Nagykálló

Abban az időben, amikor én ifjú voltam, hála Istennek még nem volt ilyen fejlett, ilyen szerteágazó a telekommunikáció, így kizárólag olvasmányélményeim hatására választottam az orvosi hivatást − indokolja a több évtizeddel ezelőtti pályaválasztást némi humorral fűszerezve dr. Bárdos Lajos, a nagykállói Pszichiátriai Szakkórház osztályvezető főorvosa, pszichiáter.

Apja főkönyvelő, anyja banktisztviselő volt, nem állt tehát előtte a gyógyításra családi példa. A nyíregyházi Kossuth Gimnáziumban érettségizett, majd rögtön a Debreceni Orvostudományi Egyetem következett. A medikus évek gyorsan teltek, a doktorrá avatás boldog pillanata hamar bekövetkezett. Friss diplomásként Nagykállóban kezdte a munkát, azóta − immár közel három évtizede − is ennek az intézménynek az orvosa, ma már osztályvezető főorvosa.

S hogy miért éppen a pszichiátria lett a kiválasztott szakterülete?

− Mint mondtam, az orvoslás kezdettől érdekelt, s számomra az átlagtól való eltérés az egyetemi évek első percétől sok-sok talányt jelentett − szolgál a magyarázattal dr. Bárdos Lajos. Mindig izgatott és vonzott a másság, a gondolkodás, és annak a szokványostól eltérő formája. Eleinte a szakmának főképpen az organikus területei vonzottak, a szervi, az idegrendszerrel kapcsolatos dolgok érdekeltek. Ezért is tettem a pszichiátriai mellett annak idején neurológus szakvizsgát is. A későbbiekben a szakma elvontabb területei kezdtek vonzani, elsősorban a megyénkben meglehetősen megoldatlan, mondhatni fehér foltnak számító pszichoterápiás munka.

− A pszichoterápia az a fajta gyógyítási forma, amely közvetlen emberi kommunikáción alapul. Ez pedig azt jelenti, hogy szabályozott körülmények között a terapeuta mintegy behatol a páciens személyiségébe, így igyekszik gyógyhatást elérni. Mintegy tízéves szakmai előkészület után, ezerkilencszázkilencvenhat decemberében pszichoterápiás szakorvos lettem, amit azért is tartok a szellemi mellett egyfajta fizikai teljesítménynek is, mert közel tíz évig kéthetente utaztam fel Budapestre, mivel ilyen jellegű képzés csak ott, a fővárosban volt.

− A megszerzett tudás orvosi szemléletemen is rendkívül sokat változtatott, alakított: egyes humánus attitűdök készségemmé váltak, a korábbi racionális hozzáállást beleérző, empátiás vonások váltották fel, s a direkt, operatív jellegű terápiás megoldások helyett az utóbbi időben a pszichoterápiában használandó, külső szemlélő által olykor irracionálisnak vélhető módszereket alkalmazok.

− A versenyfutás szinte folyamatos, hiszen mára nemcsak az orvostudomány, a terápiás módszerek változtak meg alaposan, de mostanra újabb és újabb betegségek is kialakultak, ismertté váltak. Közöttük is talán leginkább a pánikbetegségek, melyek miatt az osztályunk forgalma mostanra rendkívüli nagy mértékben megnövekedett. Egyfajta speciális beteganyag adja nap mint nap a munkát. A szaporodó szorongásos betegségben, iszonyban, fóbiában, kényszerbetegségben szenvedőket kezelünk a ma ismert legjobb, leghatásosabb módszerrel, részben a csoportterápiával.

− Tíz éve kidolgoztam egy eljárást a szorongásos és pánikbetegek gyógyítására. Ma már tudom, a betegségek szaporodásának oka az is, hogy a mentálhigiénés kultúra hazánkban rendkívül alacsony, ezért lenne jó már kisgyermekkorban megszervezni azokat a lehetőségeket, amelyek a későbbiekben a problémák, feszültségek feloldásához vezetnek. Ha úgy tetszik, az eddigi porosz módszer helyett egy liberális, a gyerek számára is alternatívát mutató helyzetet kell teremteni, amiben az ő kreativitása, problémamegoldó képessége érvényesülhet. Csak így érhető el, hogy majdan felnőttként képes legyen életének irányítására, gondjainak megoldására.

Azt tapasztalom ugyanis, hogy a legtöbb betegnek nincs problémamegoldó képessége, ha gondja akad az életben, megoldásához csak kevés lehetőség között válogathat.

Húsz éve igazságügyi elmeorvos szakértő vagyok, sajnos azt kell mondjam, ez munkámnak egyik legsötétebb területe. Akár úgy is fogalmazhatnék, e téren látom kicsúcsosodni a szaporodó társadalmi, mentálhigiénés gondokat.

Nem sok időm marad a kikapcsolódásra, a pihenésre. Talán banálisnak hat, ha mondom, de számomra egyértelmű evidencia, hogy szeretem a munkámat, talán ezért sem fáraszt annyira. Folyamatosan továbbképzem magam, igyekszem naprakész ismereteket szerezni, elsősorban a pszichoterápiás területen. Nemcsak a munkára, a tudásra és kitartásra is nagy szükségünk van, hiszen osztályunk éves fekvőbetegforgalma mára az ezer fölé került.

Ha mégis akad egy kis szabadidőm, sóstóhegyi, zöld környezetben lévő házamban tevékenykedek, leginkább mezőgazdasági munkával foglalkozom.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)