Tört a tojás, folyt a leve a tolvaj fején

A Bótkert sikátor, mint Vámosoroszi történelmének főútvonala

A Bótkert. Orosziban ezt így mondja mindenki, hivatalos neve nincs is. Nem boltkert, hiszen itt bót volt és van. Ez a szűk sikátor köti össze a falu főutcáját (Petőfi utca) a Balaton utcával (Kisvéggel). Egy járda, két oldalán kerítéssel, két ember csak úgy fér el egymás mellett, ha az egyik félreáll. Két bakkecske biztos, hogy torlódást okozna, mert azok annyira büszkék, hogy egyik sem állna félre. Az már más lapra tartozik, hogy a sikátor egyik végpontja sem bót, hanem korcsma. Vót. Mert jelenleg nem üzemel az oroszi korcsma a Bótkert elején, vagy végén, ahogy nézzük ugye.

Régebbi időkben rangja is volt ennek az italmérésnek. Köszönhető ez az itt mért sörnek, mert a korcsma alatti ősrégi pince kellemesen hűvösen tartotta a hordók tartalmát. Ha friss sör érkezett, bizony átjöttek a környékbeliek is, mert a szomszédos hat-hét falu három-négy kilométeres hatótávolságú köpésekkel megközelíthető. 

A forgalom mégsem a környékbeliekre alapozódott, a turista forgalom akkor sem volt jelentős. Na de a helyiek! Hány, de hány alkalommal tolták fel a biciklit a tejcsarnokból hazafele menet a Bótkerten, „lopiba” az atyafiak, mert az asszony így hátha nem tudta meg (nem a brantot), hogy az „ember” útja nem egyből hazafelé vezetett, hanem tett egy kis kitérőt. A kitérőt követő betérésre azért volt égető szükség, hogy megolajozza testének lámpását egy féldeci valamivel, meg még valamivel. Esetleg még valamivel. De az asszonyok hogy értesültek olyan gyorsan a mobiltelefonok előtti világban? Fene tudja.

Nem tudom, hogy meddig tart még ez a dicstelen állapot, ami a korcsma nemlétezését illeti, de azt már most leszögezem, hogy ez méltatlan mindenkihez. Méltatlan a régi korcsmárosokhoz, akik közül egyik-másik már legendává lényegült. Méltatlan a régi alkalmi és törzsvendégekhez, akiknek java része már az örök álmát alussza.

Méltatlan hozzánk, kései utódokhoz, akik még tudtuk, mi az, hogy „felmenni”. Nagyon is jó volt időnként leereszteni a fáradt gőzt. Na meg mást is, mert a korcsma mögött, a bótkert elején volt a nyilvános WC (véce), amit olykor jobb volt elkerülni közegészségügyi okokból kifolyólag. Így hát nem mindig a vécébe folyt a fáradt gőz folyékony halmazállapotú megtestesülése, hanem végig az enyhén lejtő Bótkerten, csak arra lefele.

A bótkerthez visszatérve soha nem volt sem szélesebb, se öregebb, mint most. A járda kicsit megkopott már, de azért végigmenve rajta előtör sok-sok emlék. Például amikor lementünk az ebédért mamámékhoz, de a hógolyózás nem használt a leveses edénynek. A leves egy része a táskából kikanalazható lett volna, persze megértettük apám bosszús tekintetét, amikor szembesült a táska tartalmával. Éhkoppon maradt. Megérdemeltük volna, hogy elporoljon bennünket, de akkor sem tette, amikor még rosszabb fát tettünk a tűzre, hát akkor ezen a kicsiny balesetért mér büntessen?

Az is eszembe jutott, amit még nagyapámék meséltek. Az egyik falubeli – ahogy ők fogalmaztak – idétlen suhanc rendszeresen lopkodta a tojásokat a Kisvégen. Otthonról. A lopott tojásért aztán vett magának a bótban édességet. Volt úgy, hogy tett a zsebébe is, meg a lityakja alá is tett tojást, attól függött, hogy milyen kedve volt a tojóknak. Hamar kifigyelték ezt a faluban és egy szép napon az egyik beavatott meglett ember szembetalálta magát a Bótkerten a fiatal tojástolvajjal. Nagyon jól tudta, mit rejt a fejfedő, mi van a sipka alatt. A fiú tisztességesen előre köszönt:

– Adjon Isten, jó napot!

– Adjon Isten neked is! De sokat nőttél te fiú!

Aztán azzal a lendülettel rácsapott a meglepődött suttyó fejére. A tojás szép csendesen folyt ki a sapka alól, folyt végig a fiú arcán.

Persze híre ment a faluban, olyannyira, hogy több forrásból hallhattam én is. Arról nem szól a fáma, hogy ezt követően folytatódott-e még a tojás üzlet a Kisvégen, bizonyára nem. Vagy az is lehet, hogy igen, mert erre csak az tudna válaszolni, aki tudja, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás. Erre csak a Bótkert tudná a választ, na de ki látott már beszélő sikátort?

Szerző: 2019. 07. 06.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése