Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Erdély. Ékessége anyaföldünknek
Az elénk táruló panoráma mesés, a távolban hófödte csúcsok nyújtózkodnak az ég felé
Amikor elkezdtem építeni képzeletem birodalmát, még nagyon pici gyerek voltam. Olyankor az ember mesékben él, nincs is nagy különbség a képzelet és a valóság között. Áldott állapot gyereknek lenni. Talán csak Benjamin Button képez kivételt, aki kénytelen volt fordítva leélni az életét. Én szerencsésebb vagyok nála e téren. Képzeletem birodalmának nincsenek határai, vagy ha vannak, akkor folyton változnak. Se kezdete, se vége, se eleje, se hossza. Élménytéglákból épül, amelyeket nem lehet TÜZÉP telepen vásárolni.
A birodalmam jelentős erőssége Erdély. Emlékszem, milyennek képzeltem, mielőtt először ott jártam. Gyönyörűségesnek. Aztán amikor eljutottam végre Tündérországba, megtapasztalhattam, hogy képzeletemet is felülmúlja. Most újra meggyőződhettem erről.
Képeslapra illő táj, megunhatatlan hegyek, erdők, folyók. Na meg az emberek!
Beszélgetek egy szentegyházi fiatalemberrel a Hargitán. Igazi szikár székely legény, szikrázó tekintettel, éles ésszel és jó humorral. Dolgozott ő már Németbe’ is, meg Magyarba’, de itthon a legjobb. Csak kint jobban fizettek, mint itt ezek a málék. De most már a maga ura, megél valahogy itthon is. Apja zenész volt, erőltették, hogy ő is tanuljon hangszeren, dobolt is, majd klárnétozott, de nem nagy kedvvel. Jobban szerette már egészen kicsiny korában az ostort. Ha nem volt nála, akkor ő sírt, ha végre odaadták neki, akkor meg azok sírtak, akik odaadták. Csépelt mindent, aki és ami ostortávolságon belül volt. Ahogy mondta, két gyereke van, s egy lánya. A lánya ráütött, odaüt keményen, ha szeszélyes kedve háromévesen úgy tartja. A zenét szereti, de nemcsak a „klasszikus népzenét”, hanem a könnyűzenét is. Na de nem a maiakat! Viszont, ha megszólal az autóban a Modern Talking (!) vagy a Neoton Família (!), akkor ötösből kettesbe vált és megvadul, mint egy táltos paripa. Hiába, a székelyekre is hat a „rothadó nyugat”, s még ha zeneileg nem is értek egyet mindenben beszélgetőtársammal, azért a hitelességét nem kérdőjelezem meg. Ízlések és pofonok, vagy inkább ízlések és ostorcsapások.
Beszélgetésünket két macska figyeli, szelíd székely házi cicák ott, a székelyek szent hegyének tetején. Az egyik megütközve szemléli a hóból kilátszó Heineken sörös kupakot. Ezt meg miféle turista dobhatta épp itt el? Csípi a szemét a szemét. Vagy inkább „csíki”. Ki tudja?
Az elénk táruló panoráma mesés, távolban hófödte csúcsok nyújtózkodnak az ég felé. A Fogarasi-havasok. Ide vagy 120 kilométer, azt mondják a traktorosok. Amott meg a Brassó felé magasodó Cenk. Idelátszik fél Erdély. Na jó, negyed. Vagy nyolcad. Ami viszont látszik, az ékessége anyaföldünknek.
Aztán egy másik napon Borszéken az étteremben az egyik sarokasztalnál négy idősebb koma Európa és Ázsia határáról vitatkozik. „Rándben ván, hogy ott az Urál, na, de Georgia akkor hová tartozik? Na és a Kászpi?” Egyik mondja, hogy ide, másik, hogy oda, nem akarok beleszólni, nem is igénylik. Koccintanak viszont legalább kétszer, míg mi a kávéra várunk. Eszembe jut egy pár évvel ezelőtt hallott történet. A székelyek az autonómiáért harcolnak, amit persze ők szabadságnak mondanak, mert az autonómia senkit nem érdekel. A szabadság annál inkább, hiszen annak van értelme. Szóval vitatkoznak, hogy így lenne jó, úgy lenne jó, de abban egyetértenek, hogy a szabadságot csak háborúval lehet kivívni. Telik, múlik az idő, nem történik semmi. Ülnek az asztalnál hosszan hallgatva beszélgetnek. Egyszer csak az egyikük megtöri a csendet:
– Te komám! Én már attól félek, hogy nem lesz háború!
Borszék a szellemkastélyaival egy emlékezetes helye Erdélynek. Valamikor pezsgett az élet, pezsgő volt az élet, meg pezsgő volt a poharakban. Mára elszálltak a pezsgőspohárból a buborékok, romos épületek találhatók mindenfelé. Buborék Borszéken ma csak az ásványvízben van, bár ez sem kis dolog.
Nyergestető a mi Termopülénk, ahogy Kányádi Sándor is megemlékezett róla. Tisztelet a hősöknek!
A Székelyudvarhelynek nevezett ékszerdobozról nem szólok külön, oda el kell menni, meg persze Csíkba, Gyergyóba, a Gyimesekbe. Nem sorolom fel az összes táját Erdélyországnak, mert félek, hogy kihagyom valamelyiket és megsértődik. Maradjunk inkább annál a klasszikus székely bölcsességnél, miszerint „a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék.” Aki nem hiszi, járjon utána!
Hasonló
Az a lapály valamikor igen ...
Pengefogú hódok, félszarvú ...
Az oroszi kis híd becsülett...
Hol bót, hol nem vót
Sétálok tovább, a Nap éppen...
Rudit húsz éve, Öcsit ma te...
El nem olvasott könyv, el n...
Bárányfelhős ég alatt terel...
Két családfenntartó harcolt...
A jószág volt az aranya a n...
Faragjuk a magunk képzeletb...
Füstkarikák emlékezetem füs...
Szedd bele a kasitába a csű...
Rákóczi tölgyfája, Napóleon...
Csicsó és nyullángás
A libanyáj szépen végigtipe...
Szilvás étel
Hőhullámon hajózunk
Kiesett egy kis fióka a fés...
Hogyan szabdaljunk ész és t...
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése