Nagykálló

Azóta akart orvos lenni, amióta a pályaválasztás egyáltalán téma lett az életében. Pedig nem volt előtte családi példa, ha úgy tetszik, az első a famíliában, aki ezt a felelősségteljes hivatást önmagának életre szólóan kiválasztotta.

Kárpátalján, Ungváron született, az ungvári egyetemen szerzett orvosi diplomát is. A doktorrá avatás után a beregszászi kórházban, az ottani elmegyógyintézetben kezdte a munkát. Hosszú éveket dolgozott ott, majd családi okok miatt Magyarországon telepedett le. Lánya akkoriban már a debreceni orvostudományi egyetem hallgatója volt − ami bizonyítja, hogy bár anyja előtt nem volt példa, ő követte a megkezdett hagyományt.

S hogy miért éppen Nagykálló, s ott is a pszichiátriai szakkórház lett első, s ma is egyetlen magyarországi munkahelye? Nem kell sokat töprengenie, ha a kérdésre válaszolni szeretne. Nagyon is érthető okok adják a magyarázatot. Rokonsága Szabolcs-Szatmár-Beregben él, s ez a megye az is, amely határos Kárpátaljával, közeli Ungvárral. Azzal a várossal, ahol édesanyja jelenleg is él, s ahonnan egyelőre nem is igen akar kimozdulni, így nem marad más hátra, lánya látogatja, amikor csak teheti. Arról, hogy életükbe durván beleszólt a történelem, ma már nemigen szokás beszélni, s ők sem tesznek, nem is tettek mást, mint megpróbálják a megváltoztathatatlan tényeket elfogadni, a lehetőséghez mérten kihasználni.

Az orvosi diploma megszerzése után pszichiátriából, később addiktológiából szerzett szakvizsgát, de a tanulást szinte egyetlen napra sem hagyja, hagyhatja abba.

− Az alkoholbetegek gyógyításával foglalkozom, nehéz, felelősségteljes ez a munka. Nagyon nehezen tudom elfogadni az e téren oly gyakran jelentkező sikertelenséget, pedig szinte a doktorrá avatás óta, 1966-tól tevékenykedem ezen a területen. Sok kudarcot kell megérnem mindmáig annak ellenére is, hogy igyekszem tudásom legjavát adni. Sajnos, a társadalom változásai, a megélhetés gondjai, a munkanélküliség, az emberekre nehezedő nyomás fokozódása miatt egyre több a szorongó, a szenvedélyek rabjává váló, alkoholbeteg ember. Nehezíti a helyzetet, hogy gyakorta a már gyógyultnak nyilvánított, magát újra egészségesnek érzők is visszakerülnek ide. Hazamennek az intézetből, otthon ismét tapasztalják a nehézségeket, látják életük árnyoldalait, s nem tudnak uralkodni tetteiken. Hogy miért csinálom mégis? Annak idején elköteleztem magam, úgy érzem, kötelességem a rászorulókon, a hozzám fordulókon segíteni. Szomorúvá inkább az tesz, hogy egyre többen, ráadásul egyre fiatalabbak jönnek. Ma már sajnos nem ritka, hogy 18-20 éves alkoholbeteget kezelünk, illetve olyanokat, akik ebben a korban már nyugtatók, altatók rabjaivá lettek. Az alkoholbetegség, illetve a különféle függőség gyakorta jár együtt, a gyógyítás ettől még bonyolultabb, még nehezebb lehet.

− Legsúlyosabb probléma, hogy ezeknek az embereknek nem, vagy nagyon nehezen alakul ki a betegségtudatuk, ily módon gyógyulni sem igen akarnak. A korai felismerés sokat segíthet, csakhogy a fokozódó szellemi leépülés mellett ez szinte lehetetlen. Bizonyítékul elég, ha azt mondom, a hajléktalanok, a család nélküli betegek közül kerül ki a legtöbb visszaeső. Nagyon fontosnak tartom tehát a figyelmet felhívni arra is, hogy a gyógyulás csakis a család összefogásával lehetséges. Hiába jön hozzánk bárki önkéntes alapon, ha nem áll mellette segítőleg az otthona, a felesége, a gyermekei, ha nem támogatják őt abban, hogy leküzdje a lelkét nyomasztó gondokat, s a bajok orvoslására ne az alkohol, ne a gyógyszer legyen számára a kizárólagos gyógymód.

Dr. Sztojka Kiss Márta egyre jobb körülmények között dolgozik. A szakkórház addiktológiai osztályán nemrég ért véget az átalakítás, felújítás, a tárgyi feltételek folyamatosan javulnak tehát.

Amikor erről a fejlődésről beszél, érezni lehet, magáénak érzi a kórházat, a betegeket pedig szinte − gondoskodásra szoruló − családtagjainak. Személyes tervei is munkájával kapcsolatosak. A munka mellett állandó elfoglaltsága a tanulás, amióta áttelepült, az önképzést szinte egyetlen percre sem hagyta abba. Lánya befejezte az egyetemet, immár a budapesti Szent János Kórház orvosa, közgazdász végzettségű férje − aki Beregszászban polgármester-helyettes és a telekkönyvi hivatal vezetője volt − nyugdíjasként éli mindennapjait.

Mint a legtöbb orvosnak, Sztojka Kiss Mártának is igen kevés a szabadideje. Hiába fejezi be a rendelést, a gondokat, betegeinek problémáit nem tudja egyik pillanatról a másikra elfelejteni. A munka mellett rendszeresen tart szakmai előadásokat, vagy hallgatja azokat. Mivel nemcsak orvos, de anya és feleség is, így otthoni háztartásáért is felelős, nem bújhat ki az efféle munkák alól. Ha mégis marad a pihenésre idő, akkor legszívesebben olvasással, tévénézéssel tölti el, s ha módja van rá, akkor boldogan pingpongozik.

Ez pedig nem csoda. Valamikor versenyszerűen űzte ezt a sportot, ungvári bajnok volt.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)