Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Becse Csaba
Polgármester,
Hidasnémeti
A több mint 1200 lakosú község a megye északi részén, a magyar–szlovák államhatár mellett található. A XIII. században három Németi nevű község is kialakult a Hernád mentén, az egykori Alnémetiből lett a mai település, amelynek nevét először egy 1219-ből származó okiratban olvashatjuk Olnemet alakban. A község azon tíz német telepes falu egyike volt, amelyet a vizsolyi ispánság fogott össze. 1431-től jelentős vám- és harmincadszedő hely, amit a Hernádon átvezető fontos hídnak köszönhetett. Hidasnémeti helyzeténél fogva a magyar történelem szinte minden jelentős eseményében (török dúlás, Rákóczi-szabadságharc, 1848/1849-es szabadságharc, II. világháború) tevékeny szerepet játszott. Mai életében a vasút és a határátkelőhely jelenléte a meghatározó, főleg a közlekedési csomópont nyújt foglalkoztatási lehetőséget.
A település életének irányításában 1994 óta játszik meghatározó szerepet Becse Csaba, aki 1966. február 21-én született Szikszón. Szülei MÁV-alkalmazottak voltak, édesapja Hidasnémeti állomásfőnökeként vonult nyugdíjba, édesanyja ugyanitt távírászként dolgozott. Nővére családjával Encsen él. Az általános iskolában kitűnő tanuló volt, szabadidejében szívesen olvasott, és már ekkor megnyilvánult nála a sport, elsősorban a foci szeretete. Középiskolai tanulmányait a Váci Mihály Gimnáziumban folytatta Encsen, itt érettségizett 1984-ben. Ekkor sikeres felvételi vizsgát tett a Leningrádi Közgazdasági Egyetemre, ám végül különböző okok miatt nem került sor a külföldi továbbtanulásra.
Dolgozni kezdett a MÁV-nál, amely a polgármesterségig egyetlen munkahelye volt, üzemgazdászként töltötte itt a leghosszabb időt. Közben tanult is, Győrben vasúti üzemmérnöki szakon szerzett diplomát.
1994 év elején került a MÁV Miskolci Igazgatóságára, Sátoraljaújhelyen értékesítési irodavezető lett, és még ugyanebben az évben a változásra voksoló lakosság Hidasnémeti polgármesterévé választotta. Elődjeitől rendezett, szép települést vett át, ám akadt még bőven tennivaló. Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerének azt tartja a polgármester úr, hogy a nehéz gazdasági körülmények között is sikerült működtetni az intézményrendszert, emellett létrehozták a teleházat, megnyitották a fiókgyógyszertárat, újraindították a mozit, szociális földprogramot valósítottak meg. Sikerült leaszfaltozni néhány utcát, járdát építettek, korszerűsítették a vízművet és a község teljes közvilágítási hálózatát, megoldották az általános iskola hőszigetelését, kicserélték tetőszerkezetét. Kialakították a családsegítő szolgálatot, az általános iskolában létrehozták a számítógép-parkot, iskolai sportpályát, sportudvart létesítettek. E feladatok megoldásához, valamint az intézmények jelentős mértékű eszközbeszerzéséhez legtöbbször a pályázatokon nyert pénzeket használták fel.
A ZAB Rt. szervezésében közel száz település közös programjaként valósították meg a földgázberuházást. Kiépült a korszerű telefonhálózat is, és 1995 óta működik a helyi kábeltévé saját stúdióval. Korszerűsítették a szemétszállítást is, bevezették a kiskukás rendszert. Megalakult a Polgárőrség, amelynek kedvező hatása már érezhető a település életében. Fontos szerepet játszik a kulturális életben az Abaúji Hagyományőrző Népi Együttes és a Tizenhárom Komédiás Színjátszó Kör. Öt éve rendezik a „Hidasi Napokat”, a több napos rendezvénysorozat ma már a környékbeliek ezreit vonzza június végén. Becse Csaba polgármesteri tevékenysége mellett tovább képezte magát, Egerben szerezte másoddiplomáját számítástechnika szakon.
Aktív közéleti szereplő: alapítója a Hidasnémeti Alapítványnak, tagja a Borsodvíz Rt. felügyelő bizottságának, az Abaúji Polgármesterek Egyesületének elnöke. Az Abaúji Sporttársulás vezetőségi tagja és elnökként irányítója a Hidasnémeti VSC sportkörének. A település futballcsapata eredményesen szerepel a megyei II. osztályban, a Bozsik-program keretében 3 korcsoportban nevelik az utánpótlást. A sportpalettát színesíti a női futballcsapat és a megyei bajnokságban szereplő sakkcsapat is.
– Itt nőttem fel – mondja a polgármester úr –, szeretném, ha otthonossá tudnánk fejleszteni Hidasnémetit, olyan településsé, ahol az ott élők jól érzik magukat. A 3. sz. út elkerülő szakaszának megépítésétől gazdasági fellendülést várunk, szeretnénk előtérbe helyezni a turizmust. A Hernád folyó, a vasúti-közúti csomópont ehhez jó lehetőséget teremt. Sokat számít Kassa és a Zemplén közelsége is.
Becse Csaba 1985-ben kötött házasságot Pincsák Katalinnal, aki MÁV-árupénztáros. Renáta lányuk tizenhat éves, ő Szerencsen a gimnázium rendvédelmi tagozatán tanul. A két évvel fiatalabb Nikolett ugyanitt a hatosztályos gimnázium tanulója. A polgármester úrnak, húszévi aktív futballozás után, ma is a sport a kedvenc időtöltése, a Borsod megyei önkormányzat csapatával rendszeresen játszik, de szóba jöhet az asztalitenisz és más sportágak is.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése