Penyige – „Igefalva”

Szemelvények Szilvási Csaba Szatmári helynevek igézetében című művéből

Penyige.jpgA település nevét 1332-ben Penge, 1435-ben már Penige alakban találjuk. A XIV. sz. elején „egyházas hely” volt, s papja, Jakab pápai tizedbe 40 dénárt fizetett, ami azt mutatja, hogy a helység már akkor tekintélyes község volt. Penyige a Domahidi család ősi birtoka. 1423-ban Domahidi Lászlót és Istvánt fej- és jószágvesztésre ítélték, s ekkor a község kétharmadát a Kölcseyek kapták meg, egyharmada pedig Domahidi Györgyé maradt (Borovszky 139. l.).

A község lakossága a középkorban túlnyomó részben magyar volt, idegen népelemek a későbbi századokban is csak kis számban kerültek a településre.

Penyige nevével kapcsolatban csak találgatások vannak. Sokan a szláv peny, tuskó jelentésű szóval, mások a szerbhorvát Pánoga helynévvel hozzák kapcsolatba. Barkaszi Sándor korábbi helybeli református lelkész szerint − bár ezzel kapcsolatban semmiféle tudományos magyarázattal nem tudott ő sem szolgálni − a kínoz, gyötör jelentésű német peinigen van benne a község nevében.

A falu a szilva hazája. Lassú tűzön, magas cukortartalma miatt állandó kevergetés mellett készül a gyümölcsből a lekvár. Amikor a mag elválik a héjától, a „masszát” kiszedik az üstből, rostán áttörik, így keletkezik az ún. penyő vagy cibere. Ezt követően a kimosott üstbe visszaöntik a híg anyagot, s további kevergetés mellett „öregre”, azaz sűrűre főzik. Meggyőződésem, hogy a helység neve ezzel a penyő szóval függ össze. Csak azt nem tudom, mi volt előbb, a „csirke”, a penyő, vagy a „tyúk”, a Penyige helységnév, azaz, hogy a falu neve származik a ciberéből, vagy a cibere a faluéból, de affelé hajlok, hogy a penyő az „ősi”, az eredeti.

A Penyige szó énrám úgy hat, mint az ízes, hamvas, illatos „nemtudomszilva”.

A felhőtlen kék ég ragyog a helységnévben a maga végtelenségével az i hangot az ny-nyel és a g-vel együtt közrefogó két e-ben. Családias, meleg hangulata van a szónak. A p a pipázó, pöfékelő szatmári családapa bölcsességét, az ny az anya és a lány kedvességét, nőies lágyságát, a g a fiú legényes „kivagyiságát”, vagányságát sugallja. A helységnév végén pedig ott van az IGE, amely − legyen az pogány igéző, táltos ráolvasó, kálvinista zsoltár, vagy a Kormány Margit tanító néni gyönyörű előadásában megszólaló híres penyigei ballada − számomra maga a szatmári nyelv.

A község leghosszabb és legrégibb utcája a Kossuth, Fő-, vagy ahogy a nép emlegeti, Nagy utca. Ennek folytatása a Toldi Miklós nevét viselő, 1945 után nyitott új utca, amelyen a falu hajdani legnagyobb földbirtokos dinasztiájának, az Izsákoknak volt a kastélya. A másik díszesebb épület a korábban Vályi, később, mivel egy Komáromy György nevű őrnagy vette meg, Őrnagy-féle kastélyként emlegetett „kis palotácska”. A II. világháború befejezése után jött létre a Zrínyi Miklós utca is.

Az Alkotmány utca az 1970-es árvíz után nyílt meg. Mivel a vasútállomás környékéről ide költöztették a cigányokat, Cigány-sor vagy Cigánytelep néven is szokták emlegetni.

A szülőföldjét mindenki egy kicsit szent helynek, bibliai világnak tartja. „Szenke, szentke, szentecske” − „szójátékozik” bennem a lélek. Penyige előtt, az út két oldalán vízinövényekkel benőtt víztükör fogadja az utazót. Ez a Gőgő-Szenke-főcsatorna egy szakaszát képező Szenke- patak, melyhez szomorú történet fűződik: 1905-ben egy túlterhelt csónak elsüllyedése miatt kilenc kislány belefulladt. Az eredetileg pár személyes lélekvesztőbe legalább kétszer annyian szálltak be, mint ahánynak szabad lett volna. Az utasok között volt egy húszéves, epilepsziás fiú is, akitől a lányok húzódtak, és emiatt mind a csónak elejébe álltak. Már majdnem átértek a Szenke túlpartjára, amikor a csónak eleje hirtelen lemerült, a hátulja felcsapódott, és maga alá temette a vízbe borult utasokat. Borzasztó riadalom támadt. Bár néhányan tudtak úszni közülük, kilenc kislány mégis belefulladt a folyóba.

„Gyászba borult Penyige községe, kilenc kislány halva fekszik benne. Kilenc kislány, mint a letört rózsa, édesanyja jajszóval siratja. Utas, nézz be a temetőkertbe, kilenc kislány nyugszik egy szélébe. Isten veled kilenc letört rózsa, szép csendesen nyugodjál a sírba” − számol be az eseményről az azóta országos hírűvé vált ballada ismeretlen szerzője.

Farkas Dezső, cigány költő, színész és rendező, a Vancouveri Magyar Színház alapítója, gyermekkori, fehérgyarmati jó barátom, aki szülőhelye iránti hűsége jeléül felvette a Gyarmati előnevet, szintén egy versben emlékezik meg az eseményről. „Harangoznak délre, jaj, nem délebédre, / kilenc kislány teste most van kiterítve./ „Készítsd elő, anyám, hófehér párnámat, /vesd meg nékem, vesd meg örökös ágyamat!”/ Meg van már az vetve, nehéz batár húzza, / gyönge testeteket kilenc gödör várja”… Szenke-víz száradj ki, apadj el örökre!/ Apadj el örökre!, Apadj el örökre!” − olvashatjuk balladája 10-11-12. és befejező, 14. versszakában.

A Szenke-patak a falutól távolabb eső part-menti részének a neve, a Túl a Szenke − a ma már csak raggal együtt (a Szenkén túl) funkcionáló névutó előrehozatalával és a ragtalan helyhatározó alanyként való szerepeltetésével − számomra egy ősi alakzatot formál. Olyanféle ez a Túl a Szenke, de még náluk is egyénibb, eredetibb, mint az alárendelő határozós összetételű városlakó − (a városban lakó) vagy a tárgyas favágó−(a fát vágó helyett)-féle szavak.

A Gőgő-összekötő a Szenke és a Gőgő között létesít kapcsolatot. Penyige határában folyik, és a Szenkébe ömlik a Bojos-csatorna, a Fok, a Csorgó-fok, az Ered-hegyi csatorna, az Eresz-patak, a Gyalogúti-csatorna és a Sár-patak vagy Sár-csatorna néven is ismert, nagyobb vízlevezető árok, a Csomota.

A Bojos állítólag onnan kapta a nevét, hogy az általa átszelt hosszú dombhát, a homokos talajú Bojos-hát hajdan számtalan vakondtúrástól és hangyabolytól volt „bojostás”. A határ másik, enyhén dombos részét −ahogy errefelé más településeken is − Gerendának nevezik.

Valaha élővíz volt a „minden áradatot összefogó” Gyűjtő, a Veresség, a Hamvas és a Kert alatti-patakot összegyűjtő Három-nyárs-patak, a Kórós rét- és a Mándi-dűlői-csatorna, a Mesterné-foka, a Cser-patak, a Fiatal­patak, a Pünkösd-árok és a Rózsi-patak is.

A Pünkösd-árok keletkezéséről a szájhagyomány azt tartja, hogy az árvizes időkben a tulajdonos ezen a területen pünkösd első napján húzatott vízelvezető barázdát, amelyet a lefolyó víz szélesre mosott, elsodorva a földesúr által odakényszerített szántó embert lovastól, ekéstől, mindenestől.

Az Ered-hegyi-csatorna az Ered-hegyen ered, és az Ered-hegy alján folyik tovább. A dűlő meghatározó tagjának eredetét nem ismerik a faluban. Egyetlen eredeti feltételezés sincs vele kapcsolatban. De mivel az Ered-hegyi erdő elnevezés az egykor itt állt erdőre utal, nem tűnik eretnek gondolatnak, sőt nagyon egyértelműnek látszik, hogy az erdő (eredő’) szóban is benne lévő er tő szerepel a csatorna- és dűlőnévben is.

Különösebben nem kell szabadjára eresztenünk a fantáziánkat az Eresz-patakkal és a Csorgó-fokkal kapcsolatban sem. A háznak van eresze, az eresznek csurgója, Penyigének pedig Eresz-patakja és Csorgó-foka. Ahogy a seb kifakad (errefelé kifokad), úgy születnek a kis patakok, a fokok is.

A romániai „aranybányás” Verespatak helység „névrokona” a neveivel − Veresék-patak, Veres-ék patak, Veresék patakja, Veres-ék patakja, Veres-ér-patak, Veresség-patak és Veresség patakja − a vörös szín minden árnyalatát, „hét törpéjét” felvonultató penyigei patakocska. Amin átfolyt valaha, a mai Veres-ék dűlő minden bizonnyal a „terra rossára” emlékeztető, vöröses árnyalatú földjéről kapta a nevét.

A vörös, ami Penyigén és környékén mindig veres volt, és még sokáig az is marad − a „Veres kutya, veres lóu, veres ember egy se jóu” közmondás tanúsága szerint, ki tudja, milyen előítéletből fakadóan, gondoljunk Arany Vörös Rébék című balladájára, vagy Móricz Barbárok című elbeszélésének veres juhászára − az egész magyar nyelvterületen pejoratív hangzású jelzőként szerepelt.

„Előttünk már hamvassá vált az út.” − kezdi Esti sugárkoszorú című versét Tóth Árpád. Penyigén nem a Csíky kettő és a Csíky három, vagyis a Csíky-tagnak a középső és a falutól legtávolabbi táblái között átvezető Gyalogút, nem is a Gyarmati vagy Mándi út, hanem egy erecske, a Hamvas-patak neve szép „vadgalambszürke”. Ha egyáltalán az. Mert vannak, akik nem csatlakoznak a többségnek ahhoz a véleményéhez, miszerint a patak a „háta” szürke színéről kapta a nevét, hanem úgy tartják, hogy arról a durva, vastag vászonlepedőről, az úgynevezett hammasról nevezték el, amelyet szapuláskor hamuval megtöltenek, és rajta keresztül szűrik a forró lúgot a szapulóra, más alkalommal pedig háti terhet (szénát, szalmát, füvet, rőzsét) hordanak benne.

A Három-nyárs patak állítólag a hajdan mellette állt „ficfa-trióról” kapta a nevét, amelyet − „természetesen” − itt is „Petőfi és társasága szúrt le hajdanán, egy szalonnasütés befejeztével, hogy emléket állítson magáról.”

Az alakjáról elnevezett Hosszú-tó nevű, mélyebb területen átfolyó csatorna az itt „Hosszu tóui meghosszabbitóunak” ejtendő nevének három trocheusával, másfél spondeusával és (hosszú-hosszabbít) gyönyörű figura etymologicájával minden bizonnyal Petőfinek is, Tóth Árpádnak is belopta volna magát a fülébe.

Penyigének is van Páskomja és Ökör legelője, ahol a szarvasmarhák, Kos-szege, ahol a birkák, és Ludasa, ahol a libák legeltek. Az Ökör-kút-hát nevű, nagy területű dűlőn, amelyet a fehérgyarmatiak használtak, régen több gémeskút is állt.

Hogy a Medvés a hajdan a Kárpátokból eddig lenyúló, összefüggő erdőségen keresztül lekódorgott tányértalpú macikról, vagy csak egy, a nevüket „bitorló” családról kapta-e a nevét, az mára már rejtély. A Méhszeg tanúsága szerint az itteni fűzfák odvában laktak vadméhek, s az általuk termelt méz illata idecsábíthatta a „mézevőket”.

Hasonló a bizonytalanság a Fecske-tanyával kapcsolatban is. Nem tudni, hogy az eresze alá befészkelt, kedves, villás farkú madarakról, vagy a benne lakó, „csicsergő nevű” családról nevezték-e el.

A Mogyorós nem a medvéknek, hanem minden bizonnyal a penyigei szegény gyerekeknek adott „csemegét”, „nassolnivalót” a rajta termett „főüdimogyoró”-val. Móricz Tragédia című elbeszélése hősének, Kis Jánosnak a fia is földimogyorót keresni indul, azt követően, hogy apja egy „nyalásnyit” sem hagyott neki a drótozott falú cserépedényben általa ebéd gyanánt a mezőre kivitt almásételből. A dunántúli embernek ahhoz is el kell jönnie Penyigére, hogy megtudja, mi is az az almásétel. Nem almás pite, ahogy a szatmári ételek terén tájékozatlan „outsider” gondolja, hanem habart almaleves.

A határban van Almás-dűlő. Szilvás nincs. De a falusi gazdák kertjeiben jócskán akad szilvafa. Kiss József helybeli tanító reprezentatív könyvet jelentetett meg a település egyik kincséről. Lekvármúzeuma is van Penyigének. A gyümölcs ott van az itteniek hétköznapjaiban is. „Érik a szilva” − mondják, ha valaki hangosan „kacározik”. „Szent szilva! Mennyi isten van a fán!” − örvendeznek játékosan a jó termés láttán.

„Torkig van, mint a penyigei asszony macskája” − mondják a környéken, ha valakinek elege van valamiből, emlékeztetve arra, az ittenieket „blamáló”, közszájon forgó, állítólag megtörtént eseményre, amikor Penyigén egy macska beleesett a forró ciberébe.

„A penyigei pendelyesek.” „Eszik még a pendelyt Penyigén?” „Megyek Pendelyfalvára!” − „növekszik tovább” a hajdani mondás, amelynek alapja egy „tévedéses történet”. Kondor Ignác bácsi a következőképpen mesélte: „Hajdanába a fináncok pájnkát, dohányt keresve járták a falut. Az eggyik házba beiertek, ahun a gazdának nyilván vóut rejtegetnivalóuja. A gazdasszony, hogy a figyelmöket eeterejje, kedveskedni akart, szalonnávaa kinálta űköt. Feement a hászijára, hogy szalonnát hozzon le. Télidőü lévén, a mosott ruha, igy a nőüji vászonpendej is a padláson száratt, a kötelen. A sötietbe és nagy igyekezetiebe az asszony vieletlenül a szalonna hejjett a csontkemienyre fagyott pendejbül kanyarintott eggy jókora darabot. Tángyierra tette, de a meleg konyhába kiengedett, s mire a fináncok enni akarták, a tángyieron nem vóut más, mint egy vizes vászondarab.”

A penyigei határ kuriózuma az ún. Pisák-süllyedés, vagy egyszerűbben Sillyedés. A néphagyomány szerint − amiből Tompa Mihály is merített Süllyedés című népregényében − a mély gödör úgy keletkezett, hogy egy béres, akit az uraság − a Tízparancsolat passzusát megszegve − úrnapján ide szántani kirendelt, munkája befejeztével, négy ökrével együtt a föld alá süllyedt.

A költő „osztályellentöltéssel” telíti művének mondanivalóját. Regéjében a szegény ember fiát nagy szerencse éri: egy gyönyörű lány, akivel egymásba szeretnek, a mátkája lesz. A gazdag ember azonban megirigyli boldogságát. Pénzzel megvesztegeti a leány anyját, hogy az ő fiához adja gyermekét. A dús termést is irigyli a szegénytől, és éjnek idején átlopja a saját magtárába, később pedig még a földjét is elszántja az „árvának”. A gonosz lelkű, kapzsi ember tagadja a gonosztetteket, és hogy szavának nagyobb súlyt adjon, átkot mond arra, aki elkövette őket. Az átok rajta teljesedik be. Arany János A hamis tanú című balladája főhősének, a vén Márkusnak a földből kidobott teteme egy örvénybe merül, a Süllyedésben szereplő, hazug esküt tevő (penyigei) gazdag ember pedig lovastól, szekerestől, fiával együtt a föld alá süllyed.

Hogy mit jelent nekem Penyige? Jelenti a faluban élt és élő, hajdani és új barátokat, a már elszármazott Barkasziéket, Annuska nénit, Sándort és Annát és a még itt élő Kőrösi Miklóst és feleségét, Katikát, Hadi Zolit és párját, Jutkát és családtagjaikat. A régi cimborákat, akik közül már sokakat elsodort az idő árja, és a maiakat, akik a Szenke-parti, immár országos méreteket öltött vásár és sokféle kulturális rendezvény mellett az általuk szerkesztett és megjelentetett újságokkal és könyvekkel tanúsítják, hogy fontos nekik a szűkebb haza, az egymáshoz tartozás, a szeretet. Boldog vagyok, hogy a „kapás magyar” és a „kardos magyar” mellett Penyigén még napjainkban is fellelhető a harmadik, a sok helyen már „kihalófélben lévő” embertípus, a „lelkes magyar”. Mert néhány csupa szív ember és a köréjük felsorakozott „derékhad” nagy dolgot művel ebben a kis faluban. Folyamatosan bizonyítják, amit Berzsenyi vallott, hogy „nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”

  (Szerkesztette: M. Szlávik Tünde)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése