Holt medrekben, száraz árkokban

A határ, ahol összekacsint Vámosoroszi, Fülesd, Kölcse, Sonkád és Csaholc

Az a tanya sokat jelent nekem. Sokszor futottam el odáig, olyan is volt, hogy onnan futottam. Futottam, pedig nem kergettek, sőt, nem is kurgattak. Jártam arra biciklivel, szólóban, párosban, lányommal is, akinek itt mindig zsibbadt a keze. Földúton mindig zsibbadt, mert rázós volt a szatmári száraz agyag.

A tanya Csaholc határában mindig felcsigázta a fantáziámat. Milyen lehetett fénykorában, amikor még nem a marhatrágya tárolása volt a fő profilja. Amikor nem a szarszag lengte át az étert itt, hanem példának okáért a mezei virágok illata. A Túr felé haladva mindenképp elhaladok mellette. Régen álltam már meg ott, talán kicsit neheztel is rám emiatt. A szúnyogok mindenesetre ezt zümmögték fülembe, szemembe, karomba, nyakamba, mindenembe, hitvány áruló! Mikor álltál meg itt legutóbb!? Kényes vagy a szag miatt!? Nesze neked!

A tanya mellett békésen legelészett egy őz. Egy valamikori épület romján, vagy dombján egy fácánkakas pózolt. A madarak bábeli csicsergése, a tücskök romantikus, vagy klasszicista ciripelése adta a lemenő nap kis esti zenéjét. Nyulat is láttam, sőt, macskát is. Szürke cirmos, akár vadmacska is lehetett volna, de akkor valószínűleg nem látom.

A tanya épülete csendesen figyel. Fotózok, hátha az Ecceri fiú felesége majd elmondja a tanya történetét. Csalódnom kellett, mert nem ismerte. A csaholci tanyáról kezdett el beszélni, ami nekem szintén nagyon fontos. A hatvanas években saját iskolája volt. Makay Béla bátyánk több éven keresztül tanított ott és élete egyik legszebb időszakának nevezte az ott eltöltött éveket. Megértem, mert tudom, hogy az Ecceri fiú is ki akart oda költözni.

Béla bátyám meg az Ecceri fiú bizonyára egymásra találtak volna, ha az a volna nem volna. Így a fantáziára bízom. Az én fantáziám elég gyakran jár azon a vidéken, nem csak az aszfalt utakon, hanem a földutakon, meg az úttalan utakon is. Nem csak a patakok mentén járok, hanem a holt medrekben, száraz árkokban is. Valamikor ezek is éltek és életet adtak.

A közeli földutakon járva mindig arra várok, hogy mikor jön velem szembe egy „tudományos” kocsis (például Köcsön Péter, aki egyesek szerint Vámosorosziban született, bár én nem láttam nyomát az anyakönyvben) a halott lovaival, vagy csak szimplán egy garabonciás, vagy teknyőkaparó. Nem találkoztam még efféle viharlovagokkal, csak képzeletem bugyraiban, esetleg olvasmányélményeimben.

A csaholci tanya azért megelevenítette az Ecceri fiú oldalbordáját egy kis megemlékezésre. Történt valamikor a hatvanas, vagy hetvenes években…

Megvótál?

Akkor a hetvenes években.

Málét szedtünk a csaholci határban. Az Ecceri fiú elintézte, hogy a gazdaság menzáján ebédeljünk. Birkapörkölt volt. Nagyapád kicsénylette az adagot. Kérdezte is fennhangon, hogy ez a perkelt a tegnapi betegen is körbeugráló birkából van-e. A kergéből. Össze volt beszélve a konyhással. A málészedők többsége inkább éhen maradt, kockázatot nem vállalt. Nem merték…

A határ, ahol összekacsint Vámosoroszi, Fülesd, Kölcse, Sonkád és Csaholc, tele van történetekkel, legendákkal. A történetek és legendák sokáig életben tartják a vidéket.

Én szívesen emlékezem.

 

Szerző: 2019. 06. 11.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló