Dr. Kovács Sándor

Megyei rendőrfőkapitány-helyettes,

Nyíregyháza

szszb_15-28_dr_kovacs_sandor.jpgRendőrcsaládban született Nyírbátorban, de Nagykállóban nevelkedett. Így már gyerekkorában szembesült a rendőri pálya előnyeivel és hátrányaival, hiszen édesapja több mint harminc évig szolgált a fegyveres testületnél.

Akkor természetes volt, hogy a két Kovács fiú apja nyomdokaiba lépjen. A bátyja is ezt a hivatást választotta. Ahogy számolta, eddig az apjukkal együtt közel száz évet töltöttek a pályán. Egyedül még ő növeli az évek számát, hiszen a gyerekeik más pályát választottak.

Az érettségi után a katonaság következett, céltudatosan a tartalékos tiszti iskolát választotta, hogy leszerelés után felszereljen rendőrnek. Egyből nem sikerült az újabb mundért felvenni, közel egy évig várt rá. Addig volt, traktoros, asztalos segédmunkás és kergette pettyest a nagykállói focicsapatban.

Aztán 1972. július elsejével elérkezett a nagy nap. Hadnagyként Nyíregyházán felszerelt, géppisztollyal, málhazsákkal az irányt vonattal Kisvárdára vette, ott kezdte el a több mint harminc éve tartó szolgálatot. Kisvárdán a bűnügyi területen kezdett dolgozni.

 – Akkor még csupán egy kocsi volt a kapitányságon, így legtöbbször motorral, vonattal vagy éppen kerékpárral mentünk a bűncselekmény helyszínére a halottszemlét megtartani – emlékezik vissza.

Két évet töltött Kisvárdán, ami nagyon hasznos volt számára, hiszen a vidéki kapitányságon volt módja belekóstolni a rendőri szakma minden területébe. Két évvel később, az 1974-es esztendő igen mozgalmas volt számára. Megnősült, majd Budapesten nappali tagozaton elkezdte a Rendőrtiszti Főiskolát. Élete párja is vele tartott a fővárosba, aztán 1975-ben megszületett a kislányuk, majd három évvel később követte a fiú.

A főiskola befejezés után 1977-ben visszament Kisvárdára, de egy hónap eltelte után a megyei főkapitányság személyzeti osztályától megkeresték és a népgazdasági és társadalmitulajdon-védelmi osztályra invitálták nyomozónak. Itt megismerte a kereskedelemmel, mezőgazdasággal és igenforgalommal kapcsolatos bűnözés csínját-bínját. Egy éven belül már alosztályvezető, majd osztályvezetővé lépett elő. Aztán 1991-ben osztályvezetőnek átkerült a bűnüldözési területre, ami már más profil volt. Itt találkozott az igazi kemény ügyekkel, emberölésekkel, rablásokkal.

A megyei bűnügyi osztályt vezette egészen az ezredfordulóig, amikor kinevezték bűnügyi igazgatónak, főkapitány-helyettesnek. Közben 1985–90 között Miskolcon jogi diplomát szerzett. A magasabb beosztás egyben az ezredesi kinevezést is jelentette számára, előtte már a rendőrségi főtanácsosi címmel is büszkélkedhetett. A számos kitüntetése mellett nemrég a harmincéves szolgálati jelvényt is megkapta.

Amikor a munkájáról beszél, csalhatatlanul kisugárzik a szakma szeretete.

 – Édesapám példáján már gyerekkoromban láttam, hogy mennyire mozgalmas és sokrétű ez a pálya. Az átlagostól eltérő izgalmi helyzet alakul ki egy-egy bűnügy nyomozása során. Életformává vált számomra a rendőri munka, ha szabadságon vagyok, egy idő után már hiányzik a telefoncsörgés, az évek során kialakult egy bizonyos információéhség. Minden nap más rejtelmeket, érdekességet hoz. A szinte folyamatos feszült állapot erősíti a munkavégzést. Így harminc év távlatából az kell, hogy mondjam, sokat változott a rendőrség, a bűnügyi helyzet. Teljesen új bűnözési irányok alakultak ki. Mint például az embercsempészet, kábítószerrel való visszaélés, leszámolásos bűnözés, csempészet vagy a nagy értékű gépkocsi lopások. Ezek mind ismeretlenek voltak korábban. De az a szerencse, hogy egy jól képzett gárdát irányítok, felkészült, tapasztalt nyomozókkal dolgozom. Az egyik legnagyobb siker számomra, ha tudok segíteni mások baján, sikerül felderíteni a bűncselekményt és rács mögé juttatni az elkövetőt.

Hogy ezt a hivatást teljes értékű emberként lehessen végezni, kellett egy olyan feleség, aki biztosítja a hátteret. Neje informatikusként dolgozik, ő mindig biztos pontja a családnak. A gyerekek már felnőttek. A lányuk nemrég ment férjhez, de még főiskolára jár. A fiuk nem lépett apja nyomdokaiba, agráregyetemet végzett, most a katonaidőt tölti.

A sport, a mozgás életeleme. Amikor csak ideje engedi kerékpározik, úszik vagy éppen teniszezik. Ez utóbbit elég magas szinten műveli, amit a számos versenyen nyert érem, serleg is igazol.

Ettől az évtől a szabadidő eltöltésével meg egyáltalán nem lesz gondja, lehet, hogy esetenként még kevés is lesz. Végre megvalósult a család régi álma, sikerül kiszabadulni a városi lakás negyedik emeletéről. A megyeszékhelyhez közeli településen egy szép kertes családi házat vásároltak. A kertben többek között, több mint ötven, különféle gyümölcsfa, várja a gondos gazdát. Nem lesz gond a szakértelemmel sem, ugyanis Nagykállóban a mezőgazdasági szakközépiskolában tanultakat jól fogja hasznosítani a kertművelésben, csupán fel kell frissíteni a néhány évtizede szerzett ismereteket.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése