Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Ballai Csaba
Vállalkozó,
Kisvárda
A Ballai családban bőséges volt a gyermekáldás, az agronómus papának és a háztartásbeli mamának öt fiúgyermeke született. Van közöttük márkaképviselő, NATO-diplomata, anyagbeszerző, pedagógus, a legkisebb pedig az Opel Autószalon megálmodója és létrehozója Kisvárdán. Pedig a dolog sokáig nem úgy nézett ki, hogy Csaba jól menő vállalkozó lesz. Nyíregyházán a Vasvári Pál Gimnázium testnevelés tagozatán érettségizett, és mint annyian osztálytársai közül ő is biológia–testnevelés szakos tanárnak készült. Aztán főleg testvérbátyja javaslatára mégis inkább a szakmatanulás mellett döntött, vízvezeték-szerelőnek tanult a város méltán elismert mesterénél, Herczeg Jánosnál.
A szakmatanulás első évétől tudatosan készült arra, hogy önálló vállalkozó legyen. Ipari tanulóként már a második héten azt számolgatta, mennyit kell neki fusizni ahhoz, hogy egy hegesztőapparátust önállóan megvegyen. Két év alatt kitanulta a szakmát, majd a VSZM következett igaz, mindössze hét hónapra, hamar kiderült, hogy a kötött vállalati szféra nem az ő világa. Az első igazi nagy esemény szakmai múltjában az „olajkályha-akció”, amikor kedvezményes hitellel ösztönözték a lakosságot, hogy az egyébként valóban alacsony hatásfokú fűtési módot cseréljék le modern központi fűtésre. Ekkor szinte éjjel-nappal dolgoztak, annyi volt a munka. Aztán következett a katonaság, tizennyolc hónapot szolgált Nyíregyházán. Leszerelés után újabb embert próbáló tevékenység, másfél év taxizás, mellette pedig fusi éjjel-nappal.
Az újabb nagy lehetőséget a gázvezeték-építés hozta Kisvárdán. A TIGÁZ-nál sajátította el a gázszerelés minden csínját-bínját, hogy azután két-három éven keresztül önálló kisiparosként folytassa az anyagi háttér megteremtését a nagy álom megvalósításához. Hamarosan rájött arra, hogy a kereskedés, bár több vesződséggel jár, nagyobb hasznot is hoz. Így ezerkilencszázkilencvenkettőben a lakás pincéjében megnyitotta a víz-gázszereléshez szükséges anyagok boltját, árult kazánokat, csöveket, szerelvényeket, mindent, amire igény volt. Ez a bolt nagyon jól működött, hisz egyrészt komoly szakmai háttérrel kínálta a portékát, másrészt a közvetlen forrásból való beszerzés útján versenyképes is volt a piacon.
Ám egy idő után már ez sem elégítette ki, újabb nagy terveket szövögetett: vagy egy minőségi szolgáltatást nyújtó szállodát épít a fürdő környékén, vagy pedig (ekkor már volt egy Opel Kadettje) OPEL márkakereskedést nyit. Ez utóbbi volt a nehezebb feladat, hisz az OPEL igen kemény feltételeket szabott, mégis sikerült nyélbe ütni a dolgot, 1993 áprilisában aláírták a szándéknyilatkozatot. Innentől kezdve felpörögtek az események, júniusban megkezdődött az építkezés és 1993. október 17-én begördült az első OPEL a szalonba. Azóta már több mint ezer autó talált itt gazdára, jelezve a döntés helyességét és azt, hogy a tulajdonos jó úton jár, amikor az ügyfelek javát szolgáló komplex szolgáltatásokra törekszik. Ezért bővítette a szalont a kor minden igényét kielégítő karosszériajavító üzemmel ezerkilencszázkilencvenkilencben, ahol a legmodernebb eszközökkel: húzatópaddal, számítógép vezérelte festőkamrával állnak az ügyfelek rendelkezésére.
– Szeretnénk minden igénynek megfelelni – mondja – ez, persze nem olyan könnyű dolog. Miután mi bármilyen autótípust becserélünk újra, ellentétben az ország nyugati felével, ahol a kereskedők csak meghatározott korig cserélnek, néha bizony sok álmatlan éjszakát okoz a használt autók hada. Aztán az is kellemetlen, ha az ügyfél méltatlankodik, amikor a javítási, karbantartási számlát kell fizetnie, pedig mi kifejezetten törekszünk arra, hogy korrekt módon járjunk el.
– Ami a jövőt illeti? Nem szeretnék bekerülni a „mókuskerékbe”, nyugodt életet akarok, ahol nem kell kapkodni. A politikától mindig távol tartottam magam, de büszke vagyok arra is, hogy a vállalkozásomban csak a tiszta dolgokat szeretem, az utolsó fillérig mindennel el tudok számolni.
A sport, a már említett testnevelés tagozaton túl mindig is közel állt hozzá, érettségi után két évet focizott a KSE NB III-as csapatában. A régi futballszurkolók elmondása szerint jó kis jobbhátvéd volt. Manapság pedig a tenisz a kedvenc időtöltése, szeretné, ha egy héten nem csak kétszer tudna időt szakítani rá.
Az autószalon dolgainak intézése mellett a családra is fordít időt. Nyáron üdülés a családdal, esetenként egy kis motorcsónakozás a Tiszán, télen sítúrák baráti társasággal, időnként egy kis foci. Mindezek azt jelzik, hogy Ballai Csaba vállalkozó most fiatalon akar élni, világot látni. 1984-ben házasságot kötött Szónok Ildikóval, aki két fiúgyermekkel ajándékozta meg. Gergő tizenhárom éves, és a számítógépek érdeklik igazán, míg Máté négyéves, így egyelőre nem lehet megmondani melyikük folytatja majd az apai mesterséget.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Lakatos István
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Dócs Attila
Dr. Szép Béla
Lénárt Andrásné
Nagypál Béla
Szendrei Józsefné
Vass József
Zsiros Imre
Hugyina Zoltán
Pataky László
Lázár Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése