Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Berecz István
Osztályvezető főorvos
Kisvárda
Rendhagyó portré rajzolódik ki dr. Berecz István osztályvezető főorvos elmondásából. Tollba mondja az életét.
„1955-ben születtem Debrecenben. Az általános és a középiskolát Hajdúszoboszlón végeztem. 1974-ben érettségiztem a helyi Högyes Endre Gimnázium biológia-kémia tagozatán. Még az évben felvettek a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol 1980-ban kaptam általános orvosi diplomát.
Pályaválasztásomat jelentősen motiválta családom. Anyai nagyapám, Dr. Hanzéros Géza, aki több mint 40 évig volt egy kis békés megyei falu, Geszt körzeti orvosa. Apám, Dr. Berecz István kezdetben szintén körzeti orvos, majd szülész-nőgyógyász szakorvos és a hajdúszoboszlói szülőotthon vezetője. Ennek megszüntetése után a helyi szakrendelés főorvosa volt, fiatalon, 54 éves korában bekövetkezett haláláig. Édesanyám, Dr. Hanzéros Ilona iskolaorvosként nyugdíj korhatára után még 15 évig főállásban látta el Hajdúszoboszló óvodásait, 5 általános és 3 középiskolájának diákjait. Munkásságát az évente egy személynek odaítélt „Hajdúszoboszló Város Közszolgálatáért” díjjal ismerték el. Két nagybátyám ugyancsak orvosok volt. Húgom, Ilona, Nyíregyházán reumatológus, öcsém Debrecenben nőgyógyász.
Pályámat Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár Megyei Jósa András Megyei Kórházban kezdtem, a Radiológiai osztályon, melyet az országosan ismert és elismert Dr. Szatai Imre címzetes egyetemi docens vezetett. Akkor ez volt az ország legnagyobb ágyszámú és betegforgalmú egészségügyi intézménye, így kiváló hely a szakma elsajátítására és a megfelelő rutin megszerzésére. 1984-ben szakvizsgáztam radiológiából, jeles eredménnyel.
1988-ban megüresedett a Kisvárdai Városi Kórház Röntgen osztályának főorvosi állása és egy, már évek óta ott dolgozó barátom unszolására elvállaltam. Akkoriban itt még ultrahang készülék és a módszer használatában jártas orvos sem volt (Nyíregyházán is csupán néhány éve), csak hagyományos röntgen diagnosztika, felvételezést és átvilágítást végeztek. Egy év múlva mi is kaptunk ultrahang készüléket, melyen a vizsgálatszám hamarosan elérte a megyei kórházét. Az alapvizsgálatokra már akkor és azóta sem kellett előjegyzés, illetve várólista. A röntgen vizsgálatok száma is folyamatosan emelkedett, átlagosan évi 10-15 százalékkal. Ekkoriban szakmai mentorom Dr. Péter Mózes professzor volt, a DOTE Radiológiai Klinikájának igazgatója. 1990-ben, 35 évesen kineveztek osztályvezetőnek. Kollégáimmal a betegellátás mellett rendszeresen rész vettünk szakmai rendezvényeken, kongresszusokon, poszterrel vagy előadással.
A radiológia, – a computer technika rohamos fejlődésének köszönhetően, – forradalmi változáson ment át. Munkába állásom óta – az ultrahang, Doppler áramlási vizsgálatok mellett – megjelent és kiteljesedett a CT, majd az MR, a hagyományos röntgenen belül pedig az angiográfia, mammográfia és az intervenciós beavatkozások. Bár a kinevezett státuszomban gyakorlatilag a nyugdíjig megmaradhattam volna, ezen új módszerek ismereteinek és gyakorlatának készség szintű elsajátítása nem csak kihívást, de szakmai kötelezettséget is jelentett számomra. Ez csak nagy forgalmú és magas színvonalú intézményben volt lehetséges. Így lemondtam kisvárdai állásomról és 1996-tól a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Radiológiai Klinikáját választottam, ahol a – részlegvezető tanársegédi – beosztásom mellett megtanulhattam és begyakorolhattam a szükséges új módszereket.
Ez idő alatt, 18 éven keresztül részt vettem egy több, mint 100 ezres lakosú város, a nyíregyházi alapellátási ügyelet munkájában is. Az itt szerzett tapasztalataim alapján, kikérésre, fél évig helyettesítettem párhuzamosan két körzetben.
3 év múlva visszatértem Kisvárdára, ahol azóta is a Radiológiai osztályt vezetem. Jelenleg naponta 120-150 páciens röntgen-, 10-15 mammográfiás- és 100-120 ultrahang vizsgálatát végezzük el. Ellátási területünkön kívül Vásárosnamény vonzáskörzetéből és a Tisza túloldaláról, a Bodrogköz falvaiból érkező betegeket is fogadjuk. Ma már 3 ultrahang készülékkel, korszerű mammográffal dolgozunk. Néhány hónap múlva osztályunkon megszűnik a hagyományos, filmre dolgozó felvételezés, a jelenlegi röntgengépek digitális készülékre cserélésével. Ezzel műszerparkunk a XXI. század színvonalára kerül.
Lányaim, Bea és Alice Orsolya, már nem az orvosi hivatást választották, ami egyébként egy nőnek, aki családanya és otthon-fenntartó is szeretne lenni, nagyon megterhelő a foglalkozás, ezt anyám példájából tudom. Alice Orsolya, szálloda-vendéglátás szakon végzett, Deszken lakik, Szeged-Algyőn dolgozik. (Magyarország mindmáig legnagyobb kőolajmezőjéről ismert településén.) Bea kertészmérnök Hajdúszoboszlón. Unokáim, Ádám, Tamás és Julianna 7, 5 és 2 évesek. A távolság és a munkahelyi lekötöttségeim miatt, sajnos, ritkán látom Őket. Nyugdíjas éveimben biztosan lesz módom az elmulasztottak pótlására…”
Hasonló
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Lakatos István
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Dócs Attila
Dr. Szép Béla
Lénárt Andrásné
Nagypál Béla
Szendrei Józsefné
Vass József
Zsiros Imre
Hugyina Zoltán
Pataky László
Lázár Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése