Miskolc

Azt mondják, aki nagyon okos ember társaságába kerül egy idő után fáradni kezd, majd törvényszerűen frusztrációt érez, ami egyre erősebb vággyal társul, arra nézve, hogyan lehetne elegáns kifogást találni a távozásra. Ezzel szemben a bölcsesség jelenléte megnyugtat, belátóvá tesz, elgondolkodtat – a hallgató úgy érzi jó helyen van, mert itt az egyszerűség együtt lakik a nagyszerűséggel! Jó helyen voltam én is Feledy Gyula Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművésznél Miskolcon a róla elnevezett házban, galériában, amely 13 éve ad otthont a város tulajdonában lévő, mintegy kétszáz műnek, festménynek, nyomtató eljárással készült grafikának és számos rajzának. A kiállítás időről időre átrendeződik, megújul, a művek nem a kronológiát, hanem a művész stíluskorszakait követik.

Ülök és hallgatok egy minden művészi manírtól mentes embert, aki nem a képeiről, azok technikájáról beszél, hanem arról, hogy hiteles művészetet csak megélt élmények birtokában lehet művelni, mert a képzőművészet életsorsfüggő – aszerint jeleníthető meg, hogy milyen világban, milyen korban mit és hogyan éltünk át. Egy novelláskötetre futná annak a családnak a története, amelybe utolsó gyermekként született Sajószentpéteren bányász apától egy bányakolóniába. 1928-at írtak – mesél egy ma már szinte kihaló fogalomról, arról az emberi tartásról, amely erőt adott egy heroikus küzdelemhez a szegénység és az azt követő nyomor elviseléséhez.

– Munkámhoz erőt, némi biztatást, csak életemnek olyan közegben (korban) zajlott szakaszából meríthetek, melyben a létezés elemi gondjai között még, a művészet belső bajai – finoman szólva – kívül estek sorsom határain –, mesél a kolónia mindennapjairól, a rend és rendszeresség megtartó erejéről, arról az igényességről, amit a nélkülözés sem tudott kikezdeni, egy könyvszekrényről, amelyben féltve őrzött könyvek képezték a család szinte minden „vagyonát”.

Későbbiekben, talán az ott fellelhető Márai-kötetetek hatására lett megszállott rajongója az írónak, különös tekintettel esszéire, melyek olvasása nélkül ma sem nyugodhat le a nap. Az irodalom és főként a költészet – József Attila, Radnóti, Babits – ihlette kitűnő rajzsorozatát Rajzok verssorokra címmel. Feledy Gyula életét és pályáját jelentős mértékben a történelem és a politika determinálta. Tanulmányait a Derkovits-akadémián kezdte, a Magyar Képzőművészeti Akadémián folytatta, majd Krakkó következett. Ez utóbbi választásnak érdekes előélete volt. Egy sikerre „ítélt” római Collegium Hungaricum pályázat beteljesülését vétózta meg az akkori állásfoglalás, mely kizárólag a szocialista országokat találta érdemesnek művészképzésre. Nem politikai előítélet, hanem művészeti ízlésvilága okán kerülte ki a felajánlott Szovjetuniót és választotta a krakkói akadémiát, melynek iskoláját utólag még Rómával összehasonlítva is nagyra értékeli.

Az elismerés kölcsönösségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 1952-ben már önálló kiállítással mutatkozott be a lengyel közönségnek. A festő és grafikus a rajzolás művészetéről és jelentőségéről így ír: „a rajz, magának a rajzoló embernek az ízléséről, jelleméről, sőt egész világképéről megbízhatóan pontos képet adhat akaratlanul is! (Csinálj nekem egy rajzot, nemcsak hogy mit tudsz, azt is megmondom ki vagy?) Igen! Rajzolni nem csak ismereteink, megfigyeléseink közlését, de egyszersmind gyengeségeinkkel, fogyatékosságainkkal való őszinte szembenézést is jelent.” Feledy Gyula művészi sokoldalúsága és termékenysége lenyűgöző. Önálló kiállításai Magyarországon kívül bejárták Európát. Krakkó, Velence, Bécs, Prága, Katowicze, Tampere, Berlin, Torino, Róma adott otthont művészetének. Sajtógrafikáinak köszönhetően munkáit azok is megismerhették, akik kiállításait nem látták.

Kirándulását a színház világába azok a díszletek és kosztümök jelzik, melyeket Aldó Nicolai Festett pillangók című darabjához tervezett. 1955 óta él Miskolcon – a város akkori vezetőinek meghívására – a művésznövendék-képzés elindítójaként és mentoraként. 1955-ben Derkovits-ösztöndíjjal, 1960-ban és 1966-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1975-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címet, 1976-ban SZOT-díjat, 1978-ban Kossuth-díjas lett és 1981-ben a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának nagydíját érdemelte ki.

A rendszerváltást követően a megye önkormányzatának alkotói díjában részesült és legnagyobb elismerésként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének tulajdonosa. Nevéhez fűződik a Miskolci Grafikai Biennálé 1961-es elindítása, ebben az évben ünnepelve annak 21. évfordulóját. A jeles esemény ezen a nyáron társult a második Miskolci Operafesztivállal. A művész több nyelven beszélő világpolgár, minden megnyilvánulása maga a humánum, ha írna, ő lenne a magyar „Hrabal”. Hitvallása, hogy minden stílus szabad, ami mögött fedezet van, tehát hiteles és a mesterség titkait halálig kell tanulni.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)