Dr. Lenár Györgyné

A Sátoraljaújhelyi Diákok Baráti Körének elnöke

Sátoraljaújhely

szszb 30 tk Dr. Lenár Györgyné 400.jpgÜnnepeltek a „térkép szélén”, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely középiskoláinak mai és egykori tanárai, diákjai szeptember 27-én. Az 1984-ben alapított „Sátoraljaújhelyi Diákok Baráti Köre” (www.sdbk.hu) harmincadik születésnapját tartották. A kerek évfordulóra összesereglett valamikori diákok, tanárok és a meghívott vendégek méltó keretek közt, a Latabár Árpád Színház dísztermében tartották az emlékünnepélyt.

A gála alaphangját a mazsorettek – már hagyományossá vált – látványos bevonulása és színvonalas előadása indította. Ezt követően a város polgármestere, Szamosvölgyi Péter – maga is egykori diák – méltatta a három évtizede, lankadatlan szorgalommal dolgozó és folyamatosan megújuló közhasznú szervezet hiánypótló tevékenységét. Mint mondta: ”Az újhelyi diákokat nemcsak az egykori tanárok és diáktársak tisztelete, megbecsülése vonzotta haza, hanem a város, a szülőföld örökké tartó szeretete is.” A jubileumi megemlékezők nagy tapssal köszöntötték a Sátoraljaújhelyi Diákok Baráti Körének színpadra lépő elnökét, a mosolygós és népszerű dr. Lenár Györgynét – ismertebb nevén Anit – aki beszédében ekként emlékezett vissza az eltelt mozgalmas három évtizedre:

2406.jpg„ Boldogan jelentem, hogy egyesületünk harminc éves lett. Egy születésnap mindig nevezetes esemény. Összejönnek a családtagok, visszaemlékeznek az ünnepelt szüleire, gyerekkorára, élete nevezetes állomásaira. Az ünnepelt örül az ajándékoknak és közben elgondolkodik azon, hogy milyen gyorsan száll az idő, azon, mi az, ami siker, és az, ami kudarc volt eddigi életében. Így vagyunk ezzel mi is. Összejöttek a „családtagok”, a sátoraljaújhelyi középiskolák egykori és mai diákjai. Szeretett alma matereink – a gimi, a keri, a mező- és az ipari – tanárai és tanulói. Azért vagyunk ma itt, ilyen sokan, mert szeretjük Zemplént, szeretjük Újhelyt és mert mindannyian barátok vagyunk.” A szülőföld szeretete szólalt meg ebben az elhangzott hatsoros versikében:”Itt futkostunk a kies berekben, víg, csapongó, játszi kis seregben. Itt tanultuk édes anyanyelvünk, serdült ifjakká is itt lettünk. E drága föld adott nékünk tápot, legyen érte mindörökké áldott.” Az elnök asszony, visszatérve a születésnaphoz, így fogalmazott:” Egyesületünknek is voltak „szülei”, akik nagy szeretettel indítottak útnak bennünket. Fleskó László biztatására első elnökünk dr. Soltész Pál – aki most ünnepelte 60. érettségi találkozóját – munkatársaiból, és a diákéveire nosztalgiával visszagondoló volt újhelyi diákokból megszervezte a Diák Baráti Kört. Engelberth László titkár, Jánosi Lászlóné (+), Zahoránszky Anna és Juhász István elnökségi tagok vezetésével működni kezdett a megálmodott baráti társaság az akkori Művelődési Ház szakköreként. A tagok őszinte barátsága és szeretete fogta össze a volt piarista – korábban pálos – „gimis”, a „keris” és a „mezős” egykori diákokat. Egy-egy csoport működött még Budapesten és Miskolcon. Felkutattuk az innen elszármazott újhelyi diákokat, meghívtuk őket a rendezvényeinkre. Folyamatosan megismertetjük és továbbadjuk városunk és iskoláink hagyományait. Őrizzük barátságainkat. Önképzőkör szerűen bővítjük ismereteinket, amibe bevonjuk az ifjúság és a város érdeklődő lakosait is.”

Az SDBK 1997-ben lett hivatalosan is bejegyzett egyesület. Közhasznú szervezetté 2011-ben vált. Ekkor a szép emlékű elnök, dr. Ugray György és „csapata”: Wieland Ildikó, Hajdú Edit, Papp László és természetesen dr. Lenár Györgyné, az Alapszabály előírásainak megfelelően ügyeltek az egyesületi munkára. Bővítették a létszámot, és minden hónapban szerveztek valamilyen közös programot.

Mára hagyományossá váltak rendezvényeik: az emlékezetes csülkös vacsorák, a nőnapi köszöntések, a diák – és érettségi találkozók szervezése és megtartása, a közös kirándulások, a hangulatos szalonnasütések és a mindenki lelkének legkedvesebb karácsonyi ünnepségek. Mindezek mellett tovább folytatódnak a kezdetek óta népszerű előadássorozatok, amelyek igen széles témakörben mozognak. Tartanak könyvbemutatókat, adnak ki saját kiadványokat. 2014 tavaszán bonyolította le az egyesület a tizedik közös külföldi utazást. Az egyesület továbbra is folytatja a tehetséges fiatalok támogatását, díjazzák a tanulmányi versenyek helyezettjeit. Aktívan részt vállalnak a városi közéletben is. Rendezvényeiken szívesen szerepeltetik a sikeres, egykori újhelyi diákokat. Saját „otthon” hiányában az egyesület vendégként bonyolítja le programjait. Hol a könyvtárban, hol a Művelődési Központban, hol az Európa Házban, vagy akár a Zemplén Kaszinó helyiségeiben. Az elmúlt öt évben, az érettségi találkozókon kívül majd’ hatezren fordultak meg az SDBK különböző rendezvényein.

A szülőföld megtart, ezer szállal köti ide a családját, városát, egykori iskoláját sírig szerető baráti társasági tagokat.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése