Nyíregyháza

A Helytállásra kötelező kötődés címet adta önéletírásának riportunk főszereplője, akinek a 2005. augusztus 19-ei ünnepi közgyűlésén nyújtották át a Pro Comitatu kitüntetést.

„Visszaemlékszem a 70-es évekre, amikor a megye sikertörténete íródott. Különös szerencsém volt, hogy részt vehettem a megye fejlesztésében, a viszonylagos elmaradottság mérséklésében. Ifjúságomtól kezdve fájó érzés volt a megye nevéhez ragasztott negatív jelző,„sötét Szabolcs”, „fekete vonat” vagy „a térképen nem található”. Mert lehet, hogy itt mindig hiányzott egy krajcár, itt többször szenvedték meg szegénységüket az elesettek, de itt adták a világnak azokat a nagyjaikat is – Bessenyei, Kölcsey, Krúdy, Móricz, Váci –, akik nem csak a megyét, de az országot tették ismertebbé, nagyobbá, szebbé. Amikor visszakerültem a megyébe, elhatároztam, hogy kőkemény következetességgel, minden tudásommal és erőmmel szülőmegyém fejlődéséért, a lakosság boldogulásáért dolgozom. Első nagy próbatételem az ágazatok közép- és hosszú távú fejlesztési koncepciójának kimunkálása volt, melyet a választott testület folyamatosan tárgyalt és hagyott jóvá. Ezek képezték alapját a megye terület- és településfejlesztés összehangolásának, segítettek az országos szervekkel folytatott tárgyalásokon.

A területfejlesztésben elért eredményeket bizonyítja, hogy a gazdasági szerkezet korszerűsödött, az iparban foglalkoztatottak száma megháromszorozódott az évtized végéig, és megalapozta a városhálózat kiépítését, az infrastruktúra fejlesztését. Korábban csak tizenhárom településen volt vízközműhálózat, majd 1981-ben már több mint nyolcvan városban és községben. Gyorsult a közműcsatorna-építés. Az 1970-es években több mint 5600 lakás épült, minden hatodik állami forrásból. Elkezdtük a cigányputrik felszámolását is. Helyettük több száz „C” típusú egészségesebb lakásba költözhettek. Nyíregyházán rövid idő alatt átadtunk két vasúti felüljárót. Meghatározó szerepet töltött be Záhony, fejlődött az átrakókörzet, több mint 7000 embert foglalkoztattak. Európa legnagyobb szárazföldi kikötőjévé vált a város. Jelentősége megmutatkozott az ország és a megye iparfejlesztésében. Egyre több energia-távvezeték ívelte át az országhatárt.

Az almaültetvény-telepítés a 70-es években érte el csúcspontját. A háztáji gazdaságokban, a házi kertekben és a nagyüzemekben évente mintegy 600 ezer tonna téli almát szüreteltek. Vásárosnaménytől Záhonyig vezetett az „almaút”. Az alma adta a mezőgazdasági bevétel húsz százalékát. Ekkor vált szállóigévé: „Az alma Szabolcs aranya”. A termelési eredmények tekintetében országosan is és Európában is az élvonalba kerültünk. A terület és a település fejlődése parancsolóvá tette az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a sport fejlesztését is. A ma élőknek már természetes, hogy a megyeszékhelyen van önálló társulattal rendelkező színház, könyvtár, művelődési ház, művésztelep, Falumúzeum. Az akkor kialakított Vadaspark mára állatkertté fejlődött. A gyümölcskarnevál különleges, nagy tömeget vonzó színfoltja ma is megyénknek.

Több városban épült ipari és mezőgazdasági szakmunkásképző intézet. Nyíregyházán átadták a Pénzügyi és az Ipari Műszaki Szakközépiskolát. S a Mezőgazdasági Szakközép- és Főiskola nemcsak a megye szakemberigényét elégítette ki. A tanárképző főiskola nélkül nem tudtuk volna rendezni a pedagógushiányt. Integráltuk a járó- és fekvőbeteg-ellátást. Új szakrendelőket, kórházak építettünk, a meglévőket pavilonokkal bővítettük. Nyíregyháza mezővárosból ipari és iskolavárossá, kereskedelmi és kultúrközponttá vált. Szép, mozgalmas, jól élhető város lett, fejlődése azóta is tart.  Az elért eredmények igazolják, hogy ez valóban sikertörténet volt, melyben a megyei tanács akkori osztályvezetőinek, a tudományos egyesületeknek, a társadalmi szerveknek, a helyi tanácsoknak és minden tenni akaró és tudó embernek része volt. Én helytállni, használni akartam minden erőmmel, de nélkülük ez nem sikerült volna.”

Dr. Pénzes János 1931-ben Kislétán született. A megyeszékhely Kertészeti Gimnáziumában érettségizett, majd agrárközgazdász lett. Volt a vencsellői gépállomás igazgatója, majd két éven át a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese. A „szülőmegye” Tanácsának elnöki tisztét 1972 és 1981 között töltötte be. 1991-ig a Fővárosi Tanács elnökhelyetteseként dolgozott. Munkájáért megkapta a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített csillagrendjét. Arra büszke, hogy 1993-ban Kisléta díszpolgárává választotta.

„Mindent felülmúló jó érzés volt viszont átvenni a Pro Comitatu kitüntetést. A díj átadására feleségem kísért el, így neki is közvetlen része volt az örömben. Két fiunk nevelésében is ő viselte a nagyobb terhet. Most boldog nagyszülők vagyunk, öt unokánk aranyozza be napjainkat. Igaz, kinőttek az ölünkből, de az ölelésük melege mindig velünk marad.”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)