Háromévesen szavaltam Isten házában

Jer, mindnyájan örüljünk, és szívünkben vigadjunk, mert született Úr Jézus nekünk

Templomunk a falu, Erdőhát, de nyugodtan kijelenthetem, hogy egész Szatmár egyik ékköve. Én nem állítom, hogy a korona legszebb gyémántja, mint ahogyan Indiát értékelték a Brit Birodalomban, de talán nem is tör ilyen babérokra. Vannak, akik szerint a legszebb a földkerekségen, de ők (az orosziak) nem képeznek számbeli fölényt sem az örökkévalóság demográfiai tengerében, sem napjainkban. Nekem az a meglátásom, hogy ez a templom, egy csoda, így egyedülálló és megismételhetetlen. Minden az, ha jól belegondolunk.

Tudom, hogy mikor jártam benne először, nem mostanában volt. 1972. április 16-án tartottak itt keresztvíz alá. Azt nem írhatom, hogy jártam itt, hiszen akkor még ez nem ment. Majd egy hónaposan nem voltam még felkészülve ilyen sok új élményre. Pár hónappal előtte még apuval mentem mindenfelé, hiszen akkor még egy gatyában jártunk, aztán néhány hónapig úgy éreztem magam, mint aki burokban nő fel. Egyszer csak hopp, megérkeztem és keserves sírással adtam tudtára mindenkinek, hogy mennék vissza oda, ahonnan jöttem.

Aztán bizonyára napról napra jobb lett, már nevem is volt, családom is. Furcsa volt megszokni őket, de családot nem az ember választ, hanem a jó Isten. Ő meg nagyon jól tudja, hogy mit miért, kit hova és még sorolhatnám. Hozzám kegyes volt.

Már csak azért is, hogy ebben a gyönyörű és egyedülálló templomban lettem megkeresztelve. Ott ahol őseim közül is számosan, anyai ágon egészen 1792-ig vissza tudunk menni az egyházi anyakönyvekben. Ahhoz képest, hogy az oroszi anyakönyv 1776-ban lett megkezdve, ez nem is olyan rossz eredmény. Apai ágon szövevényesebb a helyzet, de majd csak felgöngyölítjük egyszer.

Az oroszi templom. Ha Mánd után, a borzovai leágazást követően kifordulunk az egyenesbe, akkor az út végén egy templomtorony mutatja az irányt. Az út teljes mértékben szót fogad a torony iránymutatásának és a Szalavény legelőt átszelve szépen bevezet a faluba. Oroszi persze egyből egy négyes kereszteződéssel vár, döntsd el, hogy mit akarsz: elmenni jobbra Szekeresre, vagy Szekeresekre, de akkor miért erre jöttél? Elmehetsz balra Fülesd irányába, de annak sincs túl sok értelme, mert akkor nem kellett volna Mándnál erre fordulni. Egyetlen jó megoldás van, egyenesen tovább, a falu központja felé, vagy továbbhaladva Csaholc irányába. Onnan aztán megint van néhány alternatíva, de aki idáig eljött, az már jó helyen jár.

Az oroszi templom az 1479-es kenyérmezei diadal után épült, mint oly sok más környékbeli templom. Hála Istennek jutott rá, a Báthoryak nem is voltak szűkmarkúak e téren. A templom valamikor a XV. század végén. A reformáció ekkor még olyan állapotban volt, mint jómagam születésem előtt. Aztán amikor megszületett, akkor hamar meghódította Szatmárt, az Erdőhátot és szülőfalumat is. A templom kissé átalakult, fa harangtornya viszont egészen a XIX . század elejéig hirdette, amit hirdetnie kellett. Aztán felépült a torony, amelyet azóta láthat mindenki, aki a környéken jár.

A templomról magáról nem kívánok ódákat zengeni, bár sokkal többet érdemelne például annál is, hogy én példának okáért írok róla. Remélem, nagy hibát ezzel nem követtem el.

A kiskarhoz térek vissza. A kiskar pont szemben van a bejárattal. Ahogy belépünk a templomba, balra és jobbra ülnek az asszonyok. Szemben velük, a valamikori szentélyben a férfiak.

Mind az asszonyok, mind a férfiak fölött a fal mellett karzat van felépítve a XVIII. század vége óta. A nők fölötti karzat neve a „nagykar”, a férfiak fölöttié a „kiskar”. Jómagam a kiskarban töltöttem több időt emlékezetem szerint. Volt, amikor egész jó volt oda felsétálni, figyelni az alattunk ülő „öregek” gyérülő, vagy őszülő koponyáját, gyönyörködni a templomban, vagy bámulni a szemben helyet foglaló asszonyokat. Nem állíthatom, hogy mindig a prédikációra figyeltem, de volt, hogy igen. Gyerekként jobban érdekeltek a jelen lévő földi halandók, mint a jelen nem lévő halhatatlan. Őt úgyse láttam a sorok között. A földi halandók viszont az akkori falu akkori „nagy öregjei” (vagy lehet, hogy nem is voltak annyira öregek) voltak. Tartás, tekintély, büszkeség. A nyugodt erő.

Amikor már meg voltam keresztelve, három évesen szót kaptam és egy rövid verset szavalhattam el a templomunkban. (Jer, mindnyájan örüljünk, és szívünkben vigadjunk, mert született Úr Jézus nekünk.) Szavaim hallatán bizonyára megnyíltak a szívek és a lelkek, de pontos statisztikai adatokkal nem tudok szolgálni.

A kiskar…

A világ legcsodálatosabb helye. Ahogy megyünk fel a grádicson (fa lépcső), már a kar magasságában ott van a bibliai bűnbeesés elképesztően hatásos ábrázolása. Egy képregényt festettek fel a XVI. században a falra. Középen a tudás/élet fája, a fa törzsén a kígyóval. Egyik oldalon Ádám és Éva orcával ábrázolva épp elfogadja a gyümölcsöt, a másik oldalon az asszony már orcátlan, hiszen evett a gyümölcsből. Ha ez a jelenet ma játszódna, bizony sokkal könnyebb dolga lenne a kígyónak. Nem neki kellene ígérnie, hanem ő kapná a jobbnál jobb ajánlatokat. Neki csak annyi lenne a dolga, hogy felfelé licitáljon. Jó volt ott ülni, mert még gyerek voltam és legfeljebb arra kellett koncentrálnom, hogy ne röhögjem el magam például úrvacsorakor. Olyankor rendszeresen azzal szórakoztunk, hogy a másikat megnevettessük (inkább megröhögtessük). Volt olyan, hogy úgy jöttem le a karból, hogy bele kellett harapnom az ajkamba, vagy a nyelvembe, nehogy hangosan kacagjak a gyülekezet előtt.

Látom magam előtt a galambősz üstököket. Látom szemben a keszkenyős asszonyokat (egy időben addig néztem egy-egy szemben lévő asszonyt, amíg nem pislogott egyet), látom tiszteletes bácsit, aki soha el nem múló lelkesedéssel próbálja élővé tenni az Igét. Látom, amint egy jeles vasárnapi napon az Ecceri fiú középső fia felfedezi, hogy féltve őrzött és szeretett Verhovína típusú segédmotor kerékpárját bátyja és unokabátyja (Jóska és Rudi) bitorolja és használja. A középső fiú (akit Petinek is nevezhetnénk) kinézett a kiskarból, látta, hogy mi történik és azon nyomban lerobogott a karból, kiszaladt a templomból, jogos jussát követelendő. Arra már nem emlékszem, hogy az Ecceri fiú hogy oldotta meg ezt a konfliktust, mert akkoriban engem az ilyesmibe nem vontak bele.

A kiskar azóta is és a fent leírtaktól függetlenül is gyönyörű…

Szerző: 2020. 10. 11.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló