Kisvárda

Már a dédszülei is pedagógusok voltak, így joggal tarthatja magát igazi pedagógusfamília leszármazottjának Lengyelné dr. Tóth Éva. Édesapja a Jászberényi Tanítóképző Főiskola Pedagógiai Tanszékének vezetője volt, édesanyja ugyanitt gazdasági vezetőként dolgozott. Egy húga van, ő történelem–német szakon végzett Debrecenben, Németországba ment férjhez. Gyerekkorában tanárainak kedvelt diákja volt, jó magyaros, kitűnő tanuló, tanulmányai során sikert sikerre halmozott. Szívesen és sokat szavalt, Petőfi és Ady voltak a kedvencei, de kapott díjat novellapályázaton és nyert matekversenyt, tagja volt az iskolai énekkarnak.

Mindennek ellenére akkor még úgy gondolta, vegyészmérnök lesz. A sors másképp döntött, a nagyszerű közösségben eltöltött négy középiskolai év után, kitűnő érettségivel a háta mögött Debrecenbe, történelem–pedagógia szakra jelentkezett. Végül egy kis átirányítással magyar–történelem lett. Mellesleg történelemből OKTV dolgozatával bejutott az országos döntőbe. Az egyetemen harmadik szakként felvette a népművelést, így magyar–történelem szakos tanári és okleveles népművelő képesítést szerzett.

1966-ban került gyakorlatra Kisvárdára, a Bessenyei-gimnáziumba. Itt egy iskolabálon ismerkedett meg Lengyel Szabolccsal, a járási tanács fiatal műszaki ellenőrével. Az ismerkedésből szerelem szövődött, ennek az eredménye hamarosan egy máig is tartó házasság lett. Első munkahelye a Zrínyi Ilona Leánykollégium, ahol nevelőként két évig egyengette diákjai útját. 1968-tól tanított a Bessenyei György Gimnáziumban, és különösen szívesen gondol vissza az első történelem érettségire, ugyanis tanulói 4 egészen felüli átlagot értek el.

Közben eleget tett anyai „kötelezettségének” is, 1967-ben Éva, 1971-ben Zsuzsa látta meg a napvilágot. Talán senkit nem fog meglepni, habár egyikük sem tanít, mindketten rendelkeznek pedagógiai végzettséggel. Éva külkereskedelmi főiskolát végzett, majd pszichológiából szerzett képesítést, Zsuzsa tanítóképzős volt. Jelenleg 4 unokával boldogítják a nagyszülőket, ám előreláthatólag idén májusban mindketten megvalósítják a háromgyermekes családmodellt.

Visszatérve szakmai múltjához Lengyelné dr. Tóth Éva 1975-ben Bajkó Mátyás egyetemi tanár javaslatára kezdett foglalkozni a Bessenyei György Gimnázium történetével, ’79-re elkészült a disszertáció, amely a sikeres védés után a doktorrá avatást eredményezte. 1987 februárjáig folytatta eredményes tanári tevékenységét a Bessenyeiben, tanítványai főleg szépkiejtési és szavalóversenyeken arattak babérokat. Ekkor került a Császy László Gimnázium kollégiumába, a mindenki által elismert és szeretett Kozma Béláné, „Ibolya néni” helyére, annak váratlan halála miatt.

– Nagyon szerettem a kollégiumi éveket – emlékezik vissza –, hiszen igazán nevelni a kollégiumban lehet. Itt lehet közel kerülni a gyerekekhez, itt derül ki, mennyi lelki támogatásra, segítőkészségre van szükség a problémák megoldásához. Nagyon jó volt dolgozni a lelkes, gyermekszerető gárdával, nagy szerepet játszott az igazi közösségi szellem.

1991-ben Kisvárda város önkormányzata visszaadta régi tulajdonát, a középiskola épületét a Szent Orsolya-rendnek. Ők nem tudták felvállalni a működtetését, ezért átadták kezelésbe a kisvárdai római katolikus egyházközségnek. Holczer Gyula kanonok-esperes-plébános vezetésével folyt az iskola átszervezése, egy kuratórium közreműködésével. Ennek tagja lett az iskola két igazgatóhelyettese és a kollégium vezetője, így Lengyelné dr. Tóth Éva is, aki Bakajsza András megbízott igazgató egyéves tevékenysége után 1993. július 1-től kapott megbízást az intézmény igazgatására.

Tevékenységének első sikere az 1994. évi világbanki támogatás, amelynek keretében az iskola mintegy 45 millió forint értékű oktatási eszközt, elsősorban számítógépeket kapott. Az intézmény tanárai részt vettek az új szakképzési modell kidolgozásában, ami a képzés tartalmi megújulását, a továbblépéshez az alapot jelentette, a közgazdász és kereskedelem-marketing szakmacsoport oktatása terén. Szívesen gondol vissza a középiskola fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett lélekemelő ünnepségre, amelyen az egykori alma materben 60(!) évvel ezelőtt képesítést szerzett tanítványok is megjelentek, és akik hozzásegítették az iskola tanárait egy színvonalas kiállítás megrendezéséhez.

1999-ben vonult nyugdíjba, és elégedetten állapítja meg, hogy nyugdíjasként végre azt olvashat, amit akar és nem azt, ami az éppen aktuális feladathoz szükséges. Legfőbb tevékenysége az unokákkal való foglalkozás. Az elmúlt nyáron a három legnagyobbal (mellesleg a legkisebb 3, a legidősebb 10 éves), két hetet töltöttek Erdélyben.

A korát meghazudtoló, fiatalos külsejű nagymama az unokák kedvence, verhetetlen a csúsztatott palacsinta készítésében, és izgatottan várja a májusra jelzett két újabb unokát…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)