Angyalok édesanyja, Dálnoki Antónia

Árváinak elsőszülött leányai róla kapták második keresztnevüket

Egy, a mai napig használt vászonponyva és egy szőlőfürtös mintával díszített abrosz. Ez az, ami biztosan megfordult az ő kezében is. Sajnos nem maradt fenn róla fénykép, vagyis, ha maradt is, nem tudjuk, hogy melyik képen van megörökítve.

Személyleírásáról csak annyit tudhatunk, hogy magas és szép asszony volt, haját kontyban hordva egyenes tartással, hosszú ruhában ment vasárnap a templomba. Látom lelki szemeim előtt, ahogy vasárnap felölti ünneplő ruháját és férje oldalán végigmegy a főutcán, majd elfoglalja helyét a mi kis templomunkban.

Életéről vajmi keveset tudunk. Megszületett 1875. szeptember 1-én, meghalt 1917. április 13-án. Abban az évben pont péntek volt ez a baljós nap. Tüdövészben halt meg, mint akkoriban oly sokan. Pedig ő nem is mosónő volt, hanem egy amolyan „hétszilvafás”, aki ugyanúgy élte mindennapjait, mint bármelyik más egyszerű falusi ember. Arról nem szól a fáma, hogy ő is kapott volna egy magtárat, amit elgörgettek volna az „ősportáról” a Petőfi ucca végibe, de azt ki merem jelenteni, hogy a hozománya miatt édesapjának bizonyára nem kellett szégyenkeznie.

Négy árvát hagyott maga után, Andrást, Lajost, Miklóst és Pált. Négy árvája ekkor már a Mennyországban várta: Mária, Erzsébet, Eszter Mária és Róza.

Furcsa, hogy a négy fiú megélte a felnőttkort, majd még az öregkort is, de a négy lány csecsemőként, vagy fiatal lányként angyallá vált. Az angyalok egyengették bizonyosan útját, ahogy ő megszülte a fiúkat, nevelte és szerette őket. A fiúk nevelésére nem maradt sok ideje, mert fiatalon lépett át egy másik dimenzióba, ahol a lányai már várták.

Fiai közül a harmadik a sorban az én nagyapám, aki hét éves volt, amikor édesanyja elment. Szinte semmit nem mesélt róla, mert annyira kicsi gyermek volt még, hogy nem sok mindenre tudott emlékezni.

Dálnoki Antónia sírja a temető szélén, annak a sarkában áll. Mögötte már nem is nagyon lehet felfedezni sírhalmokat, néhány fejfa áll az 1917 előtti idők mementójaként. Valamikor a vámosoroszi temető hasonlatos volt a mára egyedülálló szatmárcsekeihez, de itt nem maradtak meg ilyen nagy számban a régi sírhelyek. Azért Dálnoki Antónia szüleinek márvány síremléke még a mai napig büszkén állja a történelem zivatarait, hirdeti a család valamikori nagyságát.

Nem tudom, manapság hányan viselik e nevet, de hárman biztosan, második keresztnévként. Anyám, Erdélyi Irén és Erdélyi Marianna. Lehet, hogy a már rég elhunyt Szendi is. Ők mindannyian Antóniák másodsorban. Nem tudjuk, hogy a fiúk – az ő árvái – együttesen megfogadták volna, hogy elsőszülött lánygyermeküket édesanyjukról fogják elnevezni, de nagyon valószínű, hogy így történt. Ki mondhatja ezt magáról, hogy leszármazottai ilyen tisztelettel adóznak neki. Hány édesanya mondhatja el magáról, hogy árvái róla nevezik el gyermekeiket? Azért is csodálatos ez a dolog, mert Miklós és Pál nem is nagyon emlékezhetett édesanyjára, annyira kicsik voltak még annak halálakor. De amint tudjuk: anya csak egy van.

Szerző: 2019. 05. 04.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló