Sárospatak

Megesik, hogy az ember semmit nem tud kezdeni a közmondások igazságával. Két megoldás kínálkozik ilyenkor: vagy belátja – egy újabb mondás alapján –, hogy „kivétel erősíti a szabályt”, vagy keres egy alkalmasabb bölcsességet. Csetneki József egész életútjával cáfolja a „nem esik messze az alma a fájától” érvényességét. Sem lakóhelyével, sem pályaválasztásában nem követte őseit, sőt, még saját előmenetelét tekintve sem habozott felcserélni a „járt utat a járatlanért”. Gyarló dolog lenne azonban mindezért a mondásokra neheztelni, hiszen az, hogy „mindenki tarsolyában hordja a marsallbotot”, tökéletesen illik a 34 éves fiatalember eddigi életére.

„Jó ez neked, fiam?” – kérdezte tőle édesapja, amikor Csetneki József a miskolci összkomfortot felcserélte az emődi iskola szolgálati lakására, és tél lévén, éppen fát hasogatott a cserépkályhába. Azt ugyan ma sem állítja, hogy jó volt neki, de abban biztos, hogy a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán fejlesztett képességeit itt volt alkalma először alkotó munkává nemesíteni. Feleségével együtt 6 évet töltött a faluban, első két gyermekük is ott született. Fiatal értelmiségihez méltóan nem érte be az iskola nyújtotta lehetőségekkel, négy évig szerkesztette a rendszerváltás idején létrejött Emődi Figyelő közéleti lapot is. A helyi lehetőségek beszűkülése arra ösztönözte, hogy Sárospatakon folytassa munkálkodását.

Így esett, hogy 1994-ben a „Bodrogparti Athén” lakói lettek. ’88-ban szerzett tanítói diplomáját 1990–91-ben Egerben rajz szakos tanári képesítéssel bővítette. A Művelődés Háza munkatársa lett, mint népművelő és grafikus. Legfontosabb feladatának a kiállítások szervezését, neves képzőművészek bemutatását tekintette, erre ösztönözte személyes érdeklődése és alkotói hajlama is. Napi munkája mellett rendszeresen publikált az azóta már „kiszenvedett” Patak közéleti újság hasábjain.

A népművelői munkát így jellemzi: „A szakma nem veri ki a biztosítékot.” Magyarán, úgy érezte, hogy a csapatban „nem minden ló húzott egyformán”, a szükségesnél sokkal kisebb fordulaton teltek a hétköznapok. A jobbító szándékú kritika-önkritika eredménye válás lett, ’99 januárjától egy magánújság grafikai szerkesztőjeként dolgozott tovább.

Ekkor jelent meg Sárospatakon Beszterczey Péter, aki művészeti magániskolát alapított és a nyíregyházi, ózdi sikerek alapján itt is tagiskola szervezésébe kezdett ismerősei segítségével.

Kérdés volt, hogy a patinás iskolaváros befogadja-e ezt a típusú oktatást. Gyermekeket, szülőket, iskolákat kerestek fel, ismertették elképzeléseiket. Nyolcszáz gyerek azonnal igent mondott.

Az összes iskola számára felajánlották segítségüket: A tehetséggondozást és az ezzel összefüggő feladatokat átvállalják az adott iskolától. Beszerzik a művészeti tevékenységhez szükséges eszközöket, amelyeket az adott iskola – természetesen – saját oktatási programjához is használhat. A művészeti áganként heti négy óra foglakozásra a gyerekek tanárait kérik fel, tiszteletdíjukat is a „Beszterczey” fizeti. Az iskolai foglakoztatás idejére terembérleti díjat is fizetnek az iskolának. Az újszerű ajánlatot eltérő módon fogadták az iskolák.

Az oktatás szeptemberben mégis megindult, az első évet közel 650 gyermek zárta sikerrel, úgy, hogy februárban és áprilisban már bemutatkozhattak színpadon és kiállításon is. Csetneki József igazgató úr hangsúlyozta az értékelésnél, hogy a siker azoknak a tanároknak köszönhető elsősorban, akik eddig is foglalkoztak a fiatalokkal, a „Beszterczey” csak a komfortosabb feltételek biztosításával segítette az eddigi munkájukat. Ezzel jelentősen megnőtt a művészeti alapiskola támogatottsága, pozitív légkör alakult ki körülötte – a közvéleményben és a sajtóban egyaránt.

Csetneki József tehát újdonsült igazgatóként átesett a tűzkeresztségen. Sebeket kapott ugyan, de töretlen lendülettel tervezi a jövőt. Tisztában van vele, hogy „porosz ihletésű” oktatási rendszerünk nehezen tűri a másságot, a „Beszterczey” pedig határozottan más. Náluk nincs felvételi, az egyetlen „fegyelmező”, motiváló eszköz a gyerekek érdeklődésének megfelelő, színvonalas szakmai programok és feltételek biztosítása. Ő maga így összegzi céljaikat:

– Ez nem zseniképző, itt nem művészeket képzünk, itt „csak” tehetséggondozás folyik, hétköznapi tehetséggondozás. Jelenleg képzőművészet, zene, színjátszás, bábozás és tánc szakágakban vannak hallgatóink hattól huszonkét éves korig. Nyíregyháza, Ózd és Sárospatak mellett már tagiskoláink működnek Miskolcon, Hajdúböszörményben, Salgótarjánban és Veszprémben is. A sárospataki tagiskolának pedig már csoportjai vannak Makkoshotykán és Bodroghalomban, de az igények egyre sokasodnak, folyik a szervezés újabb csoportok létrehozása, a technikai feltételek megteremtése érdekében.

Kellemes gondjai vannak tehát, hiszen megvalósulni látszik álma: „Jó szóval oktasd s játszani is engedd…” Amikor azt firtatom ez a munka az eddigi pályafutásában milyen állomás, így, játékosan válaszol:

– Álom – ás.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)