Nyíregyháza

A szatmári falvak nevét az ország nagy részén 1970-ben hallották először, amikor a gyorsan rohanó félelmetes árvíz pusztításai miatt Petőfi versének hangulata tért vissza, és feltűnt, hogy az árvizektől elszokott vidéken milyen tervszerűen megy a munka. Nem kis része volt ebben annak a csengeri fiatalembernek, akinek szülőhelyét szintén komoly veszély fenyegette.

Medgyesi József akkor a megyei tanács munkaügyi osztályának helyettes vezetője. Az árvízi mentésben kitűnt szervezőkészsége, szakszerű irányítása. Magas kitüntetéssel jutalmazták, és beiskolázták a politikai főiskolára, ami azt jelezte, magas állás betöltésére tartja alkalmasnak a káderfejlesztéssel foglalkozók köre. Igazuk volt, de sok idő telt el a felismerésig.

Medgyesi József Csengerben 1937. szeptember 16-án született, és ma is idevalósinak vallja magát. Apja kereskedő és a csengeri református gyülekezet presbitere volt. Három fia közül József, a középső és őt sem nevelhette sokáig, mert 1948-ban a Szamosba fulladt. A három gyermek szerencséje, hogy később Molnár János jó nevelőapjuk lett. Amikor az általános iskola befejezése után bizalmasan megmondták az iskolában, hogy a gyerek papírját nem küldhetik el sehová gimnáziumba, mert származása miatt nem veszik fel, Pótor Sámuel tiszteletes úr elvitte a református kollégiumba Debrecenbe, ahol végig színjeles bizonyítványával bizonyított. Édesanyjáék 1953-tól Nyíregyházán élnek, s bár nem volt könnyű akkoriban, örültek a kitűnő érettséginek, és hogy a fiatalember orvosi egyetemre jelentkezik.

1957-et írtak ekkor, és a felvétel helyett egy értesítés érkezett, hogy helyhiány miatt nem nyert felvételt. Dolgozni kezdett, majd behívták katonának. Az Abasáron töltött szolgálati idő alatt is kérte felvételét, de ismét ugyanazt az elutasító levelet kapta válaszul. 1959-ben hazaköltözött Nyíregyházára, s a Vagép karbantartó brigádjában kőműves segédmunkás.

Az ő életében a fordulat éve 1960 volt. Nem egészen meseszerűen, de a szerencse végre mégis mellé szegődött, ahogy a korhoz illett, amolyan „szocreál” módon.

A megyei statisztikai hivatal vezetője, Szilágyi Imre értelmes, fiatal munkatársat keresett, és a leszerelt katonák között nézelődött a kiegészítő parancsnokságon. Hogy ez akkor lehetséges volt, az azt az időt jellemzi, no meg Szilágyi Imre jó helyzetismeretét. Kiválasztotta a „papírforma” alapján Medgyesi Józsefet. A találkozás szokatlanul zajlott. A malterosruhában megjelenő mokány, hullámos hajú, szinte világítóan kék szemű fiatalember először mintha nem keltett volna bizalmat. Aztán a próbaként kiadott matematikapéldák gyors megoldása meggyőzte Szilágyi Imrét, hogy jól választott. Megígérte, hogy ajánlani fogja a közgazdasági egyetemre is.

A szerencse legalább olyan fontos az életben, mint a tehetség vagy a szorgalom, de felismerésére és megtartására csak azok képesek, akik felkészülnek a fogadására. Medgyesi József akkor megértette, hogy számára ez a lehetőség kínál a legtöbbet. Ipar szakon diplomázott, itt is jelesen, miközben a statisztikai hivatal munkatársa. A megye és az ország diagnosztizálásának ez a hely volt a röntgenkészüléke. Ide bejutottak az információk, de innen csak megadott szempontok szerint mentek ki. Az itt szerzett szemlélet tehát igen lényeges, mert a valóság ismeretét és a lehetőségek felmérését tette Medgyesi József gondolkodásának előterébe.

Amikor átkerül 1964-ben a már említett munkaügyi osztályra, ahol végigjárja a hivatali ranglétrát, két belső parancsra figyelt. Szakmailag mindig felkészülten kell kiállni egy ügy mellé, a másik, hogy közvetlen emberi kapcsolatot tartson azokkal, akikkel dolgozik. Felesége, Szatmári Katalin egykor iskolatársa volt, majd Nyíregyházán tanítónő. Három fiuk született, József, Sándor és Gergely. Szeretettel és meghatódottan beszél fiairól, első helyen voltak az elmúlt években, ha apjuknak döntenie kellett. Például 1974-ben, amikor nem a minisztériumot, hanem a megyeházát választotta. A pénzügyi osztályon Agócs József helyettese, de szinte önállóan dolgozhatott. 1980-ban a tervosztály élére került, majd e két osztály összevonásakor a közgazdasági főosztály vezetője a rendszerváltáskor. Munkabírása közismert, mint ahogy az is, hogy nemcsak szereti, de jól is játssza a focit és a teniszt. A fizikai erőnlét kellett ahhoz a munkához is, amit 1991. január 5-én elfogadott. Felkérték és megválasztották ekkor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökének. Az elmaradottság felszámolására felelős vezetőként már korábban elindított programjai a lehetséges eredményeket meghozták. Előbb három dolgot akart a megyének: egészséges ivóvizet minden településnek, korszerű szakoktatáshoz iskolákat és körzeti egészségügyi szakrendelőket. Ezek megléte után következhetett a gáz, a telefon, az autópálya, és sorolja, hogy mire kell a megyének a fejlődéséhez szellemi és anyagi erőt előteremteni. Egyéni céljai egybeesnek a megye fejlesztésével. Ezért örül az 1993-ban kapott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéért kitüntetésnek.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)