Gyalogküldöncz télben, nyárban, esőben, sárban

Lelki szemeimmel látom, ahogy a Szalavényt átszelő poros országúton egy félig vak, betűket sem ismerő bácsi, kopott ruhájában, nagy tarisznyájával az oldalán bandukol

1910 szeptember 1-től Vámosorosziban az egyértelműség kedvéért Vámosoroszi elnevezéssel megkezdte működését a posta. Levelet bárhova lehetett küldeni, még Lilliputba, vagy Eldorádóba, esetleg akár a Mennyországba is, de a pénz- és csomagküldemények, utalványok, postatakarékpénztári ügyleteknél 1000 korona volt a felső korlát. Ezt sem mindenhova, csupán belföldre (az akkori belföld háromszor akkora volt, mint a jelenlegi), továbbá Ausztriába, Németországba és Bosznia-Hercegovinába. A posta Vámosoroszira, továbbá csatolt részeire – Christoph tanya, Fábry tanya, Mándy tanya, Staudinger tanya – terjedt ki. „A postaügynökség leszámolás, ellenőrzés és felügyelet tekintetében a nagyszekeresi postahivatalhoz tartozik és összeköttetését a Vámosorosziról Nagyszekeresre és vissza naponkint egyszer közlekedő gyalogküldönczjárat utján a nagyszekeresi postahivatallal fogja kapni.”

A nagyváradi magyar királyi posta és távírda igazgatóság által megjelentetett hírt sokan olvashatták, de még többen nem. Orosziban ugyanis sokan kétségbe vonták Bosznia-Hercegovina létezését. Kukutyint, vagy akár Eldorádót is hamarabb elfogadták volna létező államnak, mint a huncut hangzású Bosznia-Hercegovinát. Dédnagyapám ott szolgált hosszú éveken át, de amikor a vásott kölyköknek mesélt katonaéveiről és felhozta ezt a nevet, akkor bizony többször kikacagták, hogy ezt mán azér’ mi se hisszük. Bosznia-Hercegovina a mesék világával volt egyenlő, a tüzet okádó sárkányokkal, meg az óriások országával. A veterán látva-hallva a hitetlenkedést indulatosan próbálta győzködni a hallgatóságot az általa elmondottak igazságáról, de hamar be kellett látnia, hogy parttalan a vita, el is ment a kedve ilyenkor a derékig érő hómezőn való átvergődésükről, a hegyek között élő vademberekről, a muzulmánok hangos imádkozásáról, a mecsetekről. Pedig ha elolvasták volna azt az 1910-ből való rövid kis hírt, akkor könnyen meggyőződhettek volna arról, hogy ki a hülye.

A híradásban említett „gyalogküldöncz” pedig egy látásában erősen korlátozott írástudatlan ember volt, aki naponta oda-vissza megtette ezt az utat gyalogszerrel. Télben, nyárban, esőben, sárban. Sorba szedték neki a küldeményeket, ő pedig emlékezetből, meg a levél tapintásából kézbesítette azt. Arról nem szól a fáma, hogy mekkora volt a hibaszázalék, de feltételezem, hogy nem volt pontatlanabb, mint manapság. Mindenesetre derekasan ellátta feladatát, emléke a „Jó Emlékezet” postafiókjában van elhelyezve. A postamester az idősebb Inczédy Márton tiszteletes úr felesége volt, a postahivatal pedig nagyon sokáig a parókián működött. Aztán Dióverőék lettek a postások, átkerült a hivatal a portájukra, majd átköltözött a kultúrházba a közelmúltban. Később átvándorolt az egykori „nagyiskolába”, majd szép lassan bezárt, élt vagy 100 évet. Ma mozgóposta járja a környék falvait, mert nagyon sok régi falusi posta zárta be kapuit. Elmúlt ez is, mint példának okáért a Christoph tanya, Fábry tanya, Mándy tanya, Staudinger tanya az oroszi határban. Nem divat ma már hagyományos módon levelezni, névnapra, születésnapra, Húsvétra, Karácsonyra képeslapot küldeni. A telefon, később az internet kiszorította ezeket a hagyományos kapcsolattartási formákat, ahogy a nyomtatott sajtó is visszaszorult a digitalizált világban. De nem akarok én szociológiai értekezést írni erről, meg megint oda kilyukadni, hogy milyen jó volt régen, most meg mennyivel rosszabb.

Azért lelki szemeimmel látom, ahogy a Szalavényt átszelő poros országúton egy félig vak, betűket sem ismerő bácsi, kopott ruhájában, nagy tarisznyájával az oldalán bandukol. A nagyszekeresi vasútállomás felé tart, hogy átvegye a talán Bosznia-Hercegovinából (is) érkező küldeményeket, amelyeket aztán gondosan sorba rendezve elégedetten kézbesítsen a boldog címzetteknek, akik hírt kaptak valahonnan a messzi távolból. Olykor-olykor fuvarosa is akad, hébe-hóba felveszi egy éppen arra járó fogatos, hogy aztán hazáig elbeszélgessenek a világ nagy dolgairól.

Az út meg csak fogyott. Ha látta volna a „gyalogküldöncz”, vissza is integethetett volna szeretett faluja templomtornyának, amely nap, mint nap barátságos harangszóval köszöntötte Oroszi lakóit, vagy éppen útba igazította az eltévedt vándorokat. Ezek jutottak eszembe az 1910-es híradást olvasva.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése