Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szilágyi Sándorné – Zsigó Judit
A Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese,
Miskolc
Tarpán született 1947. november 7-én értelmiségi családban. Többségében – elsősorban humán beállítottságú – pedagógusokat sorolhat fel felmenői között. Gyermekkorát Debrecenben, a cívisvárosban töltötte, itt folytatta tanulmányait is. Egy pedagóguscsaládban szinte „kötelező” volt az olvasás, így a könyvekkel hamar megbarátkozott, de gyakori látogatója volt a színháznak is. Amolyan „diákos dacból” mégis a Mechwart András Gépipari Technikum híradástechnikai tagozatán érettségizett. Ezután, visszatérve a gyermekkor meghatározó élményeihez, a debreceni Tanítóképzőbe jelentkezett, ahol népművelés–könyvtár szakon szerzett diplomát. Itt elsősorban a könyvészet, a katalogizálás felé fordult érdeklődése. A könyvtáros hivatás iránti elkötelezettségében fontos szerepe volt néhány kiváló tanárának, köztük Kertész Gyulának. A pályát a Debreceni Agrártudományi Egyetem könyvtárában kezdte, ahol tovább erősödött benne a könyvtáros szakma iránti érdeklődés és hivatástudat, nem utolsósorban Bilincsi Lajos igazgató jóvoltából, aki sokat tett azért, hogy egy életre megszeresse ezt a hivatást.
1970-ben házasságot kötött Szilágyi Sándor fiatal agrármérnökkel, aki a közelmúltban ment nyugdíjba a megyei vadászati felügyelőség vezetőjeként. A házasságkötés után Sárospatakra kerültek, ahol a közművelődési könyvtár munkatársaként megismerte a szakma minden részterületét.
Tevékenyen részt vett a nagy kulturális és történelmi tradíciókkal rendelkező város szellemi életében, s közben a megye elkötelezett lokálpatriótája lett. Debrecentől elválva a csodálatos zempléni táj tette természetjáróvá, napjainkra szinte nincsen Borsod-Abaúj-Zemplénnek olyan vidéke, ahol az elmúlt évtizedekben ne lett volna gyakori vendég.
A sárospataki évek alatt három gyermekük született. Balázs, aki angol–történelem szakos diplomát szerzett, jelenleg Debrecenben PR-menedzser, Judit, aki bölcsész és közgazdász végzettséggel Miskolcon köztisztviselő. A legkisebb, Eszter jogot végzett, és a bírói hivatást szeretné választani, jelenleg titkárként dolgozik az egri Munkaügyi Bíróságon.
Különös jelentőséget kapott a szűkebb haza ismerete 1981-ben, amikor a család Miskolcra költözött. Szilágyi Sándorné a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár munkatársa lett. Több mint negyedszázados szakmai tevékenysége során részt vett a könyvtár egészének munkájában, dolgozott a feldolgozó osztályon és az olvasószolgálatban is. A helyismereti különgyűjteményben fontos és kedvelt feladata volt a napilapok, folyóiratok helyi vonatkozású cikkeinek számítógépes katalogizálása. 1984-től folyamatosan részt vesz a könyvtár területi munkájában. Módszertani könyvtárosként megismerte a megye szinte valamennyi önkormányzati könyvtárát. 2002-ben, sikeres pályázat eredményeként nevezték ki szakmai igazgatóhelyettesnek.
Fontos szerepet töltött be a könyvtárak informatikai-telematikai fejlesztésében is. Az információ-visszakeresés, -előállítás és -szolgáltatás napjainkban megkerülhetetlen feladatai indították arra, hogy még alaposabb elméleti felkészültséget szerezzen. 2000-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem informatikus–könyvtáros szakán diplomát szerzett. Ugyanebben az évben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakértője, majd szakfelügyelője lett.
Tevékenységét számos szakmai elismeréssel honorálták, közöttük a legjelentősebb a 2007-ben kapott Bibliotéka Emlékérem.
Szakmai és emberi hitvallásában a felelősségérzet a legfontosabb tényező. Pályáját a folyamatos tanulás, a munkájával szemben támasztott igényesség jellemezi. Személyisége, az ügy iránti szeretete képessé teszi arra, hogy másokat is az értékek megismerésére, megőrzésére, a hagyományok továbbvitelére ösztönözzön.
Emellett vallja, hogy a munkában igen fontos a kreativitás és a nyitottság. Ezek vezérlik azt a törekvését is, hogy a megye minden településén, a legkisebbeken is hozzáférjenek a könyvtári ellátáshoz, az információkhoz az emberek, legyenek igazi, működő közösségek.
A hatvanadik életévéhez közeledve úgy érzi, eredményes és sikeres pályát tudhat maga mögött. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy soha nem voltak elérhetetlen álmai, mindig a realitások talaján állva tervezett és tevékenykedett. Ma is megbízhatóan, lelkiismeretesen és színvonalasan látja el az intézményre háruló – tágabban értelmezett – szolgáltatási feladatokat.
Szilágyi Sándorné magánéletében legfontosabb a nagycsalád, gyermekei, unokái. Büszke két kis unokájára, Balázs fia hároméves és féléves lányaira. Nyugdíjasként még több időt szeretne velük tölteni, de több időt szán majd kedvenc időtöltéseinek, az olvasásnak, utazásnak és a természetjárásnak is. A tevékeny, eredményes évekkel mindezt becsülettel megszolgálta.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése