Bánhegyi János

Határőr ezredes, igazgatóhelyettes,

Nyírbátor

szszb_18-164_banhegyi_janos.jpgKezdő tiszt korában a nyugati határt vigyázta, ez volt hazánk legnehezebb határszakasza. Most, vezető beosztásban a keleti határon, pontosabban uniós határon teljesít szolgálatot. Jelenleg itt nehezebb a szolgálat, főleg a migráció miatt. Ám nem panaszkodik, sohasem kereste a könnyebbséget. Szolgálattal, tanulással, szakmai kapcsolatok megteremtésével és megtartásával telt el eddigi élete.

Ő Bánhegyi János határőr ezredes, határőrségi tanácsos, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság rendészeti igazgatóhelyettese. Embert próbáló ez a szolgálat és hivatástudat kell hozzá. Ő állja a próbákat és mélyen él benne a hivatástudat. Magas, jó kiállású férfi, jól áll rajta az egyenruha. Beszélgetésünk elején játékosan, szellemesen sorolta a számokat. Hogy 1952-ben született, most 52 éves.

Húsz évvel ezelőtt jött ide Nyírbátorba és éppen tíz éve annak, hogy kinevezték határrendészeti igazgatóhelyettesnek. A vasfüggöny, az elektromos jelzőrendszer mellett kezdte a szolgálatot, az első 3-4 éve zajos volt. Rajkának és környékének búcsút intett és Békés megyébe, Lökösházára ment, részben azért, mert rokoni szálak kötik ide. Még két dátumot különösen fontosnak tart az életében: 1997-ben, Amerikában, 1998-ban Németországban volt tapasztalatszerző szakmai úton. A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán szerezte első diplomáját. Aztán nappali tagozaton elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát. A Rendőrtiszti Főiskola levelező tagozatán is kapott diplomát. 48 évesen tett francia nyelvből középfokú nyelvvizsgát. Tanúja és részese volt annak, hogy az elmúlt harminc évben mennyit fejlődött a határőrség személyi állománya és technikája. Kivette részét a Romániából hazánkat érintő tömeges migráció kezeléséből, a tiszai árvizek elleni küzdelemből.

Ami a családi környezetét illeti. A szolgálathoz jó családi hátteret biztosító felesége a Nyírbátori Polgármesteri Hivatal okmányirodáját vezeti. Két fia van, az egyik orvos, a másik közgazdász szakmérnök és agrármérnök. Szakmai és társadalmi kapcsolatai széles körűek, a határon túlra is kiterjedők. Jó kapcsolata van a rendőrséggel, a polgárőr szervezettel, sok-sok önkormányzattal, például a nyírbélteki önkormányzat tagjaival. Elmondhatjuk: az említett 30 év valóban jelentős fejlődést hozott. Gondoljunk arra, hogy a határőrök sokáig lóháton és kerékpáron teljesítettek szolgálatot. Most hőkamerás gépek segítik szolgálatukat, Záhonyban és Tiszabecsen korszerűen felszerelt motorcsónakon is vigyázzák a határt. Előjáróban még annyit: hat szakmai osztályt irányít a rendészeti igazgatóhelyettes.

Jelenleg, vagyis 2004 májusában, 17 határőr-kirendeltség tartozik az igazgatósághoz, június 15. után már csak nyolc lesz. Mobilabbak lesznek a kirendeltségek. Most a két megye területén 301 km-t tesz ki az igazgatóság határszakasza, bővülés lesz, június közepén a Berettyó folyó mentén 6,1 km szakaszt csatolnak a Nyírbátori Határőr Igazgatósághoz. Hangsúlyozni kell, hogy az igazgatóság jelentős munkaadónak számít. Most 1800 főt, megyénkben ebből 1500 embert foglalkoztatnak, 2-3 év múlva 2100-ra növekszik a létszám. Már ez év augusztusában hét frissen avatott tiszt és 14 határrendész tiszthelyettes foglalja el szolgálati helyét az igazgatóság területén. A személyi állományt említve hangsúlyozni kell, hogy sok a felsőfokú végzettségű és szolgálat mellett most is sokan tanulnak.

Összetett munka a határőröké. Figyelembe kell venniük a menedékjogról szóló törvényt, a nemzetközi egyezményeket. Az igazgatóságnak együttműködési megállapodása van a rendőrséggel, a polgárőrséggel, több civil szervezettel, az erdőgazdasággal, a vízügyi igazgatósággal, a Vadászkamarával a közeljövőben írják alá az együttműködési megállapodást. A migráció, a zöldhatár, az embercsempészet lényege közismert az állampolgárok körében. Azt már kevesen tudják, hogy a határőröknek gyakran olyan emberi dolgokban kell dönteni, amit nem tanítanak a főiskolán, az akadémián. Van például, aki messziről, harmadik országból érkezik, karján kisgyermekkel, a beteg emberekről is gondoskodni kell.

Ázsiai, afrikai országból jön olyan határsértő, aki csak törzsi nyelven beszél, tolmácsot valamelyik egyetemről kell hozni, ha az adott országból van itt egyetemi hallgató. A migráció csökken. Régebben volt olyan nap, hogy 500 ember lépte át illegálisan a határt. Mostanában az is ritkán fordul elő, hogy egy nap alatt százan jönnek át útlevél nélkül. Nemzetközi támogatással, BM-beruházás keretében több építkezés van folyamatban. Fehérgyarmaton épül egy objektum, ide jön át a csengeri határvadász század. A Kölcsén épülő objektumba jön át a tiszabecsi határőrizeti kirendeltség. Záhonyban elkezdték a határőr objektum rekonstrukcióját. Nyírbátorban tart az idegenrendészeti fogda és a nyitott közösségi szállás felújítása. Az épületek EU-s szinten lesznek kialakítva és berendezve. Bánhegyi János ezredes jó személyi állománnyal, jó technikai körülmények közt szolgálhat a következő években.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése