Budapest

Ezerkilencszázkilencvenkilenc júniusának első napjaiban foglalta el állomáshelyét S˘tefan Markus˘, a Szlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete. A hivatalos diplomáciai hír Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nem mindennapi érdeklődést váltott ki, ritka esemény, hogy megyeszékhelyünk szülötte nagyköveti megbízatást kap, s az még ritkább, hogy egy szomszédos ország vezető diplomatájaként éppen Budapestre.

– Izgalmas küldetés lesz – nyilatkozta kinevezése után még a szlovák fővárosban –, hiszen én világháború utáni visszatelepülő, a szülőhelyemről, Nyíregyházáról Lévára költözött szlovák vagyok. Magyarországon tíz évig jártam iskolába. Mi tagadás, mi elmagyarosított szlovákok voltunk: magyarul beszéltünk. Anyám akkor halt meg, amikor én születtem. Édesanyám Nyíregyházán van eltemetve. Állítólag ő még a magyarnál jobban beszélte a szlovák nyelvet.

Budapestre érkezése után az új nagykövet első hivatalos útjainak egyike Nyíregyházára vezetett. A városházi fogadáson arról beszélt: visszajövetele nem nosztalgia. Gyermekkori nyíregyházi emlékei a háborúhoz, a bombázásokhoz, a zsidó gettó, az égő zsinagóga látványához kötődnek, ezért is kérte, hogy ellátogathasson oda. Az emlékidézés után új munkájáról elmondta, már nyugdíjba készült, amikor a Mikulas˘ Dzurinda vezette új kormánytól – amely új alapokra helyzete az ország nemzetközi kapcsolatait – nagyköveti felkérést kapott. Az elfogadásnál az vezérelte, hogy a szomszéd országok együttműködésének javításáért mindig is szívesen dolgozott.

Különleges szerencse, hogy új tisztségében ezt éppen Magyarországon teheti. Szlovákia a jövőben sokat hasznosíthat Magyarország európai integrációs tapasztalataiból, amire nagy szüksége van, hiszen ugyanazt akarja elérni, amit szomszédai, Lengyelország és Magyarország. A családi emlékek és a hivatalos program összefonódott a bokortanyákon. Mandabokorban a szlovák nyelven is oktató iskolát nézte meg, majd Rókabokorban azt a viszonylag épen maradt tipikus tirpák épületet, amelyet a városi önkormányzat műemléki védelem alá szándékozik helyezni. A rókabokoriak szívélyesen köszöntötték a nagykövetet, hiszen a zömmel idős emberek többsége jól ismerte S˘tefan Markus˘ édesapját. Márkus András József evangélikus lelkész volt, hallgattak rá hívei, ezért is települt vele egy időben 1947-ben Léva környékére sok Táncsicsbokor-beli család. A bokortanya újkeletű neve nem mond semmit a szlovák kapcsolatról, de a hozzáértők tudják: az 1700-as évek végén Vrbovske salase (Fűzfás) volt a neve az itt található településnek, amelyet az 1940-es évek közepén jobbára a kiterjedt Márkus család, s más szlovák családok laktak. Vajdabokorban kitörő örömmel fogadták a nagykövetet, aki jó érzéssel állapította meg: a jelenlévők több, mint fele értett szlovákul.

A mandabokori iskolások Szlovák Hagyományőrző Együttese, majd a Bánszki János városi szlovák kisebbségi önkormányzati elnök vezette vajdabokori Tirpák Népzenei Együttes szép műsorai bizonyították a nagykövet számára: a legjobb szlovák hagyományok ma is élnek Nyíregyházán. S˘tefan Markus˘ csak megerősítve látja korábbi tapasztalatait:

– A magyarok nehezen asszimilálódnak, mindenütt magyarok maradnak, míg sajnos, a szlovák valóban könnyelműen bánik a saját identitásával, kivált külföldön, idegen közegben. Én viszont a magyar kultúrához, irodalomhoz, a magyar szellemi környezethez való kötődésemet sem veszítettem el. Szlovákiában, a felerészt szlovákok, felerészt magyarok lakta Léván is kétnyelvűek voltunk, mi több, apám második házassága idején, német nevelőanyánk mellett már németül is beszéltünk. Ha szabad azt mondani, valódi multikulturális család voltunk. Életem egyik legnagyobb élményeként maradt meg bennem, ahogyan apámmal folyamatosan váltogattunk az egyik nyelvről a másikra.

A nagykövet tudományos életpálya után 62 évesen váltott a diplomáciai feladatra. A prágai Cseh Műszaki Főiskolán folytatott atommérnöki tanulmányai után az anyagmechnika és a technikai akusztika területén tudományos munkatársként dolgozott. Eközben monográfiákat és szép számú tudományos szakcikket publikált. Esszé- és közíróként a tudomány és a társadalom kapcsolataival foglalkozott behatóan. Szerzője a Harc a nyílt társadalomért című könyvnek, amely 1997-ben jelent meg. A Szlovák Műszaki Egyetem docense, nagyköveti megbízatás előtt a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos főtitkára volt. Korábban vendégprofesszorként oktatott Nagy-Britanniában a Southampton-i egyetemen, Svájcban a zürichi műszaki főiskolán. 1995-től a Szlovák Helsinki Bizottság elnöke. Nős, feleségével három gyermeket neveltek fel.

Budapesti küldetéséről szólva S˘tefan Markus˘ tömören így összegez: – Ápolni és tudatosan építeni kívánom országaink jószomszédi viszonyát.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)