Bacsó István

Vállalkozó,

Kisvárda

szszb_16-60_bacso_istvan.jpgTúlzás nélkül állíthatjuk, hogy Bacsó István, ez a „messziről jött”, szerény, a munkában precíz és kitartó, következetes ember Kisvárda sikeres vállalkozói közé tartozik. 1961. október 13-án született Kisvárdán, ám szinte felnőtt koráig Pátroha-Bajorhegy jelentette számára az otthont, ahol a petróleumlámpa fényénél olvashatott, és a tanyán két helyen nézhetett tévét. Szülei, Bacsó Ferenc gépkocsivezető (ő sajnos már nincs az élők sorában) és Potos Julianna négy gyermeket neveltek fel, akik közül ketten már eltávoztak az élők sorából, Attila öccse pedig a Bacsó vállalkozásban keresi kenyerét. Szép emlékként őrzi gyermekkorát, a kastélybeli iskolát, ahová nagyon szeretett járni – különösen a matematikát kedvelte –, és ahol Nagy Sándor és felesége tanította nagy szeretettel diákjait.

Azután a 111. Számú Szakmunkásképző Intézet következett Kisvárdán, autószerelőnek tanult, a helyi Volánnál sajátította el a szakma gyakorlati ismereteit. A szakmunkás bizonyítvány megszerzése után itt nem kapott lehetőséget, így közel egy évig Pátrohán dolgozott a tsz-ben. Ám nemcsak traktorokkal, hanem komolyabb gépekkel is szeretett volna foglalkozni, ezért Nyíregyházán a Húsipari Vállalatnál folytatta, ahol főleg teherautók felújítása, karbantartása volt a feladata. Másfél év múlva egy kislány miatt (aki ma is a felesége) került Kisvárdára a Vulkán Öntödei Vállalathoz, ahol egy évtizedet dolgozott autószerelőként. Időközben a közeli Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona Laktanyában letöltötte a katonai szolgálatot is.

1987-ben kezdett teherfuvarozással foglalkozni, egy használt IFA-t sikerült vennie, amivel másodállásban dolgozott. Ekkor érezte úgy először, hogy megvalósult gyerekkori álma: feleség, két gyermek, lakás és egy IFA, amivel magának fuvaroz. Minden pénzüket az autóra költötték akkoriban, hamarosan vásárolt egy pótkocsit is, így a tsz burgonyáját fuvarozta főleg a fővárosba.

A továbblépéshez a véletlen, pontosabban a taxisblokád segítette. Történt ugyanis, hogy a blokád idején egy rakomány burgonyával Pesten rekedt, mivel az árut nem vették át tőle, úgy döntött, haza nem hozza, inkább eladta, méghozzá dupla áron. Az így kapott váratlan pénz segítette a továbblépésben, kereskedni is kezdett, mert látott benne fantáziát. Ősszel felvásárolta a termést, majd Székesfehérváron és Budapesten értékesített, a keletkezett hasznot mindig visszaforgatta a vállalkozásba. Így haladt előre lépésről lépésre. Az IFA mellé egy LIAZ következett, majd az újabb autót már rakodógép is követte, hisz ömlesztett áruk (só, szén) rakodásával is foglakozott. 1996-ban vette az első Mercedes teherautóját, egy évre rá megvásárolta mostani telephelyét az Attila úton.

Aztán következett a 300 négyzetméteres kétszintes épület, amely ma a szórakoztatócentrumnak ad helyet, majd egy 500 négyzetméteres vasvázas csarnok épült. 2000-ben 4000 m2 területet aszfaltoztak, átadták a környék egyetlen gokart pályáját, ahol négy Honda motoros kisautó szolgálja a látogatókat. Ekkor készült el a fallabda- és a teniszpálya is. 2003-ban az immár 3, 6 hektáros telephelyen minden igényt kielégítő, modern autórutinpályát alakítottak ki, amelyen ma 7 autósiskola oktatja tanítványait.

A Bacsó-vállalkozás az előbb említett szórakoztatócentrum mellett 5 teherautó szerelvénnyel, 4 különböző rakodógéppel 12 embernek ad kenyeret, és amióta működik, mindig nyereséges.

– Mindig voltak céljaim, amelyeket szerettem volna megvalósítani  – mondja Bacsó István –, ám egy olyan szorgalmas feleség nélkül, aki levette a vállamról a család, a gyermeknevelés gondjait, mindez nem sikerülhetett volna. A vállalkozásom valószínűleg attól is sikeres, hogy mindig minden pénzünket visszaforgattuk bele, fejlesztettünk, előreléptünk. Én mindenhol ott vagyok, mindenre odafigyelek, szeretem az i-re magam feltenni a pontot. Mindig számolni kell, hogy az ember legyen nyereséges, de egyben versenyképes is!

A szeretettel említett feleséggel, Tóth Ilonával, aki eredetileg gyors-gépíró, adminisztrátor volt és ma a vállalkozás szórakoztatócentrumát irányítja, két évtizede, 1982-ben kötöttek házasságot. A megálmodott két gyermek közül Bettina 1984-ben született, ő ma már végzett fodrász és szintén a vállalkozásban dolgozik. István két évvel később követte nővérét, ő apja nyomdokaiba lépve a II. Rákóczi Ferenc Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola közlekedési szakán tanul, harmadikos. Bacsó István eddigi tervei, álmai megvalósultak. A lakótelepi otthont szeretné egy igazi családi fészekre váltani, ám hogy ez milyen lesz, az függ a gyermekek további sorsának alakulásától is. A vállalkozás irányítása nem sok szabadidőt hagy számára. Szívesen megnézi a tévéhíradót, hogy a világ dolgaiban is eligazodjon. Egy kiadós esti séta, a csend, a magány jelenti számára az igazi kikapcsolódást, ilyenkor gondolja végig a vállalkozás dolgait, terveit, elképzeléseit.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése