A hajnali kiruccanó

A Csiporka-csapat kora reggele

– Csiporkaaaa! Reggel vaaaan! Ébreeedj! – rázogatta barátnőjét Bíborka.

– Hagyj aludni! Alig világosodik még! – dugta ki a fejét a bogárka egy pillanatra a takarója alól, morgolódva.

– Nem hagylak! – húzta fel az orrát a pille. – Nem emlékszel? Ma lesz a bulink! Segítséget ígértünk Ibinek!

– Ott alszik az ágyában! Nem látooood?! Na, ne kiabálj már! Még végül őt is felébreszted! Pedig jó sokat dolgozik minden nap a virágboltban értük! Feküdj vissza, és aludj, vagy, ha nem tudsz, olvass, csak fordítsd el a lámpát, hogy ne vakítson a szemembe!

– Jól van, na…! Visszafekszem… – közölte lelombozódva a pillangó, és tüntetőleg a fejére húzta kis paplanját.

– Hű, de jó, hogy magam alakúra állítottam be az ágyneműmet! – suttogta odalenn maga elé Ibi, hallva párbeszédüket. – Úgy látom, még Bíborka sem vette észre, hogy nem fekszem a helyemen! – mosolyodott el Ibi, és az ablak alatti bokrok, fák, virágok apró réseibe dugdosta a délutáni keresgélős versenyhez a nyeremény–tárgyakat. – Azt akarom, hogy ez nekik is meglepetés legyen, ne csak a vendégeknek! Utána még be kell gépelnem a tájékozódási verseny utasításait, kinyomtatom, a többit már láthatják… Jaj, nem! A mancsfestmény-készítésről majdnem megfeledkeztem! Ki kell hoznom a garázsból a kocsit, mert a lakást mégsem kellene összefestenünk! Nincs az a takaró fólia, ami alá nem jut be a festék, az biztos! – motyogta maga elé.

Aztán megfogta a kocsikulcsot, és beszállt az Opelbe.

– Halkan indulj, kérleeek! – súgta az édesapjától örökölt, hűséges, öreg jószágnak. – Engedd, hogy meglepetést szerezhessek az én két kicsimnek is! – simogatta meg a műszerfalat.

Az autó szót fogadott, s alig hallható duruzsolással kelt életre. Még a kerti slagon is csak egy aprót döccent, ahol máskor mindig puffant, zöttyent, nyekkent, a benne ülők lelkét is kirázva.

– Szuper voltál! – simogatta meg ismét öreg autó-barátját Ibi. – Apa büszke lenne rád!

Aztán kiszállt, felpattintotta a csomagtartót, és kiszedte belőle a gyártója által Pracli névre keresztelt, bőrbarát festőkészletet. Leszedegette a polcról a gyermekkori kis kerti asztalait, székeit, és rájuk pakolta a festőeszközöket, üvegcséket, meg a hatalmas vásznat.

– Jobb lenne, ha összetolnám őket, hogy mindenki mindenhez hozzáférjen! – mozdult, s mindent egy szempillantás alatt átrendezett.

– Akkor már csak a vásznat kell felfüggesztenem! – irányította magát. – Óóóó! Hát ezen nincsen semmiféle akasztó! Na, sebaj! Megteszi egy kétoldalú ragasztó is! Persze, ha leszedjük, lehet, hogy lejön a vakolat, de most nincs más ötletem… – nyúlt a szerszámos asztal kis fiókja felé, amiben a ragasztót és az ollót tartotta. – És kéééész! –örvendezett. – Most már csak észrevétlenül vissza kellene jutnom az ágyamba! – suttogta. – De jó, hogy ebben a gumitalpú cipőben jöttem le! Ez nem zajos!

Belépett a házba, kezet mosott odalenn a konyhában, majd nekiindult a lépcsőnek. Semerre sem nézett, csak arra koncentrált, hogy egy nyikordulás se hallatszódjon. Amikor a feljáró tetejére ért, egy jó nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől, hogy észrevétlenül teljesítette a meglepetés akciót. Már nyúlt a kilincs felé, hogy beosonjon a hálószobába, amikor megbotlott a szőnyegben, s majdnem hátra esett, a lépcső mélye felé… Azt hitte, itt a vég, amikor hirtelen apró kezek fonódtak rá, s nem hagyták, hogy lezuhanjon.

– Segítsééég! – sikkantott fel Ibi.

– Éppen azon vagyunk! – húzott rajta még egyet Csiporka, hogy visszabillentse álló helyzetébe.

– Hát, te meg merre jártál??? – szegezte neki a kérdést Bíborka, de közben puha szárnyaival megkönnyebbülten simogatta a hajnali kiruccanót.

***

Szerző: 2019. 12. 10.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló