Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Katona Károly
Fafaragó,
Nyíregyháza
Sok mindent ki tud hozni az egyik legősibb alapanyagból, a fából. Munkái kiállításokra, külföldre is eljutottak. A tudását mostanában munkanélküli fiataloknak adja át. Ezek a fiatalok így szakmához, munkához, megélhetéshez juthatnak. Az idős mester egy szatmári falucskából indult, bejárta, megismerte Budapestet és Debrecent. Régóta Nyíregyházán él. A Búza téri piaccal szemben van az otthona és a műhelye a Búza tér 9. sz. alatt. A bejáratnál ez olvasható a cégtáblán: Katona Károly faesztergályos-faszobrász.
A most hatvanegy éves Károly bácsinak érdekes, változatos az emberi és a szakmai életútja. Az isten háta mögötti, Ura községben született. Iparos családba. A nagyapja a fát formálta, az édesapja meg a vasat. A nagyapa kerékgyártó volt, szekerek, kocsik, a paraszti élethez nélkülözhetetlen eszközök készítője. Az apja a géplakatos szakmát tanulta ki. Akkoriban a lakatosok mindenesek voltak a faluban. Az ő apja cséplőgépet, tüzesgépet is üzemeltetett, munkája nyomán zsákokba került a kenyérnekvaló. Ügyes és híres lakatos lehetett az apja, mert Debrecen mellett Pallagon, a híres gazdaságban őt tették meg főgépésznek. Pallagon élt egy darabig ő is a szüleivel, itt járt mezőgazdasági technikumba.
A szakmáját azonban Pesten, pontosabban Angyalföldön a Lehel utcában tanulta. Itt szerzett öntőminta-készítő bizonyítványt. E ritka, kevésbé ismert szakma összetett, több féle tudást igényel. A fával való bánásra is megtanították a tanulóévek alatt. Aztán autodidakta módon magától is tanulta a szakmát, a műhelyében és a fafaragó táborokban a faesztergálás és a fafaragás minden csínját-bínját. Nagy iskola volt számára a híres debreceni bútorgyár is. Itt dolgozott pár évig, univerzálisnak kellett lennie a bútorgyártásban.
A műhelye falán két bekeretezett díszes okirat is látható. Az egyik azt tanúsítja, hogy 1974-ben Debrecenben országos népi iparművészeti kiállítást rendeztek, s ezen a nagy demonstráción országos különdíjat kapott a szigorú zsűritől. A másik bekeretezett szép oklevélen ez olvasható: Az Ipar Kiváló Mestere. Csak hosszú időn át végzett kiemelkedő munka után ítélik oda ez utóbbi címet. Tulajdonképpen egy életmű elismerése ez.
Zsűrizték, csodálták, vették és vitték a szebbnél szebb munkáit faragásait. Aprólékosan, szépen kifaragta például egy tipikus alföldi juhász portréját, alakját. Ez a kis juhászszobor most is a szobáját díszíti. Nyertes munkáinak egy része budapesti múzeumokba, illetve fővárosi gyűjtőkhöz került. Tudásának, keze munkájának hasznát veszi majd az utókor is. A megyei és az országos sajtó mindig beszámolt arról, amikor Vásárosnaményban fafaragó tábort nyitottak. Ezeknek a táboroknak rendszeres résztvevője volt, megismerte őt a szakma elitje. A szakmai hírnévnek köszönhetően Ausztráliába mehetett volna ki dolgozni, sok pénzt kereshetett volna távol a hazától. Ám ő maradt hűségesen barátai, megrendelői körében.
Nem kevesebb mint harmincnégy éve dolgozik a nyíregyházi műhelyben. Az itt készült alkotásaiból jó néhány darab kikerült Amerikába, Németországba, Európa több országába. Így öregbíti ő megyénk, szűkebb hazánk népművészeinek, fafaragóinak jó hírét. Gondosan kimunkált fakulacs, falidísz, fatányér jött ki a keze alól. Módosabb emberek emeletes házában divat mostanában a fából készült, díszes lépcső, illetve lépcsőkorlát. Az ilyen lépcsőkorlátok kifaragásához művészi érzék, ügyes kéz kell. Hát még az egyházi megrendelések teljesítéséhez. A nyíregyházi nagy postával szemben lévő kis kápolnába például lampionokat készített. Ebben a látványos munkában is örömét lelhette. Több templomba csinált csillárokat. Vaján a múzeum különleges megrendelését teljesítette teljes megelégedésre. Játékokat is tud készíteni a gyermekek legnagyobb örömére.
A Nyíregyházi Regionális Munkaerő-fejlesztő és képző Központban három évvel ezelőtt elhatározták, hogy munkanélküli fiatalokat megtanítanak faesztergálásra, fajátékkészítésre. Jó volt ez az ötlet azért is, mert a tanfolyam elvégzése után a hallgatók vállalkozók lehetnek, a környezetbarát fajátékukat a nyugati országokban megveszik. A Széchenyi utcán lévő korszerű képző központban immár öt tanfolyam gyakorlati oktatója volt a népszerű Karcsi bácsi. A szakma mellett emberségre, a munka szeretetére is tanítja a hallgatókat. Többek közt mozdony, úthenger, autó jött ki a tanítványok keze alól. A hallgatók számos vizsgamunkája a nyíregyházi óvodákba került, gazdagítva a gyermekintézmények játéktárát.
Karcsi bácsi felesége Kállósemjénben született, a Zöldért Vállalattól boltosként ment nyugdíjba. Büszkék lehetnek a két fiukra. Károly fiuk mérnök, a Polgári Védelem Országos Parancsnokságán főosztályvezető. Zoltán országos hírű építészmérnök, kft.-igazgató, ő építette Sopronban a bankszékházat, amely az év épülete lett. Katona Károly elégedetten élheti idősebb napjait.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése