként pedig a rákbetegségben szenvedők sokaságát gyógyította meg vagy hosszú évekkel hosszabbította meg az életét illetve, elviselhetőbbé tette a sors által megszabott, hátralévő éveket.

Elkötelezetten és szívósan küzd azért, hogy megyénkben minél szélesebb körben terjessze el a korai rákszűrés fontosságának gondolatát. A ma még második halálozási okot – a daganatos megbetegedések számát – jelentősen csökkenti az, ha a korai felismerést rövid időn belül követi a szükséges kezelés és az ahhoz tartozó életmód-változtatás. Az előbbi a gyógyítók, az utóbbi a betegek és hozzátartozóik feladata és felelőssége. Az élet elsőbbsége minden mást felülír! A daganat nem szükségszerűen sorscsapás! A doktor úr saját magán is megtapasztalta ennek igazságát: sok évvel ezelőtt rosszindulatú gyomordaganat miatt operálták, teljesen meggyógyult az egyébként nagy százalékban halálos kórból.

Édesapja, Zádori Barnabás, korán elhunyt. Édesanyjának férfitestvérei, Bereczky Dániel gépészmérnök és dr. Bereczky Bertalan – aki az első orvos volt a családban – igyekeztek számára pótolni az apát. Ő és felesége, dr. Jászai Éva – aki ugyancsak orvos volt – áldozatos munkájukkal vezették a jólelkű és okos fiút a gyógyítani akarók széles táborába. Az élet igazságaként édesanyja, Bereczky Terézia 92 éves koráig örülhetett fia sikereinek.

Zádori Zoltán útja, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumból a Debreceni Orvostudományi Egyetemre végzett. Ötödévesként megnősült, 1979-ben ledoktorált, majd Nyíregyházán, a Jósa András Kórház szülészeti osztályán megkezdte orvosi tevékenységét. Az ott töltött tizennégy év alatt – esküjéhez hűen, sőt olykor azon túlmenően is – számtalan kis életnek és a hozzáforduló felnőttnek segített. 1988-93 között a Megyei Nővédelmi Tanács főorvosa. 1983-ban szakvizsgázott szülészet-nőgyógyászatból, majd a Hajnal Nőgyógyászati Magánklinikán szakrendelt és un.”egynapos” nőgyógyászati műtéteket is végzett. Pályamódosítását megkönnyítette, hogy az 1990-ben induló új osztálynak, az Onkoradiológiának egy nőgyógyászt is alkalmaznia kellett. Dr. Erfán József osztályvezető főorvos hívó szavára 1993-ban a tehetséges és képzett fiatal orvos átment a daganatos betegek gyógyítását végző osztályra és 1996-ban onkoradiológiából szakvizsgázott. Zádori főorvos büszke a mentorára.

„Az onkológiai osztályon a nőgyógyászati, valamint az egyéb daganatos betegségeket már új épületben, új műszerparkkal, a legkorszerűbb kezeléssel, a legmagasabb színvonalú ellátást biztosítjuk a megye betegeinek. A korai felismerésre, szűrésre és kezelésre fókuszálunk. A komolyra fordult esetekben a jobb életminőség biztosítása mellett a betegség lassítását is megkíséreljük.” mondja az őszülő hajú orvos. Hetente egyszer a kórház mátészalkai telephelyén onkológiai szakrendelést tart. Hobbija az utazás, a vadászat. „Randevúzott” a világ legmagasabb hegycsúcsával, a Mount Everesttel. Mindkét hobbija elősegíti testi-lelki feltöltődését, az ebben a hívatásban gyakori un. „kiégés szindróma” elkerülését. Nagyon kedves szórakozás a rock-koncertek látogatása, egy jó Deep Purple, Uriah Heep vagy Status Quo koncert kedvéért akár 1000 km-t is képes utazni oda és vissza. Büszke négy gyermekére és két unokájára. Fiai, Zoltán oktató-kutatóorvos a SOTE-n, Gergely sebész rezidens Debrecenben, jövőre szakvizsgázik. Mindketten már a PhD tudományos fokozatot is megszerezték. Zoltán felesége jogász, Gergelyé angol-történelem szakos középiskolai tanárnő, utóbbiaktól származik két gyönyörű kislány unokája, a 3 éves Csenge és az 5 hónapos Nórika. Második házasságából ugyancsak két gyermeke van, a Debreceni Egyetemen. Violetta harmadéves vegyészmérnök hallgató, Barna kereskedelem-marketing szakon végzős. Mindketten folytatni fogják tanulmányaikat az msc képzésben is. A négy gyermekkel közös programokat szoktak szervezni, jövő nyáron egy Fertő-tavat megkerülő kerékpártúrára mennek.

„Már mellettem dolgozik az utódom, aki folytathatja majd azt, amit én elkezdtem. A nőgyógyászati magánpraxis mellett orvosi tapasztalataimat majd az idősellátásban hasznosítom: saját erőből idősotthont nyitok, amiben majd én is leélem időskori éveimet. Jelenleg az új sugárterápiás készülék, az un. HDR-after loading berendezés beüzemelésével, rendszerbe állításával vagyok elfoglalva munkatársaimmal együtt.”

„Az élet szép, ha nem így látod, az nem az élet hibája, hanem a tiéd, amiért nem tetted széppé!” – ez az ars poeticája Dr. Zádori Zoltán főorvosnak.  

***  File0001.jpg

Írta:

Volom Pál

 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése