Nagykálló

A Nagykállói Pszichiátriai Szakkórház főorvosa, dr. Varga Csilla Nyíregyházán született, ott él jelenleg is, mégis Nyírbátorban érettségizett. Édesapját szólította oda a munka, családja pedig szívesen követte. Az édesapa volt az is, aki lánya érdeklődését látva segített a pályaválasztásban, s kapacitálta gyermekét, hogy az általa tervezett biológusi pálya helyett válassza inkább az orvosit.

− Az volt biztos, hogy a középiskolában leginkább szerettem a biológiát, biokémiát. Ugyanakkor az egészségügy sem állt távol tőlem, hiszen édesanyám gyógyszertári szakasszisztensként dolgozott Nyíregyházán, az akkori Gyógyszertári Központban. Számomra az orvoslás elsős koromtól érdekes, varázslatos világnak tűnt, ahová bejutni legszebb álmaim közé tartozott.

A sikeres orvosegyetemi felvételi után dr. Varga Csilla fiatal pályakezdőként a megyei kórházban kezdett dolgozni. Igaz, nemcsak munkahelyet, családi állapotot is „váltott”, hiszen nem sokkal a diploma után megszületett első gyermeke.

− Egy évet töltöttem otthon, s folytattam a gyógyítást. Két év múlva megszületett a második fiam, de családom segítségével tovább dolgozhattam. Az V-ös belosztályról a sürgősségi osztályra kerültem, majd a 2-es belgyógyászat és a szakvizsga következett. Ezután jöttem Nagykállóba, ahol éppen megüresedett egy állás, és ahová hívtak, sok érdekes feladatot ígértek. Korábbról ismertem dr. Vágvölgyi János igazgatót, az ő menedzserszemléletét. Biztos voltam abban, megtartja szavát, s módot ad arra, hogy megvalósítsam elképzeléseimet. Azóta sem csalódtam, mondhatom, ezen a munkahelyen boldog és elégedett vagyok. Családommal változatlanul Nyíregyházán élek, a kijárás, az utazás számomra nem jelent problémát. Mire átgondolom teendőimet, rendszerezem napi feladataimat, már itt is vagyok a kórházban. Őszintén megmondva jól is esik az a tizenöt perc kikapcsolódás, amit számomra a közlekedés, a vezetés okoz.

Nagykállóban igen sokrétű és felelősségteljes munkát végez dr. Varga Csilla. Ezerkilencszázkilencvenháromban pszichiátriai rezidensképzésen vett részt, ezerkilencszázkilencvenhatban pszichiátriai szakvizsgát tett. Ezerkilencszázkilencvenhét szeptemberétől a 3-as pszichiátriai és belgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa lett. Tennivalója bőven volt, s ma is bőven akad. Az osztály gazdálkodása korábban hiányos volt, az ő vezetése alatt megszűnt ez a hiány. Mindeközben ma már növekvő orvoslétszámmal dolgoznak, a munka szakmai színvonala ezzel párhuzamosan, folyamatosan nő. A munka melletti tanulást azóta sem hagyta abba. Ebben az évben kezdte el a szegedi József Attila Tudományegyetemen a közgazdászképzést, ha úgy tetszik, újra harcba szállt egy másoddiploma megszerzéséért.

− Szükségem van az újabb ismeretekre. Előzőleg a mínuszos gazdálkodás emelkedő milliókat, sok problémát és szégyent jelentett ennek az intézménynek. Emiatt gyakran emeltem kifogást, bizonyára ez is oka volt annak, hogy amikor lehetőség nyílott rá, engem bíztak meg a feladattal. Az, hogy harminchét évesen alkalmasnak találtak az osztály vezetésére, sok erőt, önbizalmat adott nekem. Nagy lelkesedéssel kezdtem, s azóta rájöttem: a vezetés is szakma, amit lehet is, kell is megtanulni, a lelkesedés önmagában kevés. Több vezető beosztású családtagom is van, az együttlétek alkalmával sokszor hozom szóba a témát, mások tapasztalatait is összegyűjtöm a mind sikeresebb munka érdekében.

Ez év július 1-jétől újabb feladatot kaptam. A főigazgató főorvos megbízott helyettese vagyok. Ez pedig azt jelenti, hogy az eddiginél is több a munkám, kevesebb a szabadidőm. Ezt a kevesebbet a családommal, a férjemmel és gyermekeimmel igyekszem eltölteni, ha megtehetjük, színházba is elmegyünk. Szabadidő? Nagyon kevés. A munka rengeteg, a leterhelés nagy. Este 6 után, amikorra hazaérek, már nemigen marad idő semmire. Teljesen más a beosztásom nyáron, amikor igyekszem kihasználni a szabadság minden percét. Olvasok, kirándulok, pihenek.

Nagy segítség a családom, a férjem, aki olyan munkát is elvégez, amit nőként, családanyaként nekem kellene megcsinálnom. Azt szoktam mondani, szervezett családi összefogással vagyok képes arra, hogy minden elvárásnak eleget tegyek, minden feladatnak megfeleljek. Orvosként és családanyaként, vezetőként és feleségként is csak így tudok helytállni. Meg vagyok győződve arról, hogy a férjem, a családom nélkül mindez lehetetlen lenne.

Hogy mi szerzi dr. Varga Csilla számára a legnagyobb örömet? Határozottan mondja: a beteg gyógyulása. Az a pillanat, amikor látja a páciens arcán, hogy bajaitól megszabadulva, elégedetten távozik. − Azt szoktam mondani, a terápiás élményért érdemes orvosnak lenni, ezért jó gyógyítani. Terveim nem nagyok. Szeretném befejezni az egyetemet, s elérni, hogy végre annyi orvos dolgozzon a nagykállói kórházban, amennyi a gyógyításhoz elegendő…

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)