Csősz Béláné

A Szociális Szolgáltató Központ igazgatója,

Kazincbarcika

baz_07_90_csosz_belane.jpgSárospatakon születtem 1949. augusztus 24-én. Kisgyermekkoromban szüleimmel és három testvéremmel költöztünk Kazincbarcikára, az „ígéret földjére”. Apám iparos emberként (cipész volt) háztartásbeli édesanyámmal nevelt négy gyermeket. A jobb megélhetés, az önálló lakás vonzotta az akkor igencsak fiatal, fejlődő városba.

Kazincbarcikán végeztem az általános iskolát, majd itt is érettségiztem az új, éppen akkor elkészült Ságvári Endre Gimnáziumban. Mindig érzékeny voltam az emberi problémák iránt, fiatal lányként – majd középiskolásként is  – ha valakinek segítségre volt szüksége, rám mindig számíthatott. Gyerekekre vigyáztam, nyári szünetben dolgoztam. Így számomra teljesen természetes volt, hogy olyan pályát választok, ahol a lehető legtöbb segítséget tudok adni bárkinek, aki hozzám fordul.  Miskolcon az Egészségügyi Szakközépiskolában általános ápolónői szakon végeztem, utána még pár évig a megyei kórházban dolgoztam. Férjemmel a tanulmányaim alatt ismerkedtem meg, aki szolnoki fiúként a miskolci Petőfi laktanyában töltötte katonaidejét. Házasságkötésünkkor ő jött el a szülőföldjéről, lett kazincbarcikai lakos és a Borsodi Vegyi Kombinát dolgozója, és egészen a mai napig abban a gyárban van a munkahelye. A város erőteljesen fejlődött ebben az időben, a hetvenes évek elején otthagyva a kórházat a Borsodi Hőerőmű üzemorvosi rendelőjében helyezkedtem el, majd három évet töltöttem ott üzemi ápolóként. Barátnőm hívásának eleget téve kértem áthelyezésemet a BVK üzemi bölcsődéjébe, ahol gyermekgondozói munkakörben több éven át neveltem a 0–3 éves korú gyermekeket, és megszereztem a gyermekgondozói képesítést. Ezen időszak alatt született meg két gyermekem, egy lány és egy fiú. Ma már mindketten felnőttként, önállóan, kazincbarcikai lakosként élnek és dolgoznak a városban. A lányom a városi ÁNTSZ-nél járványügyi felügyelő, fiam a BorsodChem Rt.-nél vegyész művezető. Van egy kislány unokánk, Linda három és fél éves.

Bölcsődei dolgozóként, később pedig bölcsődevezetőként dolgoztam Berentén, majd a város több bölcsődéjében is, 1982-től a Csokonai úti, akkor még 120 férőhelyes intézményt vezettem. A családom és munkám mellett mindig tanultam. 1991-ben végeztem az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán, intézetvezető szakon. Az Államigazgatási Főiskola szociálpolitikai szakán az igazgatásszervezői diplomát 1996-ban vehettem át. Kazincbarcikán ebben az időszakban a gyermeklétszám csökkenése miatt a bölcsődék kihasználtsága egyre rosszabb lett, emiatt a város hét bölcsődéjéből csak kettőt üzemeltetett a fenntartó. Eközben egyre nőtt azon idős emberek száma, akiknek ellátásáról a városnak kellett gondoskodnia. Így két bölcsőde és két óvoda épületét a szociális ellátás keretében működtethettük tovább mint idősek otthonát és gondozóházat. Kazincbarcika Város Önkormányzata 1993-ban létrehozta új intézményét, a személyes gondoskodást nyújtó Szociális Szolgáltató Központot.

Az intézmény igazgatói álláshelyét 1994-ben pályázat útján nyertem el. A szociális ellátás valamennyi szegmensét átfogva az intézmény kb. 240 fő személyzettel gondoskodik bölcsődés korú gyermekekről, krízishelyzetben lévő családokról, idős emberekről és hajléktalanokról. Barcikán a lakosság kb. 20 százaléka 65 éven felüli, ezért három idősek klubja 110 férőhelyen fogadja az egyedül élő embereket. Két idősek otthonában tartós bentlakással teljes körű ápolást, gondozást nyújtunk azoknak az idős embereknek, akiknek az ellátása csak ilyen módon biztosítható. Átmenetileg a gondozóházban időszakosan is gondoskodunk az idős emberekről. Színes programokkal biztosítunk számukra kikapcsolódást, a hagyományos idősek hete, az anyák napja, a karácsony, a névnap, a születésnap mind közös ünnep. Ezt a feladatot 2005-től kistérségi szinten is ellátjuk. A Pécsi Tudományegyetemen 2001-ben végeztem, humánmenedzser szakképesítést szerezve. 2005-ben Kazincbarcika város szociális ellátásának fejlesztéséért, kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi miniszter díját „Szociális munkáért” vehettem át. Ugyanebben az évben ért az a megtisztelő kitüntetés, hogy Kazincbarcika lakóinak szavazata alapján a Kazincbarcikai Diákönkormányzatok Egyesülete által alapított „Az év embere” címet „A városért” kategóriában nyertem el.

Munkám mellett a Városszépítő Egyesület és a Teljes Életért Klub működésében is részt veszek. A Megyei Módszertani Intézmény kistérségi koordinátoraként segítem szakmai és elméleti tanácsadással a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulásban részt vevő települések szociális intézményeinek vezetőit. Kevés szabad időmből igyekszem minél többet a családommal tölteni. Kertes házban élek, számomra üdítő kikapcsolódás a virágoskertben dolgozni. Szeretek olvasni, és sportolásként a jógát részesítem előnyben.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése