Nyíregyháza

Veres Péter szavaival vezet be a közművelődés, a művészet világába Sivadó Sándor a Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző központ igazgatóhelyettese: „Ide kell hozni mindent, ide kell hozni a nagyvilágot!”

„Igen, ide kell hozni a művészetet, a művészeket, a művelődést, az embereket, hogy találkozzanak! A művészet eszköz, és a maga szemszögéből görbe tükröt mutat a világról, ellentmondásait a felszínre hozza. A „köz”-ért szerepét betöltve, tömegekhez szólva, csoportokat megszólítva megmutatja a „közkincset”, a népi értékeket, hagyományokat.” Úgy látom, maga is művész, és mélyen elhivatott, aki megpróbálja összehozni e találkozást, eljuttatni az emberek szívéhez, hogy szórakoztató, egyben felemelő legyen! Az embernek, aki ezt műveli, nemcsak jó szervezőnek és menedzsernek kell lennie, de igazából is birtokolnia kell mindezt, s mint egy tárház, a maga személyében hordozni ezeket az értékeket!”

Vajon hogyan talált ezekre az értékekre az 1950-ben Piricsén született, majd Nyírbogáton nevelkedett, tizenévesen csapongó, kamasz fiú, Sivadó Sándor? Ahogy ő mondja: „Vargabetűvel kerültem a pályára. Tizennyolc éves koromtól a Csepel Művekben dolgoztam három műszakban. Munka mellett végeztem a gimnáziumot, huszonkét évesen érettségiztem, és képesítés nélkül kerültem a közművelődésbe, majdnem jogi pályára tévedtem.” 1973-ban a debreceni tanítóképzőbe került, ahol népművelés–könyvtáros oklevelet szerzett. ’78-ban a tanárképző főiskolán a főiskolai, ’83-ban Debrecenben az egyetemi közművelődési diploma, ’98-ban az Iparművészeti Egyetemen a művészeti menedzseri diploma megszerzése újabb szakmai ismeretekkel vértezte fel. Munkája mellett rajzolt, de irodalmi színpadosként is megmutathatta tehetségét. Fejből idéz irodalmi nagyjainktól.

„Ratkó József mondta: »Ez a megye jobban tud oldani, mint kötni.«

– Engem még is megkötött, itt ragadtam! Igaz, ezekhez az irodalmárokhoz én kicsi vagyok!”

1978-ban a Megyei Művelődési Központba hívták, emlékeiben felidézi a pezsgő klubéletet, a szocialista brigádmozgalmat, a nyári művészeti táborokat. ’81-ben felépült a Megyei-Városi Művelődési Központ. Volt a Megyei Levéltár igazgatóhelyettese, a Megyei Tanács Önkormányzat Művelődési Osztályának szakreferense, majd 1999-ben a Megyei Pedagógiai Intézetbe került. Nincs, aki a megyében jobban ismerné a vidék, a falvak kulturális életét, hiszen több mint húsz éve járja a településeket. A kulturális események szervezése nem ismer hétvégi együttlétet a családdal, hiszen nagyobbrészt hétvégeken zajlanak. Toleranciát, megértést igényel családja részéről. Szezonális jellegű munkája szeptembertől június elejéig zsúfolt, sokszor több rendezvény is esik egy napra. Gazdag programokat olvasok a Hangadó újságban, mely a közkincsek elérhetőségéről, a rangos és sikeres eseményekről tájékoztat.

Ifjúsági Népzenei Találkozó, Gyermekszínjátszó Találkozó, Suliexpo, Pulyabál, tarpai Népzenei Fesztivál, Amatőr Artium, Kórusok Találkozója. Figyelme most Budapestre, az Iparművészeti Múzeumban nyíló Országos Népművészeti Kiállításra irányul, ahol húsz megyei alkotó mutatja meg munkáit.

„Sajnos a világ globalizálódása más igényeket akar támasztani, az emberek a kultúrában is tömegfogyasztók lettek. A média rossz irányú hatása megváltoztatja a szemléletet, összezavarodnak az értékek. Nem szabad hagyni, hogy elmenjenek az értékek mellett. Ha kell, az utcára kell kivinni a művészetet.

A települések számára a „közműsorok” összeállításánál kiváló megyei szereplőket ajánlok fel. Az én értékrendembe nem fér bele, hogy az igazi kincseket összekeverjük bármely kereskedelmi csatorna tömegsorozatának szereplőjével! Hiszem, hogy a kulturális turizmusnak van jövője, mert van rá igény. Az EU-csatlakozással fő cél a nemzeti kulturális értékek megmentése. A közösségek száma növekedett az utóbbi időben, bár eltűntek a szponzorok. Szeretném, ha a kisfalvak elöregedésével nem halnának ki az ősi mesterségek. Az élethosszig tartó tanulással próbálom magam megújítani. Egy ember addig maradjon egy területen, amíg tud újat adni a szakmában! Én mindig így voltam a munkahelyeimmel!”

Az igazgatóhelyettes úr jelenleg is tanul Budapesten, egy újabb szakértői végzettséget szerez. Felesége pedagógus, volt úgy, hogy ő volt a férje főnöke. A gyerekek felnőttek, lányuk is pedagógus, fiuk a Miskolci Egyetem hallgatója. Két civil szervezet elnöke, kulturális szakértő a minisztériumban, segíti az önkormányzatok közművelődéssel kapcsolatos munkáját.

„Arra vágyam, hogy egykor művész lesz belőlem, sajnos nem vált valóra. De amatőr művészként hódolok a szobrászkodásnak, megélem a faragás és mintázás örömeit. Lakásom őrzi kezem munkáit. Örök szerelmem a képzőművészet iránt megmarad!”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)