Dr. Hegedűs László

Kari főigazgató,

Sárospatak

baz_01_160_dr_hegedus_laszlo.jpgHa lenne krónikása, akkor annak gyorsírónak kellene lennie, amennyiben részletesen szeretné rögzíteni dr. Hegedűs László pályaívét, aki 1952-ben született Sátoraljaújhelyen. ’75-ben mérnök-tanári végzettséget szerez a budapesti Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. Középiskolai tanárként, vállalati termelési vezetőként dolgozik, míg 1984-ben, jelenlegi munkahelyére, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolára kerül. Óraadóként kezdi, aztán adjunktus, docens, végül főiskolai tanár lesz. 1985-ben pedagógiai előadói szakon kap diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Debrecenben. 1989-től, az akkor alakult oktatástechnológiai és informatikai csoport vezetője lesz, ugyanakkor felkérik az Országos Oktatástechnológiai Fórum tagjának is. 1995-ben elnyeri a PhD fokozatot, és az MTA Doktori Tanácsa testületétől megkapja a nevelés tudomány kandidátusa fokozatot. Rövid idő elteltével félállású docens a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Neveléstudományi Tanszékén, az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán pedig óraadó. Mindkét intézményben neveléselméletet oktat.

1997. július 1-től a Comenius Tanítóképző Főiskola főigazgatója. Több tudományos társaság tagja, tucatnyi publikációja jelent meg hazai és nemzetközi vonatkozásban, számos előadást tartott már külföldi, hazai és nemzetközi fórumokon. Ő tehát Hegedűs László – vázlatosan. A szakmai előmenetel mérföldkövei nemcsak számára, de az intézmény számára is lényeges események, hiszen a teljes korszerűsítés előtt álló magyar felsőoktatás átalakítása nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is komoly feladatot jelent. Európai szintű és részben amerikai típusú rendszer kialakítása a cél. A kérdés kézenfekvő:

– Hogyan tud ebbe a történelmi jelentőségű folyamatba egy, nagy múlttal rendelkező, de kis intézmény bekapcsolódni?

A válasz: megfelelően előkészített és átgondolt integráció révén. Az 1992 óta létező munkakapcsolat segítette a mostani döntést, a Miskolci Egyetem szerkezetébe tökéletesen beilleszthető a sárospataki elképzelés biztosítja a diákok számára a vertikális építkezés lehetőségét tanulmányaik során. Az átjárható intézményi struktúra a sárospataki főiskola számára is új, vonzó perspektívát kínál.

A főigazgató úr, akinek kari főigazgató lett az integráció utáni rangja, már sorolja is a legfontosabb elemeket:

– Legyen Sárospatak egy regionális központ, amely nemzetközi szinten is képes, új oktatási formákat felmutatni! Legyen alkalmas, a pedagógusok mellett a lakosság széles köreinek képzésére, például az idegenforgalom területén! Végül, legyen alkalmas arra is, hogy az élethosszig tartó felnőtt oktatás színtere lehessen! Elmondja azt is, hogy az integráció a 2000. évtől kötelező a Felsőoktatási Törvény alapján, megvalósítását az IDP néven ismert világbanki projekt támogatja, komoly pályázati feltételek mellett. Nem titkolt büszkeséggel mondja, hogy a Miskolci Egyetemmel közös pályázatukat nemcsak elfogadták az első körben, de – egyedül a pályázatok közül – változtatás nélkül hagyták jóvá azt. Sárospatak tehát úttörő szerephez jutott a tanítóképző főiskolák között, nekik kell az „ösvényt kitaposni”, amin aztán, a tapasztalatokból okulva, elindulhatnak a többiek is.

Terveik megvalósításához két jelentős beruházást valósítanak meg pályázati pénzből. Egy új, többszintes, informatikai könyvtár épül – regionális jelleggel –, ahol a könyvek mellett, az elektronikus média minden ágát megtalálják a kutatók a CD-romtól kezdve, a videokazettán át, az internetig.

– Ez lesz majd a második sárospataki „Nagykönyvtár” – mondja büszkén.

A másik nagy objektum, az oktatási központ. Erre egy kész épületet vesznek igénybe. Multifunkciós oktatótermek kerülnek benne kialakításra. Nyelvoktatás, informatika, távoktatás, nyelvvizsga-centrum funkciókat lát el, mellette helyet ad a felnőttképzésnek is.

A térség igényeihez igazodva a falusi turizmusra felkészítés, a borászati szakképzés, az európai ismeretek átadása, a térségre jellemző kisebbségekkel törődés színhelye is lesz, tehát minden olyan szakterületé, amely nem fér bele a főiskola több száz év alatt kialakult rendjébe. Itt kap helyet egy média- szerkesztő és készítő központ is, ahol a különböző, speciális oktatáshoz szükséges anyagokat „gyártják” és sokszorosítják. Ez a két új bázishely bővíti tehát az intézmény eddigi funkcióját, nem is csekély mértékben. Abban a tudatban kell értékeinket megőrizni és ötvözni az új módszerekkel, hogy a mi feladatunk a harmadik évezred szakembereinek felkészítése, „piacképes” fiatal értelmiségiek nevelése… és csak sorolja a horizontális és vertikális átjárhatóság lehetőségeit, az ezt biztosító pontrendszert, a testre szabott variációk végtelen számát. Olyan otthonosan mozog a tudományos igénnyel megálmodott, sosemvolt lehetőségek között, hogy abban benne van Comenius üzenete is az innovációról, az újító törekvésekről, a jobbító szándékról. Ettől marad Sárospatak, továbbra is a „Bodrog-parti Athén.”

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése