Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Seszták Oszkár
A Megyei Közgyűlés alelnöke,
Nyíregyháza
Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnok mellé jégpályát építenek. Fejlesztik a templomturizmust. Az infrastruktúra fejlesztésére is gondoltak. Szemelvények ezek a megyei közgyűlés elképzeléseiből. A közgyűlés a központi pénzügyi megszorítások ellenére igyekszik megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Köztudott, hogy ebben a választási ciklusban a Fidesz politikusai irányítják a közgyűlést. Az első mondatokban említett témákról és még sok egyéb másról Seszták Oszkárral, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnökével beszélgettünk.
Őt a fideszesek közreműködésével választották alelnökké. Fontos szakterületeket bíztak rá, pontosabban fontos szakterületek tartoznak a felügyelete alá, politikailag és szakmailag is felelős ezekért a területekért. Az oktatás, a kultúra, a sport és a turizmus tartozik hozzá. Helyettesítőként „viszi” a régiós ügyeket és a területfejlesztést.
Seszták Oszkár azt mondta, rosszkor lett alelnök, mert a mostani „reformok” valójában megszorítások, pénzelvonások. Így a fejlesztésekre kevés lesz a lehetőség. Ám át kell vészelni ezt a ciklust, a rendelkezésre álló pénzügyi és egyéb lehetőségek optimális felhasználásával. Az alelnök legfőbb célja, hogy a funkciók egyetlen egy területen se sérüljenek.
Nézzük sorjában a már felsorolt területeket! Néhány helyen az iskolák összevonása elkerülhetetlen. Összevonásokra kerül sor például Fehérgyarmaton.
A Nyíregyházi Főiskola ugyan nem megyei, hanem minisztériumi fenntartású intézmény, de a közgyűlés lehetőségeihez mérten támogatja a főiskola további fejlesztését. Itt elsősorban uniós támogatások megszerzésére kell gondolni. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban támogatják a Vidor fesztivál folytatását, de szeretnék, ha némileg megújulna a fesztivál műsora. Nyíregyházán a volt hadkiegészítő parancsnokság mellett van egy kúria (ez megyei tulajdon), itt helyezik majd el a Kállai-gyűjteményt.
A szakemberekkel együtt remélik méltó helyre kerül majd ez a történelmileg és kulturális szempontból is fontos gyűjtemény. Kisvárdán a Rétközi Múzeum reményeik szerint nagyobb, tágasabb, méltóbb helyre költözik.
A Bujtosi Szabadidő Csarnok már eddig is sok fontos rendezvénynek adott helyet. Ám a nagy épület felett kissé elszállt az idő, a csarnok felújításra szorul. A terv szerint ez meg is történik. A felújított épületben még több európai és világrendezvényre kerülhet sor. A téli sportok művelésére nem sok lehetőség van megyénkben. A fiatalok (vagy talán minden korosztály) legnagyobb örömére jégpályát terveznek a csarnok mellé.
Köztudott, hogy megyénkben hagyományai vannak a turizmusnak. Ám azt is tudjuk, hogy a földrajzi fekvésünk nem éppen kedvező. A nyugati, fizetőképes turisták nem özönlenek ide. Mégis jó célkitűzésnek mondható a megyei turizmus fejlesztése. Érdemes megyénk történelmi és irodalmi helyeit meglátogatni. Gondoljunk csak Tarpára, Móricz Zsigmond szülőföldjére, a mátészalkai szekérmúzeumra, a Sóstói Múzeumfalura vagy a szőke Tisza hűsítő vízére.
A bátorligeti ősláp Európában egyedinek számít. A vadászturizmusról eddig keveset beszéltünk, de gondoljunk csak arra, hogy pár évvel ezelőtt a spanyol király Napkoron vadászott. A máriapócsi kegyhelyet és a mellette lévő, felszentelt gyógyfürdőt aligha kell bemutatni. Beregdarócon pár évvel ezelőtt református üdülőt építettek. A tákosi és a vámosatyai fartornyú templom is látnivaló. Érthető, hogy a közgyűlés a templomturizmus fejlesztésére is gondolt. A híres tiszadobi kastély és a mellette lévő csónakázó is csalogathatja a turistákat.
Az alelnök a megyerendszer megtartásának és az infrastruktúra fejlesztésének is híve, támogatója. Mint mondta, a ciklusban befejezik a szilárdhulladék-rendszer kiépítését. Új lesz az ivóvíz- és szennyvízprogram. Az utak felújítására is lehet számítani.
Seszták Oszkár megfontolt, komoly, magas, kissé szikár ember. A megyénket bemutató könyvsorozatban már szerepelt 1995-ben a Fidesz megyei irodavezetőjeként.
A szomszédos Borsod megyében, Rakacán született 1965-ben. Szülei „egyszerű” emberek. Sok jó útravalót kapott a szülői házban. A nyíregyházi Bessenyei Tanárképző Főiskola történelem–népművelés szakán szerzett diplomát.
Idézet az 1995-ben megjelent könyvből: „A Fiatal Demokraták Szövetsége 1989-ben sikereket ért el. Seszták Oszkár ekkor vált felnőtté, és hivatásos politikus lett.”
A felesége pedagógus, és a gyermeknevelést szívügyének, hivatásának tekinti. Három gyermekük van. Veronika 12 éves. Az ikrek – Lilla és Anna – 6 évesek. Családi házban laknak. Reméljük, hogy a párttól, a pártoktól függetlenül valóra válnak a közgyűlés jó elképzelései. Ezért szurkolunk. Hajrá, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye!
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése