Dr. Ignácz István

Megyei rendőr-főkapitány,

Nyíregyháza

szszb_09-4_dr_ignacz_istvan.jpgNoha sohasem ment elébük, a legek mégis gyakran szegődtek dr. Ignácz István rendőr dandártábornokhoz, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez. Egy időben ő volt az ország legfiatalabb rendőr ezredese, később dandártábornoka, illetve az Országos Rendőr-főkapitányság legfiatalabb bűnügyi főigazgatója. A nem mindennapi karrier állomásai mégsem szédítették meg: a legtermészetesebb módon, a legjobb tudása szerint tette mindenkor, mindenhol a dolgát. A legekre nála ez a lehető legegyszerűbb válasz.

Ignácz István Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy kis Hernád-völgyi faluban, Rásonysápberencsen született 1955. február 3-án, a család harmadik gyermekeként. Két nővére és egy húga van. A család örült a „kisinas” jövetelének: Jó katona, avagy rendőr lesz belőle! mondták, merthogy a felmenők közt sem volt ritka az egyenruhás. Édesapja is rendőrként szolgált, a körzeti megbízotti irodát vezette, zászlósként ment nyugdíjba.

Az általános iskolát szülőfalujában és a közeli Kázsmárkon végezte, majd a boldog diákévek következtek az abaújszántói mezőgazdasági szakközépiskolában. A növénytermesztés éppúgy érdekelte, mint az állattenyésztés, a tantárgyak közül főként a biológiát kedvelte. A mezőgazdaság helyett mégis az egyenruhát választotta: Körmenden, majd Budapesten elvégezte a kétéves rendőrtiszti iskolát. Már annak birtokában jelentkezett a budapesti Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi-nyomozói szakára, a diplomát 1978-ban vette kezébe. A szakdolgozatában együtt kapott helyet a mezőgazdaság és a rendőri szakma, merthogy abban „A termelőszövetkezetekben elkövetett vagyonelleni bűncselekmények”-et taglalta. A kitűnő munka eredménye az volt, hogy megkeresték Borsodból és helyet biztosítottak neki a megyei rendőr-főkapitányság mezőgazdasági alosztályán. Ez operatív feladat volt, kiterjedt kapcsolatot jelentett az erdészettel, a vízügyi igazgatósággal, a mezőgazdasági szövetkezetekkel.

Az 1985-ös esztendőt nagy tanulóévként tartja számon, ugyanis ekkor lett a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályának, majd osztályának vezetője. Itt életre szóló útravalót kapott dr. Pető József kapitány-helyettestől, nevezetesen, hogy minden ügy azonnali döntést kíván.

– Ezt megfogadva, sosem halogattam a döntéseimet, és ezt várom el a beosztottjaimtól is – mondja.

Közben, persze történt egy és más. Megnősült, két fiuk született, a Miskolchoz közeli Arnóton belefogott az építkezésbe (a családjával ma is ott élnek), és felvételizett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Még mindig a fülébe cseng feleségének a két eleven srácot csitító hangja: Csendesebben, apátok tanul!

– Bizony, a feleségem nyújtotta nyugodt háttér nélkül mindez nem ment volna! – emlékszik vissza.

Aztán, mint mondja, 1992-ben váratlanul érte Forgács László borsodi rendőr-főkapitány kérése: legyen a bűnügyi igazgatója. Igent mondott, az első feladat a Diósgyőr-Fradi meccs szurkolóinak a megfékezése volt. Forgáccsal három évig dolgoztak együtt.

Szintén meglepetésként érte, amikor 1996-ban az országos rendőr-főkapitány, majd Kuncze Gábor belügyminiszter bűnügyi főigazgatónak hívta. Fiatalnak tartotta magát a nagy kihívást jelentő feladatra, de igyekezett megfelelni. „Több-kevesebb sikerrel” – ekként sommázza e két évet. Az idő tájt élte meg Budapest az alvilág robbantásos időszakát, amely bőven adott munkát a rendőrségnek. Az ’98-as választások után más megyékbe is hívták, ő viszont a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vezetői tisztére mondott igent, amikor a megye vezetői megkeresték. A lakóhelyéhez való közelség mellett a két szomszédos megye hasonlósága is érvként szerepelt döntésében. Eddigi működése ugyancsak eredményes: megyénkben ’99-ben több mint hat százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, amely jóval alatta marad az országos átlagnak. A szinte valamennyi területről elmondható pozitív változás a nyomozási eredményességi mutatóra is igaz: az országos ötven százalékkal szemben a rendőreink – valamennyi megyét megelőzve – hetvennyolc százalékos eredményességet produkáltak.

A főkapitány állandó kapcsolatot tart az ügyészséggel, a bírósággal, az önkormányzati szervekkel, a települések lakossági fórumain pedig pontos és fontos visszajelzéseket kap a rendőrség munkájáról.

Mindemellett tanít a miskolci egyetemen és a nyíregyházi főiskolán. Aktívan sportolt, ám a focira, röplabdára, karatéra, birkózásra már csak csipetnyi ideje marad. A kikapcsolódást arnóti kertje jelenti. A méhesét csodálattal figyeli: az embernél mennyivel tökéletesebb társadalomban élnek. Felesége a ház körüli teendőket látja el, a nagyobbik fiuk Gödöllőn rendőr, munka mellett az Agrártudományi Egyetemre jár, a kisebbik a Miskolci Rendőr-szakközépiskola tanulója. Nemcsak a tanulással, de olykor az apjukkal is megbirkóznak.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése