Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Cserpák Ferenc
Határrendészeti kirendeltségvezető,
Bátorliget
Cserpák Ferenc határőr alezredes, határőrségi tanácsos, a Bátorligeti Határrendészeti Kirendeltség vezetője 1961. február 27-én Nyíregyházán született. Általános iskolába Gávavencsellőn járt. A növényeket kisgyermekkora óta szerette, ezért 1975-ben a nyíregyházi Szamuely Tibor Mezőgazdasági Szakközépiskola kertész szakos tanulója lett. Itt érettségizett le sikeresen 1979-ben. Harmadikos középiskolás korában élénken érdeklődni kezdett a repülés iránt.
Pilóta szeretett volna lenni, de az orvosi vizsgálatok leletei nem tették lehetővé, hogy katonai repülő lehessen. Ennek ellenére a hivatásos szolgálat iránti érdeklődése megmaradt. Pályaválasztásában közrejátszott az is, hogy barátai, ismerősei közül többen is a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tanultak. Harckocsizónak jelentkezett. Katonaként ragaszkodott a járműhöz. Ha nem lehetett légi, akkor a szárazföldiek közül a legtekintélyesebb, a páncélos mellett döntött. A főiskolát 1983-ban fejezte be.
Választott fegyvernemi végzettsége mellé pedagógiai szakos általános iskolai tanári diplomát is szerzett. Tiszti pályafutását a Nógrád megyei Rétságon kezdte. Itt különböző beosztásokat töltött be 1993 januárjáig. Ekkor saját kérésére a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság állományába került határvadász századparancsnok-helyettesi, majd parancsnoki beosztásba. A délszláv válság miatt a Határőrségnél létre hozták a Viszonylati Parancsnokságot déli határaink védelme érdekében.
Cserpák Ferenc 1995. augusztus–szeptember havában az elsők között vett részt századával a Viszonylati Parancsnokság alárendeltségében a Pécsi Határőr Igazgatóság megerősítésében. Visszatérve Balassagyarmatra októbertől már új területre került. Az igazgatóság határőrizeti osztályán a zöldhatár őrizetének szakmai irányításával foglalkozott. Közben 1997–1999 között levelező szakon elvégezte a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet, orosz nyelvből pedig középfokú nyelvvizsgát tett.
2002-ben saját kérésére került a Nyírbátori Határőr Igazgatóság állományába. Itt előbb a Bevetési Osztály kiemelt főreferense lett. A korábbi Bátorligeti Határőrizeti és a Vállaji Határforgalmi Kirendeltségek bázisán megalakult 2004. június 15-ével a Bátorligeti Határrendészeti Kirendeltség. Ennek az új szervezetnek az élére nevezték ki azért, hogy vezesse, irányítsa úgy, hogy ne csupán határőrizeti és határforgalom-ellenőrzési, hanem egy új minőségben egységes határrendészeti rendszerként működjön, amelyben nem különül el egymástól a határőrizet és a határforgalom-ellenőrzés, a zöldhatár őrizete és a határforgalom lebonyolítása.
A határrendészeti kirendeltségek kialakításának alapját az képezte, hogy napjainkban az illegális migráció és a hozzá kapcsolódó más jogsértő cselekmények megakadályozása, az ellenük való hatékony küzdelem csak rendszert alkotva, illetve a már meglévő egyes rendszerek integrálásával hozhat eredményt. A célt, a feladatot, a szervezetet egységében úgy kellett kialakítani, hogy az egyrészt biztosítsa a jogkövető polgárok zaklatásmentes szabad mozgását, másrészt tegye lehetővé a jogsértő cselekmények felfedését, az azokat elkövető személyek elfogást, az ellenük való fellépés költséghatékony megoldását.
Az új feladat új szemléletet, felkészült, rátermett vezetőt igényelt, akinek egyben nagyszerű, embert próbáló kihívást is jelentett. Cserpák Ferenc alezredes nem hátrált meg a feladat elől, élt a bizonyítás lehetőségével, amikor elvállalta a felkínált beosztást. Az összevonást, az integrációt követően nőtt a kirendeltség által ellenőrzendő határszakasz hossza, ezzel együtt az illetékességi terület nagysága.
A zöldhatárt 50686 kilométer hosszan kell őrizniük a bátorligeti határőröknek. Két határátkelőhelyen – a vállaji közúti és a tiborszállási vasúti határállomáson – ellenőrzik és bonyolítják le a határforgalmat. Illetékességi területükön tizenkilenc település helyezkedik el.
Cserpák alezredes kétszer részesült honvédelmi miniszteri, többször határőrség országos parancsnoki, illetve határőr-igazgatói, egy alkalommal rendészeti főigazgatói dicséretben és jutalomban.
2004. október 23-a alkalmából a Belügyminiszter határőrségi tanácsossá nevezte ki.
Szabad idejében szívesen áll a tűz mellé, akasztja fölé a bográcsot. Lefoglalja a képzett kertészt a ház körüli kert gondozása. Sokat olvas, de közel áll hozzá a számítástechnika is.
Élete párjával 1983-ban kötött házasságot. Felesége, Erika a határőr-igazgatóságon Nyírbátorban dolgozik közalkalmazottként. Nyírbátorban laknak egy szép nagy családi házban, a családfő innen jár ki mindennap a közeli kirendeltségre. Két gyermekük van. A nagylány, Nelli jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar–kommunikáció szakos I. éves hallgatója, fiuk Szabolcs általános iskolás, harmadik osztályba jár.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Béres Gábor
Antal Mihály
Zichar János
Őz Zoltán
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Papp Bertalan
Tamás Ferenc
Csoma Zoltán
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Béres Gábor
Küzmös Mihályné
Bulátkó Kornél
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dzsudzsák Balázs
Dr. Hancsicsák Mihály
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése