Nyíregyháza

Önmagáról azt állítja, többször jutott már el a lehetőségek kapujáig, ám azon a képzeletbeli kapun soha nem sikerült átlépnie. Fogalmazhat így is, hisz önmagához szigorú Molnár Tamás, aki nyolcéves versenyzői pályafutása alatt a nyíregyházi vasutas csapat meghatározó egyénisége volt.

Úgy csöppent az atlétika világába, hogy egyszerűen nem tehetett másként, minthogy futócipőt húz és végeérhetetlen versenybe kezd önmagával és a másodpercekkel.

Édesapja, Molnár István mesteredző, a magyar atlétikai válogatottnak jó néhány versenyzőt nevelt a nyíregyházi pályán.

Édesanyja Czuczor Judit testnevelő tanár. Egy bátyja van, Péter, aki most a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán testnevelés szakra jár.

Egészen apró korában vitték a szülei magukkal délutánonként az edzésekre. Előbb csak nézte a „nagyokat”, hamarosan azonban ő is beállt, és edző-édesapja felfedezte benne a kiváló adottságokkal rendelkező versenyzőt. Mi sem természetesebb, minthogy ő maga is nekilátott a kemény edzésekhez.

Azok egy idő után meghozták az eredményt és Molnár Tamás neve egyre ismertebben csengett mind a hazai atlétikai berkekben, mind külföldön. A nyíregyházi 9-es iskolában, ahol szinte a kezdetektől indítottak sport tagozatot, szintén örültek Tamás sikereinek. A szintén a sportról is ismert Vasvári Pál Gimnáziumban folytatta tanulmányait és ezerkilencszáznyolcvanhatban érettségizett.

A katonai szolgálatát sem a korosztályához hasonlóan töltötte: válogatott atlétaként felmentést kapott a szolgálat ellátása alól.

A leszerelés után egy évet végzett a tanárképző főiskola biológia-testnevelés szakán, amikor jött egy elutasíthatatlan lehetőség: a Lincoln University of Nebraskán kiváló atléták társágában tanulhat, edzhet, versenyezhet. Igazi erőpróbának ígérkezett ez a pár év, nemcsak a tökéletes angol nyelvtudás megszerzése miatt, hanem az atlétika világában is remek lehetőséget kaphatott álmai valóra váltásához.

− Életem három legcsodálatosabb évét töltöttem Nebraskában − hallottuk Molnár Tamástól. − Európa-bajnokságnak is beillő egyetemi bajnokságon vettem részt. Több alkalommal szereztem meg ezeken a második, harmadik, negyedik helyezést. A 400 méteres síkfutásban és a 4×400 méteres váltóban álltam rajthoz és nem egyszer fordult elő, hogy fehérként egyedül kerültem a legjobbak közé.

Négyszáz méteren 45,44 másodpercet is futottam. A váltóban pedig az a 3:02 perc, amit teljesítettünk, a világranglista ötödik helyét jelentette. Idehaza pedig Molnár Tamás majdnem mindent elért, amit csak versenyző maga mögött tudhat.

Tizenhat évesen már serdülő magyar bajnok és versenyzése első évében meghívták a válogatottba. Kilencéves versenyzői pályafutása alatt legalább hússzor szerzett magyar bajnoki címet. A 400 méteres síkfutásban valamennyi korosztályban ő tartja az országos csúcsot.

A barcelonai olimpián ezerkilencszázkilencvenkettőben rajthoz állt, de igazából nem jött ki számára a lépés.

Erre mondja, hogy a lehetőségek kapujában nem sikerült feltennie az i-re a pontot. Még abban az évben szögre akasztotta a futócipőt, és befejezte az aktív pályafutást. Amiről úgy nyilatkozott, hogy torzó, szerette volna bearanyozni a sokéves küzdelmet. Idézte a világ legjobb atlétáit, Carl Lewist, Marlene Ottey-t és Linford Christie-t, akik harmincéves koruk felett érték el világraszóló eredményeiket. Molnár Tamás ismét az atlétika világában él. Az 1995. évi XIII. Helia-D ifi atlétikai Európa-bajnokság operatív csoportvezetője.

Igen jól jön az angol nyelvtudása, a szervezőkészsége, a sport világát pedig belülről ismeri. Napjait a városi stadionban tölti, telefonál, levelez, szervez, intézi az egyre sűrűsödő ügyeket, hogy július 27-re minden a helyére kerüljön. Nagy örömmel vállalta ezt a felkérést és megjegyzi: bizonyára rosszul esett volna neki, ha szülővárosa és hazája legnagyobb atlétikai rendezvényén nem vették volna igénybe az ő szolgáltatásait.

Mint mondja: élete első huszonnégy évében meghatározó szerepet játszott mindennapjaiban a sport, a kemény edzések, a versenyek, az örökös harc a másodpercek lefaragásáért. Az atlétika az élete, elszakadási kísérletei az aktív szakasz befejezése után sem sikerültek. Talán lelke mélyén nem is bánja Tamás.

Jelenleg a szüleivel él, Sóstóhegyen laknak.

Sokáig az édesapja volt az edzője, ám a számos előny mellett megvolt ennek a hátránya is. Egy időben Orendi Mihállyal is dolgozott együtt. Amerikában pedig csoportosan edzettek, a felkészülését Dave Harris, az egyetem egyik kiváló edzője irányította.

Arra a kérdésre, hogy mit szeretne még az úgynevezett nagybetűs életben elérni, igazából még nehezen tud határozott választ adni. Amíg az atlétika töltötte ki az egész életét, addig nem volt problémája ennek meghatározásával, most még keresi az önmegvalósítás lehetőségét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)