Lakatos Mihály

Étteremtulajdonos, vendéglátó szakember

Kisvárda

szszb_31_tk_lakatos_mihaly.jpgA város csöndes részében megbújó vendéglátóipari-komplexummá fejlődött Café Vya” ajtaján belépő vendéget kellemes látvány fogadja: az étterem berendezése, színeinek harmóniája, kifinomult ízléssel és mértéktartó szemmel megáldott, ugyanakkor avatott női kéz nyomát hordozza. Az élményt fokozza a diszkrét, az időponthoz és a hangulathoz jól alkalmazkodó lágy zene. A helyiség visszafogottsága egyfajta rejtőző elegancia jegyeit mutatja.

A görög katolikus vallású, gazdálkodó – falubírói dinasztia alkotta család legkisebb fia a mai vendéglátónk, Lakatos Mihály, Kisvárdán született. Akkor még gazdálkodó, ma már idős édesanyjától, Juha Máriától tanulta meg a munka alázatát. Édesapja, id. Lakatos Mihály álmát, miszerint fiai viszik tovább a családi hagyományt, korai halála akadályozta meg. A mindenre fogékony fiút nagyapja, id. Lakatos János és a nyírkarászi református lelkész, Ormós István tanította és nevelte, miközben idősebb fiútestvérei és szülei dolgoztak.

Mihály az általános iskolát követően Miskolcon, a Berzeviczy Gergely Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjaként,1984-ben „Képesített vendéglátó” bizonyítványt szerzett. Kiváló adottságainak köszönhetően, serdülő korosztályos középpályásként abban a DVTK-ban futballozott, amelyiknek a „nagy csapata” alkotta egykoron a Magyar Válogatott gerincét!

Első munkahelyén, a Pannónia Vendéglátóipari Vállalatnál a Balaton mellett dolgozott. A rövid kitérőt követően hazajött és a kisvárdai Stil Bárban vállalt állást. A megszokottól merőben más jellegű vendéglátóhely gyorsan közismert és felkapott lett a környéken, így hamar rendszeressé váltak a Nyíregyházáról és Debrecenből érkező, szórakozni vágyó vendégcsoportok. Ottani munkája során ismerkedett meg feleségével, Belányi Szilviával, akivel 1989. szeptember 30-án a házasság szent kötelékébe lépett. Lányuk, Daniella, 1993-ban született. Az idén végez Budapesten, mint környezetmérnök. Ez irányú elkötelezettsége mellett megfér a szülei munkájának segítése is. Kreativitását, friss, minden újra nyitott szemléletmódját „ősei” is díjazzák! Mihály szerint mindig a legjobb a családi munkamegosztáson alapuló vállalkozás. Szilvia munkájáról már a bevezetőben esett szó. Nem tehetünk egy lépést sem anélkül, hogy ne látnánk alkotó keze nyomát.

Mihály közel öt évig dolgozott egy München melletti kisváros, „Hotel am See” nevű éttermében, mint konyhafőnök. A település az európai hírű Lidl család ősi birtokának része. Szívesen beszél bajorországi tapasztalatairól: nemzetközi személyzettel dolgozott, ami néha komoly kihívást jelentett számára. Érdekességként megemlíti, hogy az afrikaiak munka közben mindig énekeltek, elűzve azzal munkájuk monotóniáját. A tulajdonosok elégedettek voltak a náluk dolgozó külföldiekkel, hiszen az eredmények mindenkit, azonnal, ott helyben minősítettek.

Saját fejlődését segítette a Zamárdiban, üzletvezetőként töltött két év. Itthon, egy kedves barátjától, Novák Imrétől bérelt étteremben kamatoztatta évek során megszerzett tudását. Idővel – jó üzleti érzékkel megáldott felesége tanácsára – tulajdonosa lett a „Café Vya Étterem és Bowling Club”-nak, ahol mai beszélgetésünk is zajlik. A kezdetben, fiatalok látogatta szórakozóhelyből alkották meg a mára elegánssá vált éttermet a gazdasági válság tetőpontján. „Szakadatlan munkával, erőn felüli önfeláldozással valósítottuk meg az álmunkat.” Az épület alagsorában négypályás bowling terem üzemel. Az emeleti rész ad helyet a rendezvényeiknek. A 200 – 220 fős „vendéghadat” minden gond nélkül képesek zökkenőmentesen kiszolgálni, hisz’ valamennyi alkalmazottjuk szakképesítéssel és kellő gyakorlattal rendelkezik. Vendégkörükben igen népszerűek a családi ebédek, vacsorák, a céges rendezvények, amik levezetéseként a bowlingozás kiváló szórakozást nyújt. Tervezik a falusi turizmus fejlesztését, a tájjellegű ételek-italok és specialitások megismertetését az idelátogató vendégekkel.

További elképzelésük egy panzió és egy biofarm létesítése, ami majd Daniella féltő gondoskodása alatt teljesedhet ki igazán. Ő, ezirányú érdeklődését agrármérnök nagyapjától, Belányi Bélától örökölte. Büszkén említi meg: az idén hatodik alkalommal, Tokajban tartják az Unokatestvérek Találkozóját, ahol a családi összetartozás jegyében egy hétvégét együtt tölt a népes família. Mihály ez évben 32 tanulónak igyekszik továbbadni szakmai titkait, miközben ő maga immár ötödik éve sikeresen tanít az Apáczai Csere János Gimnázium és Szakiskolában. Jelenleg az idénre tervezett mestervizsgájára készül. Ezúton köszöni meg mindazok segítségét és támogatását, akiknek nagy szerepe volt sikerei elérésében.

A vendéglátó szakma méltán elismert nagyjai büszkén vallják maguk közül valónak Lakatos Mihályt és családját. Kell-e nagyobb dicséret ettől valakinek?

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése