Veress Lászlóné

A Bronz Érdemkereszt kitüntetettje,

Nyíregyháza

szszb_20-98_veress_laszlone.jpgEgész életét áthatja a szűkebb és tágabb közösségért érzett felelősség. Azon munkálkodott, mióta 37 éve a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola gazdasági vezetője, hogy megteremtse az intézmény működéséhez szükséges pénzügyi alapokat, valamint az 1970-ben alakult és igen korán világhírnévre szert tett Cantemus kórus sikereihez az anyagiakat megkeresse és megtalálja. Így foglalta össze Veress Lászlóné munkájának a lényegét. Ez a számvetés nemcsak most készült el, amikor nyugdíjazása történik, hanem régóta tudják az iskolában és a Cantemus családhoz tartozó 6 kórusban is. 2005. március 15-e alkalmából pedig ország-világ előtt ismertté vált a szerény, de a tevékenységét imádó asszony eredménye: a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehette át Magyar Bálint oktatási minisztertől, ám az államfő írta alá a magas elismerést.

Családja, kollégái, barátai, ismerősei gratulálnak Marikának, hisz nem mindennapi, hogy egy intézmény gazdasági vezetője érdemkeresztet kapjon. Veress Lászlóné egész élete, munkássága adja a kitüntetés alapját. Nyíregyházán született 1947. november 8-án Kurucz Mária szabász és Zsurakovszki-Tóth János építőipari művezető gyermekeként. Testvérével, Lászlóval – aki ma vállalkozó – osztoztak szülei gondoskodó szeretetén. Nagyanyja, Zsurakovszki Erzsébet, akit Szibériába, Jakutszkba száműzött a hatalom, de mégis hazajött férjével Nyíregyházára. Marika családtagjai közül – tiszteletből és a név továbbvitele végett – többen felvették a Zsurakovszki nevet. Veressné férje gazdasági vezető volt a nyíregyházi Benczúr Gyula Általános Iskolában, ma már nyugdíjas. Házasságukból két gyermek született: Tibor gépész üzemmérnök és műszaki tanár, vállalkozásban dolgozik. Az ő neje Benkő Lilla pedagógus, a gyermekük, Bálint 8 éves. Lányuk, Krisztina szintén tanár, magyar–ének szakos, az ő gyermeke a 6 éves Nóra.

Közgazdasági Technikumban érettségizett Veress Lászlóné, született Tóth Mária, majd két évig a 3-as iskolában irányította a gazdasági szakterületet. 1968. október elsejétől jött át az akkori 4-es iskolába gazdasági vezetőnek. Egy év múlva érkezett oda Szabó Dénes, aki meghatározója lett az intézménynek. A Cantemus kórus az évek során bejárta a világot.

Rangot adott a Kodály-módszernek, nem véletlen, hogy az iskola felvette Kodály Zoltán nevét. Az időközben Kossuth-díjat kapott Szabó Dénes és Veressné szinte egyszerre kezdte pályafutását, és mint Marika utal rá, az egyik legfontosabb feladata lett a kórus működéséhez a szponzorok felkutatása, a beérkező pénzek eredményes kezelése, befektetése, a pályázatok elkészítése. Évente 3-4 pályázatot írnak, amikből általában kettő sikeres. Nem véletlen, hogy a nyugdíjazás előtt álló asszony látja el a kórusokat működtető Cantemus Alapítvány és a Pro Voce Alapítvány gazdasági vezetői feladatait is. Ez utóbbi alapítvány kuratóriumának tagjaként még többet tehet a sikeres folytatásért. Lánya 8 évig énekelt a Cantemusban, így szülőként is tudja, hogy életre szóló élményt ad a gyerekeknek a világhírű karnagy a közösség összekovácsolásával.

A Cantemus családnak becézett kórusok közül a 2–3. osztályosok kórusa Szilágyiné Boros Mária irányításával tevékenykedik. A Napsugár a 4–5. osztályosokat tömöríti, az ő vezetőjük Hegedüs Istvánné, Szöszi néni. A Cantemus gyermekkart Szabó Dénes vezényli, a 6–9. osztályosokig. A Cantemus fiúkar Szabó Barnára hárul, a 3–9. osztályig. A Pro Musica leánykart, a 8-osoktól fölfelé, szintén a Kossuth-díjas Szabó Dénes vezeti, míg a Cantemus vegyeskar Szabó Soma vezényletével működik. Több százan ismerik meg gyermekkortól kezdve a közös éneklés szívet, lelket melengető élményét ebben a nagycsaládban.

Marika az évek során a szakmájában is képezte magát. Elvégezte a mérlegképes tanfolyamot, majd az Egészségügyi Főiskola szociális munkás szakán is diplomát szerzett. Mint utal rá, az oktatásban a folyamatos reform a gazdasági életet sem hagyta érintetlenül. Neki kellett kidolgozni, hogy mehetnek anyagi értelemben is gördülhessenek az intézmény hétköznapjai. A racionalizálás jegyében a Kodály Zoltán Általános Iskolához, mint gazdasági egységhez csatolták a térségi feladatokat is ellátó Nevelési Tanácsadót és a Cantemust mint kórusintézményt. Így aztán Veressné a folyamatos pályázatírástól kezdve a különböző finanszírozásból működő intézmények működtetéséig sokféle tennivalót lát el.

Imádja, s ő másfajta nyugdíjas életre készül, mint sorstársai. Ugyanazt végzi majd a kórusoknál, mint korábban, csak nem lesz rajta akkora felelősség.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése