Vilmány

A település eredetileg királyi birtok volt, majd a tatárjárás után Regéc várához tartozott. Az 1332–1335-ös pápai tizedjegyzékben Bulikant–Vilman néven szerepel. 1427-ben, amikor Brankovits vajdának 55 jobbágytelek adózott, Kysvilmannak nevezték. A falu később Szapolyai-birtok lett, majd sokat szenvedett a török hódoltság idején. 1720-tól számítják ismét a jelentősebb települések közé, 1770-ben még postaállomással is rendelkezett. A mai település 1936-ban Vilmánykisfalu és Vilmány egyesítésével jött létre, napjainkban 1450 lakója van.

Egy kisebb megszakítással (1998 és 2002 között nem ő volt a polgármester) három évtizede irányítja Vilmány közügyeinek intézését Mondreánné Lengyel Mária. 1951. június 6-án Fony községben született. Édesapja, aki 1992-ben meghalt, Sopronban szőlész-borász szakmát szerzett, volt magtárvezető és boltvezető, majd a húsiparból ment nyugdíjba. Édesanyja tsz-nyugdíjas. Húga Anna, szülőfalujában él.

Az összevont iskolában 120 gyerek tanult akkoriban Fonyban, ahol kitűnő tanulóként elsősorban a biológiát kedvelte. Középiskolai tanulmányait Abaújszántón folytatta, 1969-ben érettségizett, védőnő szeretett volna lenni. A túljelentkezés ebben megakadályozta, így elfogadta a szülőfalujában felkínált orvosírnok állást.

Aktívan részt vett a falu közösségi életében. Hamarosan KISZ-titkárrá választották. Számtalan sikeres rendezvény eredményeként a falu határain túl is felfigyeltek rá: 1975-ben az encsi járás vezetőinek döntése alapján az ország legfiatalabb tanácselnöke lett 24 éves korában.

Bár a Tanácsakadémia elvégzését nem javasolták számára akkori főnökei – saját továbbképzését szem előtt tartva –, évente vezetői továbbképzéseken vett részt, majd anyakönyvvezetői, később ECDL szakvizsgát tett.

A rendszerváltás után 1990-ben polgármesterévé választotta a település. Két ciklus után 1998-ban alulmaradt  „egy ifjú titánnal”, aki tevékenységével – mint később kiderült – máig ható óriási károkat okozott a településnek. Elődje „működésének” négy éve alatt elherdáltak 9 önkormányzati bérlakást, eladták a zöldmezős beruházásként megépített kenyérüzemet, egy autóbuszt és az öregek otthonának épületét. Közel 30 milliós számlatartozás is maradt az előző testület után. A mai napig törlesztik a magtár felújítására felvett, de el nem végzett munkák után a 8,5 millió Ft támogatást. A beadott kérelmeknek köszönhetően a felgyülemlett több milliós kamatot elengedték.

A csődöt sikerült elkerülniük, és ma olyan képviselő-testület dolgozik Vilmányban, amely gyarapítani szeretné a települést. Az elvégzett munkáról minden évben falugyűlésen adnak számot. Az elkövetkező néhány évben szeretnék kialakítani a faluközpontot, és mindenekelőtt munkát próbálnak biztosítani az itt élőknek. Ez főleg közhasznú munkát jelent, hisz ma is 280 segélyezettük van. Sikeres pályázat eredményeként EU-s színvonalon felújították a védőnői szolgálat épületét és számítástechnikai szaktanterem kialakítására is nyertek (ez 60 milliós beruházást jelent), korszerűsítették a közvilágítást. Elkezdték a falu parkosítását, a virágos település megvalósítását. Egyelőre sikertelenül pályáztak az óvodafelújításra, az utak rendbetételére. Elbírálásra vár az iskola felújítására, a vízvezeték-hálózat bővítésére és fűnyíró berendezésekre benyújtott pályázatuk. A „Falu felvirágzásáért” alapítvány segítségével falunapnak megfelelő  „Nyárbúcsúztatót” szerveztek az elmúlt év szeptemberében, amelyből hagyományt szeretnének teremteni.

Mondreánné Lengyel Mária, aki imádja munkáját és ma is töretlen lelkesedéssel tevékenykedik, úgy véli: – A polgármesterséghez mindenekelőtt rengeteg türelemre van szükség. Az emberekkel nap mint nap szót kell érteni, törődni kell velük, hisz az itt élő szegény embereknek számtalan problémájuk adódik. Nem szabad különbséget tenni közöttük, mert a gondban, bajban mindenki egyforma. Én szerencsés embernek érezhetem magam, hisz sokrétű munkámban mindenben támogatásra lelek kollégáimnál, férjemnél és a 76 éves édesanyámnál.

Mondreán Györggyel, aki ma sikeres mezőgazdasági vállalkozó, 1976-ban kötöttek házasságot. Lányaik közül Annamária óvónő lett, Budapesten él és egy egyéves aranyos kisfiú édesanyja. A két évvel fiatalabb Barbara a gazdasági főiskola idegenforgalmi–szálloda szakán tanul.

A polgármesterasszony, mint a háziasszonyok általában, főz, mos, takarít, gondoskodik a családról, ehhez kapcsolódik szenvedélye is: receptkönyveket gyűjt. Imád utazni, bár kevés ideje jut rá.

Eddigi életútjával (a négy év „kényszerpihenő” ellenére) elégedett. A továbbiakban is a tisztességgel végzett munkát tekinti elsődleges feladatának, hogy majdan emelt fővel vonulhasson nyugdíjba. Akkor talán majd több ideje jut unokájára és arra, hogy ezt a csodálatos zempléni tájat keresztül-kasul bebarangolja.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)