Máger Ágnes

Festőművész,

Miskolc

baz_05_32_mager_agnes.jpgBeavatottság híján művészről portrét írni nehéz vállalkozás – kell keresni valami kapaszkodót a tehetség és az ember szintézisére. Angyalok festőjének ki más lenne példaképe, mint Kondor Béla és az ő mindent összefoglaló idézete Angyal a város felett című könyvéből „Hallgatag és biztató légy, világos vigasztaló és még hozzá minden meg nem adható valóban valódi jó. Jó, jó, jó.” Ha tehetnénk, kizárólag olyan emberek társaságában kellene tartózkodnunk – akik gondolataikkal, attitűdjeikkel lelkünk, szellemünk gazdagodását garantálják. Máger Ágnes ilyen személyiség.

Képességeit Istentől kapta, de a megvalósítás és megvalósulás nehéz útját egyedül és nagy akarattal magának kellett végigjárnia. A sors nem kényeztette el, a háború utáni idők igazságtalan és zavaros eseményei elsodorták és ellehetetlenítették azt a családot, melyben született. A tisztes iparos édesapa Szombathelyen polgári jómódot és miliőt teremtett feleségének és három gyermekének, remélve, hogy a becsületes munkával és szorgalommal szerzett javak megalapozzák családja jövőjét. A történelem másként döntött, nemcsak egy élet eredményére került „zárópecsét”, hanem az akkor még gyereklány későbbi életének jelentős szakaszára is. A 34 évesen özvegységre jutott édesanya egyedül küzdött a család fennmaradásáért, gyermekei taníttatásáért.

Már a gimnáziumot is magántanulóként kényszerült befejezni, továbbjutási esélytelenségének okán a helyi Remix gyárban három műszakos tekercselő munkásként dolgozott – míg második próbálkozásra a kirakatrendezői szakma elsajátításának lehetőségével kicsit közelebb került álmai megvalósításához. Ha nincs az elnyomhatatlan tehetség, ha nincs a szilárd akarat – az ország egy biztos ízlésű kirakatrendezőt nyer személyében és elveszít egy tehetséget. A kitartás győzelmeként, második próbára a Képzőművészeti Főiskola ma már Egyetem hallgatója lett – fizikai munkával, takarítással teremtve meg létfenntartása feltételeit.

A magányos, befeléforduló és rendkívül komoly lány érettebb volt korosztályánál, szellemi igényessége felette állt az átlagnak – mely értékek kiemelték és fontossá tették személyét, tanára, Végvári Lajos professzor számára. A mély barátság a lelki és szellemi támasz szerelemmé fényesedett és 1972-ben, a végzéssel szinte egyidejűleg házasságot kötöttek. 1974 a boldogság éve – melyben megszületett Zsófia lányuk és az első önálló kiállítás a Miskolci Galériában. A minden manírok nélküli, habitusában törékeny művész arról beszél, milyen technikával festette 11 m magasban fekve, állványról az ináncsi templom mennyezetképét és 9×4 m-es óriásfalát, majd két év múltán a szendrői templom seccóját, mely feladat nemcsak művészi, hanem közel hat hónapig tartó fizikai megmérettetést is jelentett. A miskolci jezsuita templom szárnyas oltárának elkészítése pedig minden műfajban próbára tette képességeit.

Kiállításait nem tartja számon, de vannak maradandó emlékűek, mint a Dante Parafrázis a Miskolci Galériában, szülővárosában, Szombathelyen kiállított Veronica szárnyas oltára, melyet a város a pápalátogatás tiszteletére megvásárolt és a Vatikánnak ajándékozott, vagy egy meghívás Svájcba, egy gyönyörű kisváros templomának szárnyas oltárt festeni. Művészete elismeréseként 2002-ben Kondor-díjat kapott.

A festőművészet komoly mestersége mellett élénk társadalmi életet él a Deborah Lions női klub keretében, melynek 2002-ben elnöke is volt. A soros feladatok mellett hangversenyeket szervez, és szívügyének tekinti a szerencsétlenül járt krosszversenyző, Papp Zsolt rendszeres látogatását. Az egyre népszerűbb Miskolci Irodalmi Szalon háziasszonyaként kéthavonta jeles személyiségeket szólaltat meg a közönség örömére, a prózát mindig ötvözve az általa is nagyon szeretett komolyzenével.

Máger Ágnes gyászol. Ebben az esztendőben vesztette el férjét – barátját-mentorát, Végvári professzort, a tanárt, a jeles művészettörténészt, aki a Fővárosi Képtár volt főigazgatójaként a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyetteseként mintegy ötven könyvet írt, többek között Munkácsyról, számos tanulmányt Szőnyiről és Bernáth Aurélról, az Európai Művészet történetéről.

Személyében tisztelhetjük a diaporáma műfaj megteremtőjét és a legmagasabb nemzetközi fotókitüntetés tulajdonosát. Ahogyan azt sokan sok helyen megfogalmazták, polihisztor volt – az utolsó reneszánsz ember. A tehetség folytatásának záloga leányuk, Végvári Zsófia, aki a Képzőművészeti Egyetem díszlet-jelmez szakának befejezése előtt már elnyerte az év jelmeztervezője címet. A Sacra Corona és a Mária Evangéliuma, a Sobri és a Meseautó díszletei, jelmezei fémjelzik tehetségét, sokoldalúságát pedig az a tény, hogy a televízió-csatornák arculatváltozásait is munkájának köszönhetjük.

Három tehetség, három nemzedék ígérete a maradandóságnak.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése