Lépcsőszaladó lobonctáltos

Csiporkáék estéje az osztálybuli előtt

– Mi ez a nagy csend? – fülelt Ibi.

Miután a vizsga után bevásároltak, majd megvacsoráztak, s a bogárkák felvonultak az emeletre, ő elkezdte felhívni az osztálytársak szüleit, hogy személyes beszélgetésben is meghívhasson mindenkit a másnapi osztálybulira, magukhoz.

– Szunyi rendben, és hál’ Istennek ennivalót is hoz magának, meg Bobónak. Az egy – sóhajtotta megkönnyebbülten. – Gyikéék már elutaztak, Stefi nénivel együtt. Bobo jön, de megígértette vele az anyukája, hogy semennyit sem falogat a többiek étkeiből, csakis Szunyiéból, mert az óvodában mindig jó erős gyomorrontással végződtek a zsúrjai. Vagyis, ez már kettő. Szegény Hangyi! Úgy könyörgött… – gondolt vissza Ibi sajnálkozva, de a hangyakirálynő gyermeke sajnos nem mindig teheti, amit szeretne… Az udvari etikett szerint az éppen Afrikából érkező küldöttség fogadásán lesz a helye, az édesanyja oldalán. És passz… Nincs apelláta… Szegényke! Hogy szeret játszani, nevetni, viccelni! És az iskolán kívül szinte soha nem teheti… – csóválta a fejét Ibi. – De jó, hogy egyszerű lánynak születtem!!! – sóhajtott. – Valakit kihagytam! Jaaa, Pötyit! – folytatta a jegyzetelést. – Jaj, ő meg jönne is, nem is! Valami nincs rendben azzal a bogárkával! Olyan visszahúzódónak és kedvetlennek tűnt! Pedig Gyike nem lesz itt, akitől a medencébe lökés óta, titokban, még mindig nagyon fél… – De vajon miért nem mondott akkor biztos igent?! Most vajon készítsem az ő részét is, vagy ne??? – töprengett félhangosan.

– Mert minden új elrémíti még mindig! Még egy buli is! De szerintem jön!– súgta neki az asztal lábán éppen felfelé mászó Csiporka.

– Te meg hogy kerülsz ide? Észre sem vettem, hogy közeledsz! Azt hittem, odabent tévéztek, vagy olvasgattok! – simogatta meg Ibi, majd ráemelte a bulis jegyzettömbje tetejére.

– Úgy is volt – suttogott továbbra is Csiporka –, de aztán Bíborka egy szempillantás alatt elaludt. Jól kiizgulta magát! Nem mutatta, de nagyon megrémült, hogy nélkülem kellett bemennie vizsgázni, és ráadásul legelsőként! Amúgy én a virágos könyvemet lapozgattam, ő meg valami újságot, amit az asztalodon talált. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy sosem lapoz! – vigyorgott Csiporka.

– Szerintem ne keltsük fel, csak takarjuk be, meg ne fázzon! – javasolta Ibi.

– Egyetértek!  De mielőtt felmennénk, elmondod, mit sikerült intézned a szülőkkel?

– Hát persze! Gyikéék elutaztak, Hangyi, szegény, a királyfii feladataival lesz elfoglalva… A többiek itt lesznek!

– Akkor csak öten leszünk… – biggyedt le Csiporka szája egy pillanatra. – De akkor is szuper ötlet volt tőled ez a buli!! – ragyogott fel újra a mosolya.

– Hát, még, ha tudnád, milyen játékokat eszeltem ki! – kacagott fel Ibi, aki már alig bírta magában tartani a terveit. – Na, induljunk felfelé! – állt fel hirtelen, s azon lendületből nekiiramodott a lépcsőnek, a vállán Csiporkával.

– Ne olyan heveseeen! Mindjárt lezuhanoook! – sikoltotta minden másról megfeledkezve Csiporka, s mindkét kezével Ibi lobogó, vörösesbarna hajtincsei után kapkodott.

– Hol vagyok? Mi történt?? – visított fel a hálószobában a zajoktól felriadva Bíborka.

– Ne fééélj!!! – kiáltott neki azonnal Csiporka. – Nincs baj, csak Ibi azt hitte, ő a lépcsőszaladó lobonctáltos! – toppantak be a pilléhez, kipirulva, zihálva.

Bíborka korábbi ijedelme egy pillanat alatt megállíthatatlan kacagásba csapott át, a kettejük látványától.

– Na, most aztán oda az alvás! Jól kivertük az álmot a szemedből! – kért burkoltan elnézést Ibi a hirtelen zajözönért.

– Az aztán egy kicsit sem baj! – mosolyodott el Bíborka. – Éppen egy csodaszép türkizvizet nézegettem ebben a lapban, és úgy elálmodoztam arról, hogy bárcsak a mi udvarunkban is lenne ilyen, hogy még biztos, hogy horkoltam is!

– Türkiz víz?  Az milyen? Hát nem minden víz kék? – kérdezte Csiporka, s beledugta a fejét a pille újságjába, hogy ő is láthassa a képet.

– Ezek szerint nem. Tudjátok, a nagy víztömegek színe a rájuk eső napfény törésétől függ, de többet nem tudok róla. Fizikából nem vagyok valami híres… – mondta Ibi, s közben betömködte az újságot a párnája alá, hogy később jól áttanulmányozhassa a képpel együtt a hozzá tartozó hirdetést. – De most aztán fekvés! Késő van! Holnap kipihent segítőkre lesz szükségem!

***

Írta, és az illusztrációt rajzolta:
Molnár Ágnes
Written by
Szerző: 2019. 12. 03.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése