Lépcsőszaladó lobonctáltos

Csiporkáék estéje az osztálybuli előtt

– Mi ez a nagy csend? – fülelt Ibi.

Miután a vizsga után bevásároltak, majd megvacsoráztak, s a bogárkák felvonultak az emeletre, ő elkezdte felhívni az osztálytársak szüleit, hogy személyes beszélgetésben is meghívhasson mindenkit a másnapi osztálybulira, magukhoz.

– Szunyi rendben, és hál’ Istennek ennivalót is hoz magának, meg Bobónak. Az egy – sóhajtotta megkönnyebbülten. – Gyikéék már elutaztak, Stefi nénivel együtt. Bobo jön, de megígértette vele az anyukája, hogy semennyit sem falogat a többiek étkeiből, csakis Szunyiéból, mert az óvodában mindig jó erős gyomorrontással végződtek a zsúrjai. Vagyis, ez már kettő. Szegény Hangyi! Úgy könyörgött… – gondolt vissza Ibi sajnálkozva, de a hangyakirálynő gyermeke sajnos nem mindig teheti, amit szeretne… Az udvari etikett szerint az éppen Afrikából érkező küldöttség fogadásán lesz a helye, az édesanyja oldalán. És passz… Nincs apelláta… Szegényke! Hogy szeret játszani, nevetni, viccelni! És az iskolán kívül szinte soha nem teheti… – csóválta a fejét Ibi. – De jó, hogy egyszerű lánynak születtem!!! – sóhajtott. – Valakit kihagytam! Jaaa, Pötyit! – folytatta a jegyzetelést. – Jaj, ő meg jönne is, nem is! Valami nincs rendben azzal a bogárkával! Olyan visszahúzódónak és kedvetlennek tűnt! Pedig Gyike nem lesz itt, akitől a medencébe lökés óta, titokban, még mindig nagyon fél… – De vajon miért nem mondott akkor biztos igent?! Most vajon készítsem az ő részét is, vagy ne??? – töprengett félhangosan.

– Mert minden új elrémíti még mindig! Még egy buli is! De szerintem jön!– súgta neki az asztal lábán éppen felfelé mászó Csiporka.

– Te meg hogy kerülsz ide? Észre sem vettem, hogy közeledsz! Azt hittem, odabent tévéztek, vagy olvasgattok! – simogatta meg Ibi, majd ráemelte a bulis jegyzettömbje tetejére.

– Úgy is volt – suttogott továbbra is Csiporka –, de aztán Bíborka egy szempillantás alatt elaludt. Jól kiizgulta magát! Nem mutatta, de nagyon megrémült, hogy nélkülem kellett bemennie vizsgázni, és ráadásul legelsőként! Amúgy én a virágos könyvemet lapozgattam, ő meg valami újságot, amit az asztalodon talált. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy sosem lapoz! – vigyorgott Csiporka.

– Szerintem ne keltsük fel, csak takarjuk be, meg ne fázzon! – javasolta Ibi.

– Egyetértek!  De mielőtt felmennénk, elmondod, mit sikerült intézned a szülőkkel?

– Hát persze! Gyikéék elutaztak, Hangyi, szegény, a királyfii feladataival lesz elfoglalva… A többiek itt lesznek!

– Akkor csak öten leszünk… – biggyedt le Csiporka szája egy pillanatra. – De akkor is szuper ötlet volt tőled ez a buli!! – ragyogott fel újra a mosolya.

– Hát, még, ha tudnád, milyen játékokat eszeltem ki! – kacagott fel Ibi, aki már alig bírta magában tartani a terveit. – Na, induljunk felfelé! – állt fel hirtelen, s azon lendületből nekiiramodott a lépcsőnek, a vállán Csiporkával.

– Ne olyan heveseeen! Mindjárt lezuhanoook! – sikoltotta minden másról megfeledkezve Csiporka, s mindkét kezével Ibi lobogó, vörösesbarna hajtincsei után kapkodott.

– Hol vagyok? Mi történt?? – visított fel a hálószobában a zajoktól felriadva Bíborka.

– Ne fééélj!!! – kiáltott neki azonnal Csiporka. – Nincs baj, csak Ibi azt hitte, ő a lépcsőszaladó lobonctáltos! – toppantak be a pilléhez, kipirulva, zihálva.

Bíborka korábbi ijedelme egy pillanat alatt megállíthatatlan kacagásba csapott át, a kettejük látványától.

– Na, most aztán oda az alvás! Jól kivertük az álmot a szemedből! – kért burkoltan elnézést Ibi a hirtelen zajözönért.

– Az aztán egy kicsit sem baj! – mosolyodott el Bíborka. – Éppen egy csodaszép türkizvizet nézegettem ebben a lapban, és úgy elálmodoztam arról, hogy bárcsak a mi udvarunkban is lenne ilyen, hogy még biztos, hogy horkoltam is!

– Türkiz víz?  Az milyen? Hát nem minden víz kék? – kérdezte Csiporka, s beledugta a fejét a pille újságjába, hogy ő is láthassa a képet.

– Ezek szerint nem. Tudjátok, a nagy víztömegek színe a rájuk eső napfény törésétől függ, de többet nem tudok róla. Fizikából nem vagyok valami híres… – mondta Ibi, s közben betömködte az újságot a párnája alá, hogy később jól áttanulmányozhassa a képpel együtt a hozzá tartozó hirdetést. – De most aztán fekvés! Késő van! Holnap kipihent segítőkre lesz szükségem!

***

Szerző: 2019. 12. 03.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló