Nagy Imre

Tűzoltóparancsnok,

Nyírbátor

szszb_10-184_nagy_imre.jpgNyírpilisen látta meg a napvilágot 1952. február 6-án, három gyerek közül az elsőszülött volt. Még ez év júliusában Nagykállóba költöznek, édesapját a Gabonaforgalmi Vállalat itteni üzemébe helyezik.

A kisfiú iskolás éveit itt éli meg, a Budai Nagy Antal Gimnázium és Szakközépiskola növényvédő gépészként búcsúztatja falai közül. Autószerelést kezd tanulni a nyíregyházi 110-esben, s irány a „nagybetűs élet”. Előbb a helyi Zöld Mező Tsz-ben helyezkedik el, majd a Bőrdíszműben.

Közben fél évet Nyírtelken sorkatonáskodik a sportszázadnál. A foci az egyik meghatározója életének, a megyei II. osztályban az ASE kapuját védi. Két évig pedig a Bőrdíszmű női focistáinak edzője. A csapat háromszor országos bajnok az OKISZ-kupán, ebből kétszer a keze alatt. Itt ismerkedik meg a csinos balhátvéddel, akivel sorsát összeköti.

Sok fiúgyermek szeretne kiskorában pilóta, katona, orvos vagy tűzoltó lenni. Őket talán a kíváncsiság, a szép uniformis vagy csak a divat motiválja. Nagy Imrénél más a helyzet. Alig tízéves, amikor Nagykállóban a Jókai utca egyik kis nádfedeles háza a kisfiú szeme előtt ég. Látja a tűzoltó kocsit megérkezni, a tűzoltókat magabiztosan küzdeni a vörös kakassal, és diadalmaskodni felette. Életre szóló élmény. Ekkor határozza el – anyai intelem ellenére – hogy tűzoltó lesz.

1976. január 1-jén valóra válhat a gyermekkori álom. A tűzoltóság átáll a 24/48-órás szolgálatra, szükség van a legényekre. Csak Nyíregyháza félszáz fiatalt vesz fel. Nagy Imrét ezzel a szerelmével is a foci boronálja össze. A bizonyos női csapat középcsatárának, Gulyás Marikának a férje, Pável János tűzoltó. Ő biztatja barátját. A február már Ligettanyán találja az alapfokú iskolán, amit kitűnő eredménnyel végez el. Még ebben az évben tiszti iskolás Budapesten. És micsoda véletlen! Legkedvesebb tanára Tóth Mihály rendőr alezredes, az aranycsapat balszélsője.

Az iskola elvégzése után rövid ideig szolgálatparancsnok Nyíregyházán. Egyik emlékezetes tűzesetét is ekkor éli át. 1978. november 19-én hajnali három körül a Jósa András Megyei Kórház szülészete felett három iroda égett. A tűz szintje alatt ötven újszülött volt elhelyezve, hat nő pedig éppen szült. Szerencsére sikeresen megfékezték a tüzet, nem kellett kiüríteni a szülészetet. Hamarosan Vásárosnamény tűzoltóparancsnokává nevezik ki. Ő az ország legfiatalabb parancsnoka, tele tenni akarással. Sikeresen ötvözi autószerelői ismereteit tűzoltó hivatásával. Egy Skoda locsoló kocsiból tűzoltó kocsit varázsol – újításáért majdnem megfenyítik. De aztán Fehérgyarmat és Bakta is lekoppintja az ötletet.

– Nagykállóhoz Nyírbátor mégiscsak közelebb van, mint Vásárosnamény – véli.

A szülőföld hívó szavára hallgat, amikor megpályázza a megüresedett parancsnoki posztot. Állítja azóta is, hogy nem bánta meg. A város vezetői nem kötötték meg a kezét, segítették ötletei megvalósításában. Ő pedig ha lehetett, pályázott saját elképzelése szerint. A technikai fejlesztés első eredményeként 1994-ben egy 32 milliós Csepel Metz, rá egy évre félmilliós önerő mellett egy 1,5 milliós feszítő-vágó, két év múlva egy kétezer literes, majd egy négyezer literes Mercedes áll szolgálatba, pályázatnak köszönhetően. Utóbbi két kocsinak önerőből, szabadnapokon és eseménymentes szolgálati időben az állomány épít szertárt. Beosztottai példás összekovácsoltságához talán ez is hozzájárult. És újabb pályázat, újabb eszközök állnak csatasorba. A négyszázezer forint önerő a pályázat eredményeként négymillió értékben feszítő-vágót, vízködelosztót, emelőpárnákat jelent.

Nem öncélú a technikai fejlesztés. Nagyban könnyíti a tűzoltók munkáját, életeket, értékeket mentenek meg vele. A kollektíva 1996-ban „Az év tűzoltója” címet alapít, amit a törzs javaslata alapján évente egyszer egy lánglovagnak ítélnek oda. Titkos ügynököket megszégyenítő konspiráció mellett 2000-ben Nagy Imre tűzoltó alezredes lett a cím gazdája. Mindenki tudott róla, csak ő lepődött meg, amikor a város polgármestere őt szólította fel az oklevél és a szobrocska átvételére.

Felesége, akivel 1975-ben alapítottak családot, őrizte a családi tűzhely melegét, nevelte a 1978-ban született Róbertet és a 1981-ben született Rolandot tisztességre, becsületes embernek. Biztosította a nyugodt családi hátteret, amikor férje életeket, vagyonokat mentett, menekített, az árvízvédelmi munkánál serénykedett csapatával, vagy éppen tanult a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, ahol történelem tanári diplomát szerzett. Nagy alezredes energiájából telik a társadalmi feladatokra is. A Megyei Tűzoltószövetség alelnöke, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltószövetség megyei vezetőségének tagja, de tevékenykedik a város közszolgálati bizottságában és a Lions nyírbátori klubjában. Idősebb fia a programozó informatikai mérnök pályáját választotta, de a fiatalabb polgári szolgálatosként tűzoltó Nyíregyházán, apja nyomdokaiba lép.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése