Takács László

Polgármester

Hernádbűd

szszb_33_ki_takacs_laszlo.JPGIgazi ezerarcú ember. Az abaúji térségben szinte mindenki ismeri úgy a sportpályáról, mint a vállalkozásai révén. Ezeket az előnyöket igyekszik most abban a kis faluban érvényesíteni, ahol felmenői szinte ősidők óta éltek, és ahová jó néhány év távollét után ő is visszavágyott.

A gönci járásban, Miskolctól 40 kilométerre fekvő 145 lakosú Hernádbűd őrzi identitását, hiszen magyar emberek lakják. A Hernád partján fekvő falut egy oklevél szerint már 1246-ban jegyezték. Az átépített és jelenleg is felújítás alatt álló református templom Árpád-kori építmény, míg az evangélikus templomot a helyiek önerőből építették az 1960-as években, amikor senki más nem kapott engedélyt templom építésére. A határban találhatók az egykori földvár, a Pogányvár maradványai.

Itt született 1966. május 30-án Takács László, aki falujában végezte el az általános iskolát, majd később autószerelő szakmát és érettségit szerzett. A családalapítás lényegi változást hozott az életében, hiszen 1987-ben megnősült és a közeli Hernádszentandrásra költözött, ahol építkeztek. Úgy döntött, a saját ura lesz, ezért vállalkozásba kezdett, árufuvarozásra és földmunkák végzésére váltott engedélyt. Beszerezte a gépeket és dolgozott a téeszeknek, magánszemélyeknek, sőt útépítéseken is, amikor pedig arra volt igény, termelte a kavicsot a Hernád medréből. A több lábon állást részesítette előnyben, ezért vásárolt három kamiont, amelyekkel az ország egész területén szállították az árut. Mivel gyermekkorától imádja a természetet és az ezzel járó olyan foglalatosságot, mint a horgászat és a vadászat, területet vásárolt a folyó partján, ahová 2004-2005 között egyhektáros halastavat épített, amin aztán 2009-ben továbbadott. Sikeres vállalkozóként kipróbálta magát a politikában, 2008-ban indult az önkormányzati választáson, ahol beszavazták képviselőnek, majd alpolgármesterré nevezték ki.

Pörgős mindennapjaiban szakított időt egyéb hobbijának, a focinak és a ralikrossznak is. Épített saját versenypályát, amire mintegy tíz éven át szervezte a versenyeket, de szinte minden amatőr ralin részt vett, ahová hívták. Hat autója volt tíz év alatt, amelyekkel sok jó eredményt ért el. A vasárnapi napok pedig rendre a futballpályán találták, Ináncs, Pere vagy Encs csapatában védett, itt NB III-as szintig vitte. A játékot 2016-ban hagyta abba, de nem biztos benne, hogy véglegesen. Ezután zenei vonalra tévedünk, hiszen Takács László olyan szinten tanult meg autodidakta módon játszani a szintetizátoron, hogy számos rendezvényen, bálokon, falunapokon ő szolgáltatja a környéken a talpalávalót. Gyermekkorától kíséri vadászszenvedélye, 2017-ben helyben alakítottak új vadásztársaságot 3000 hektáros területtel, ahol nagy gondot fordítanak a vadgazdálkodásra.

Még Hernádszentandráson éltek, amikor Hernádbűdön 2010-ben polgármesterré választották. Első teendői között volt az elhanyagolt közterek, önkormányzati területek és a temető rendbetétele. Befejezték a hivatal mellé tervezett játszótér építését, a községháza udvarát pedig térkövezték és virágokat helyeztek ki az utak mellé. Igyekeztek gépesíteni a munkafázisokat, majd a falubuszt is lecserélték. A polgármester arra is odafigyel, hogy az elöregedett lakosság egészségügyi ellátásban részesüljön, ezért heti egy alkalommal háziorvosi rendelést biztosít az ott élőknek. A közösségi élet erősítéséhez szabadtéri színpadot építettek filagóriával, ahol a nagyobb rendezvényeket tartják. Érdekes színfoltja a településnek az a két Szlovákiából érkezett család, akik ingatlant vásároltak. Egyikük magyar, a másik famíliából viszont senki nem érti a nyelvünket.

Hernádbűdön mindössze 82 lakóház található, és mindig akadnak eladók, ám odafigyelnek, nehogy elinduljon náluk is a térségre általában jellemző lakossági átrendeződés. A jó közbiztonság megőrzésére a térfigyelő rendszer kiépítését tervezi. A vonzerő növelésére, a turizmus fellendítésére másik három községgel karöltve vízisport központot akarnak építeni a Hernád mellett, amire pályázatot nyújtottak be. A hivatal energetikai felújítását is megcélozták, várják a pályázatról a kedvező visszajelzést.

Takács László régi kapcsolatait kihasználva esetenként segítséget kér a térségben jól működő két mezőgazdasági vállalkozótól, akik főleg gépi munkát biztosítanak az építkezésekhez vagy területrendezéshez.

Ősei falujába 2014-ben tért véglegesen vissza a polgármester, ekkor kedvelt folyójának, a Hernádnak a partján vásárolt házat, és ezzel nagy álma vált valóra. Felesége helyben kapott munkát, ő a közmunka programot irányítja. Két gyermekük a saját anyagi helyzetük megalapozását külföldi munkavállalásban képzelte el. A 29 éves László és a 26 éves Anett Németországban keresi a kenyerét, jól fizető munkahelyen. Amikor tehetik, hazalátogatnak a szülőkhöz, akik jobb híján tudomásul vették a fiatalok döntését.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése