Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Lehóczki László
A Spider mentőcsoport vezetője
Miskolc
Gyermekkorában, Aranka utcai kertes családi házukban szerette meg a kutyákat. Először a sajátját tanítgatta, majd egyre többen kérték a segítségét. Így lett kutyakiképző, aki ezen a területen eljutott a világhírnévig. Mancs nevű német juhász társa szobrot kapott Miskolcon. Együtt sok ember életét mentették meg a világ számos pontján, különösen a törökországi földrengések utáni kutatásban voltak eredményesek. Több évtizedes, veszélyekkel teli tevékenységét Miskolc Város Önkormányzata Pro Urbe Díjjal jutalmazta.
Lehóczki László tősgyökeres miskolci, hiszen a városban született 1958. augusztus 16-án és ott járt a Dajka Gábor, majd 4-es számú Istvánfi Gyula általános iskolába. A 101-es Szakmunkásképzőben erősáramú villanyszerelő szakmát, majd érettségit szerzett, ezután a MÁV-nál villanymozdony műszerészként dolgozott. Szabadidejében továbbra is tanította a kutyákat, sok ismerőse kért tőle szakszerű kiképzést. Amikor a polgárvédelem vezetői megkeresték, hogy képezzen katasztrófakutyákat, nem sokat gondolkozott a válaszon. A MEOE miskolci ebtenyésztő bázisán képezte addig a vadász és őrző-védő ebeket, innentől kezdve viszont személykeresést is oktatnia kellett. Mintegy háromszáz alanyból a tíz legalkalmasabbal kezdte a munkát. Első feladatként 1992-ben egy eltűnt idős bácsit találtak meg. Ausztria és Svájc ezen a területen jóval előttük járt, ezért többször voltak náluk tapasztalatcserén, majd Bükkszentkereszten és Miskolc-Tapolcán mentőkutya versenyeket rendeztek. Ismertségük miatt egyre több riasztást kaptak, ám hamar rájöttek, a mentéshez kevés a jó kutya, mert vannak olyan terepek, ahol csak komoly speciális felszerelésekkel lehet eredményesen dolgozni. Ezért kerültek az alakuló csapatba búvárok, sziklamászók, mentőorvosok, katasztrófavédők és más szakterületek képviselői.
A Spider Miskolci Speciális és Felderítő Mentőcsoport 1996 júniusában alakult meg Miskolc Város Közalapítványa részeként, melynek vezetője a kezdetektől Lehóczki László. Önkéntes és karitatív módon végzik a csoport tagjai a mentési és felderítési tevékenységüket, saját kutyáikkal és felszerelésükkel. Lehóczki László immár 21 éve az emberi életek megmentését tűzte ki céljául, ennek szentelve életét. Romos épületekben, roncsok között, nyílt, erdős, bokros, sziklás területeken, vízen és víz alatt is kutat csoportjával élő és halott személyek után. Ebben együttműködnek a rendőrséggel, a tűzoltósággal, a mentőszolgálattal, a Vöröskereszttel, valamint az önkormányzatokkal. A Spider név itthon és külföldön is ismertté vált, ezzel is hírnevet szerezve Miskolcnak. Kerestek már eltűnt gyerekeket, felnőtteket, közúti baleseteknél adtak elsősegélyt, kútból, tavakból, folyóvizekből emeltek ki személyeket, gépjárműveket, tárgyakat. Árvíz, földcsuszamlás, hó- és sárlavina esetén is nyújtottak segítséget rászorulóknak.
Munkájuk önkéntes, azért fizetést nem kapnak. Önzetlenül dolgoznak és mentenek emberi életeket. Gyakran hívják őket külföldre, egyik elhíresült felderítésük az 1999-es izmiti, törökországi földrengéshez kötődik. Lehóczki László Mancs kutyájával, Kelecsényi Csaba pedig Viking Ariedale terrierjével több mint három napja föld alatt rekedt túlélők után kutattak. Ott Mancs jelzésére egy hároméves kislányt élve mentett ki a magyar csapat a romok alól. Hatira ma már egyetemista. Mancsot Lehóczki László képezte ki és a mai napig foglalkozik mentőkutya kiképzéssel. Idáig 28 országban dolgoztak. A kiképzésnek köszönhetően Mancs víz alatti holttestet is képes volt jelezni, de helyesen jelzett élő és halott embert is. Teljesítménye minden idők legeredményesebb mentőkutyájává emelte Magyarországon, és még életében szobrot kapott.
A csapat létszáma folyamatosan csökken. Bármilyen furcsa, ezek a komoly felkészültséggel bíró speciális mentők szabadidejüket és saját pénzüket is áldozzák erre a munkára és néhányuk most külföldre készül távozni. Így a 25 fős létszám 12-re is csökkenhet. Egyiküket sem tudják alkalmazni főállásban, mivel mindössze az adó 1 %-ának felajánlásából gazdálkodnak. Női tagja is van a csapatnak, Laci nevelt lánya, Binda Nikoletta 12 éves kora óta rendszeresen részt vesz a munkákban. Így Beatrix, a feleség és anya egyszerre két családtagért izgulhat. Laci és Niki nyolc kutyát gondoz és képez, ami jelentős költségekkel jár. Ezek után kevesen vitathatják, hogy ehhez az erőt próbáló tevékenységhez elhivatottság kell. Évente 120-150 riasztást kapnak. A csapat egy részére a munkaidő letelte után, vagy hétvégeken lehet számítani. Így nagy nyomás nehezedik arra a három vállalkozóra, akik megélhetésükkel játszanak, hogy eleget tegyenek az elvárásoknak. A késlekedés végzetes is lehet, ezért azon dolgoznak, hogy a speciális mentő tevékenység hivatásos rangot kapjon és megvalósuljon régi álmuk, egy állandó ügyelet.
Lehóczkiék tíz éve szakítanak időt a jégkorong sportra is, hiszen a Miskolci Jegesmedvék serdülő csapatát erősíti a fiúk, László Bence, aki korosztályos válogatott kerettag.
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése