Nyírbátor

Ha citromot kapsz, csinálj belőle limonádét! – mondják az angolszász területeken arra, aki – mint mifelénk tartja a mágikus magyar népnyelv – a hátrányból is előnyt kovácsol. Nos, ez a hozzáállás jellemzi a történelmi csengésű névvel megáldott Dózsa Györgyöt, a művészetéről méltán híres Nyírbátor közművelődési életének irányítóját. Nevéhez fűződik a Báthory család címerállatáról elnevezett Szárnyas Sárkány utcaszínház életre hívása és működtetése. Ám a kor parancsa azt diktálja, hogy európai mércével mérve is időtálló alkotást tegyen le a köz képzeletbeli asztalára: ez egy brüsszeli ösztöndíj képében a településfejlesztési és ingatlangazdálkodási oklevél megszerzése és ennek gyakorlati alkalmazása. Sziporkázó egyénisége segíti abban, hogy az útjába kerülő akadályokat lépcsőnek tekintse, hogy azokon feljebb lépdelve jusson el egyre magasabb céljaihoz.

Derecskei születésű, 1951. szeptember 5-én látta meg a napvilágot néhai Farkas Róza háztartásbeli anyuka és a ma hetvennyolc éves kisiparos, villanyszerelő apuka gyermekeként. Károly öccse vállalkozó. A felesége, Dózsa Györgyné iskolaigazgató Nyírbátorban. Két lányuk közül Viktória az idősebb, ő magyar–angol szakos tanár, Gabriella drámatagozatos érettségit is maga mögött tudva újságíró a fővárosban az ÁSZ szerkesztőségénél.

A derecskei Tóthfalussy Gimnáziumban 1970-ben tett érettségi után különös párosítást, magyar–fizika szakot választott volna Dózsa György, ám ennek híján elektronikai műszerésznek tanult. Izgalmas két évet töltött a DOTE Élettani Intézetében, majd rövid ideig irányítástechnikai műszerész a Debreceni Házgyárban. Katonáskodás után a létavértesi termelőszövetkezetben dolgozik, majd 1976-1981 között a művelődési ház igazgatója Hosszúpályiban. Egyszemélyes, de annál embert próbálóbb munkakör, ha úgy tetszik, mélyvíz. Ám annak a fiatalnak, aki néptáncol, saját rockzenekart irányít, versenytáncos, tagja a színjátszó csoportnak, naponta több órát tölt a művelődési házban, igazi kihívás.

Odaadását, hozzáértését látva kinevezik a balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központ igazgatójának 1981–1987 között. Ez utóbbi dátum fordulópont az életében: Nyírbátorban kinevezik a városi művelődési központ igazgatójának. Sajátos a helyzet, mert a művelődésnek saját intézménye itt nincs, viszont egyre több nívós produkcióval hívja fel magára a figyelmet a város. Az infrastruktúra is annyira elavult, hogy a toldás-foldás helyett új intézmény kellett volna, erre pedig végképp nem jutott. Dózsa György javasolta, hogy funkcionális privatizációt hajtsanak végre: tehát a művelődés helyszínéül szolgáló épületek maradjanak az önkormányzat tulajdonában, a tevékenységet viszont adják magánkézbe. Így jött létre a ma már ötvenszemélyes stáb, lelkes, megszállott emberekkel. Sajátos feladatokat tanultak meg: hogy lehet kivinni a rendezvényeket az utcára, ha már nincs fedett színpad. Országosan is ők az elsők abban, hogy a közművelődési törvény módosítása után miként lehet a kultúrát vállalkozói formában és igen eredményesen működtetni. Szervezik a nemzeti és a városi ünnepségeket, a fesztiválokat, a könnyű- és komolyzenei koncerteket, például a Nyírbátori Zenei Napokat.

Mára olyan szakmai tudásra tettek szert, hogy hozzájuk fordulnak az önkormányzatok, ha a falunap vagy más rendezvény programját színvonalasan meg akarják szervezni. Dózsa úréknak három kamionnyi infrastruktúra, hang-fény technika, komplett műszaki háttér és igen sok tapasztalat halmozódott fel. Nemcsak megyénkben és az ország más pontjain, hanem külföldön, Nagykárolyban, Nagyváradon, Szatmárnémetiben szerveztek nagyrendezvényeket a helyieknek.

A siker újabb ötletekre sarkallja a művelődés megszállott menedzserét. 1996-ban megpályázott egy brüsszeli ösztöndíjat, két éven keresztül negyven–negyven hazai szakember sajátította el a településfejlesztés és ingatlangazdálkodás modern, európai trendjét és tudnivalóit. A párizsi Essec, a Közgazdasági és a Műszaki Egyetem professzorai tanították őket. Köztük például Párizs főépítésze, aki negyven évig töltötte be ezt a posztot, vagy a Ford Autógyár marketingvezetője. A megszerzett tudás lényege, hogy a kultúrát eszköznek lássák egy település fejlesztése érdekében. Ez az a kohéziós erő, amelyre fölfűzhetik a humán erőforrást is.

Lényeg az, hogy kulturális eszközökkel, a szakemberek tudásának hasznosításával tartást adhatnak egy településnek, és már nem az öncélú kultúráról, hanem a közösségmegtartó helyi erőről beszélhetünk. Jó példa erre a több ezer vendéget vonzó Szárnyas Sárkány Fesztivál, amelyet Nyírbátor városa is a magáénak érez. Tavaly százmillió forintot pályázott a város, rendbe tetette a Papok rétjét, így méltó környezetet teremtett a fesztiválhoz.

Életforma ez a tevékenység – vallja Dózsa György, aki 2001-ben Miniszteri Dicséretet kapott munkásságáért.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)