Sátoraljaújhely

Tűzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász!… – ezekkel a „mesebeli” ígéretekkel ringatja álomba „kis Balázst” József Attila csodálatos Altatója. Ruzsinszki László, mintha az álmok szabályait követné, tett is lépéseket a megvalósítás irányába, igaz, hogy érettségi után nem juhász, hanem kertészeti dolgozó lett. Második érettségijét is mezőgazdasági szakterületen szerezte, de a költő látomásának megfelelően előbb katona, majd tűzoltó lett. A határőrségtől hozott őrvezetői rangjával kezdte választott hivatását 1976. január elsején, 26 éves korában. Ma, alig túl az ötvenedik életévén, alezredesi rangban vezeti a történelmi hagyományokat őrző sátoraljaújhelyi tűzoltókat. Kossuth Lajos nevéhez fűződik a céhes tűzoltóság létrehozása 1833-ban, az pedig stílusos véletlen a parancsnok életében, hogy az első riasztás alkalmával Sárospatakra, éppen a Vörössipkások útjára vonult ki először – egy lakástűzhöz. Eddigi pályafutásának legmelegebb esete is Sárospatakhoz fűződik: a televízió révén az egész ország tanúja volt az ipartörténeti jelentőségű, négyszintes, faszerkezetű malom leégésének, a környék – emberemlékezet óta – legnagyobb, legveszedelmesebb tűzesetének, 1999 novemberében, amit félszáz tűzoltó és 13 gépjármű sem volt képes megfékezni.

A két eset között eltelt negyed évszázad nemcsak megkeményítette, de beleégette mindazokat a jó tulajdonságokat is, amelyek nélkülözhetetlenek a parancsnoki munkakör felelős betöltéséhez. Fegyelmezett ember, mint mondja, ez minden tűzoltó legfontosabb tulajdonsága. A bátorság is nélkülözhetetlen, de nem tévesztendő össze a vakmerőséggel. A bajtársiasság náluk nem üres szólam, hanem az egymásrautaltság, a felelősség, és a feltétlen bizalom alapfeltétele. Nemcsak fizikailag, de szellemileg is különleges képességeket igénylő hivatás a tűzoltóé.

Napjainkra különösen sokat várnak tőlük, hiszen a hagyományos tűzelhárítási munkák mellett őket várják a súlyosabb közlekedési balesetekhez és a természeti csapások következtében előforduló rendkívüli helyzetekben is.

Évente néhány száz alkalommal futnak versenyt az idővel, kényszerülnek azonnali döntésekre. Csak teljes értékű emberek maradhatnak meg a pályán, hiszen saját életük is állandó veszélyben forog. Kritikus pillanatokban pedig nincs lehetőség a mérlegelésre, minden tűzoltónak képesnek kell lennie a lehetetlennek látszó feladatok megoldására is, mégpedig azonnal.

Lehet, hogy hősök? Ruzsinszki László mosolyogva hárítja el a feltételezést, megpróbálja „emberi” szempontokkal magyarázni a különleges hivatás összetevőit – a saját érzései alapján:

– Egy tűzoltónak – mindenek előtt – az égéselméletet kell tudnia, hogy már a láng színéből megállapíthassa, mi az, ami ég és mivel oltható. Ehhez ismernie kell az oltóanyagokat és azok oltási mechanizmusát. Ismernie kell az építészetet, a különböző éghető anyagok, épületszerkezetek tulajdonságait, viselkedését magas hőmérséklet esetén. Tisztában kell lennie az elektromosság alapvető törvényeivel, a villamosság terén érvényes rendeletekkel, jogszabályokkal, a villámvédelem előírásaival. Ismernie kell az oltáshoz használt víz alkalmazásának fortélyait. Egy parancsnoknak tisztában kell lennie a rendkívüli beavatkozások jogi hátterével is, és ezen ismeretek birtokában dönteni adott helyzetben. Ismernie kell a tűzvizsgálat előírásait, úgy, hogy a lefolytatott vizsgálat bizonyító erejű legyen, megállapításait alá is tudja támasztani… – mondja a parancsnok egy szuszra, mintha eminens tanuló vizsgázna. Azután – szemmel láthatóan tapasztalatai alapján – folytatja: – Mindezek mellett nem árt, ha van egy kis emberismeretünk is, hiszen nemcsak a bajbajutottak, de a tűzoltók is mindenekelőtt emberek. Értük és velük kell dolgozni, gyakran közvetlen életveszélyben is. Ma is hálával emlékszem nemrég elhunyt, első parancsnokomra, Kosztán Miklósra, akitől a munkámhoz elengedhetetlen, legfontosabb tulajdonságot tanultam: az emberséget. A mi hivatásunk csapatmunka, nem elég a fizikai rátermettség és az elméleti tudás. Ha mindezek megvannak, még legalább öt év gyakorlat szükséges ahhoz, hogy egy tűzoltó önálló munkát végezhessen. Ugyanígy természetes az is, hogy a tűzoltóparancsnokok egytől egyig csak a ranglétra fokainak bejárásával kerülhetnek ebbe a beosztásba. A beosztással együtt, természetesen nő a feszültség is, hiszen minden bevetés újabb kockázatot, újabb versenyfutást jelent az idővel, évente több száz alkalommal. Egy „tüzes” hasonlattal élve azt mondhatom, hogy két végéről égetjük a gyertyát. Az állandó feszültséget csak tökéletes családi háttér mellett lehet feldolgozni, de még így is ritka az a tűzoltó, aki sokáig élvezi a békés öregkort. Nekem szerencsém van, mert feleségem és két gyermekünk boldog hátteret biztosít a feszültségek oldásához. Amikor végre hazajutok egy veszélyes akció után, mindig az az első kérdésük: „Apa, nincs semmi bajod?”

A szeméből látszik, hogy volna még mit mondania erről, csakhogy riasztás történt, menniük kell!

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)