Nyírbátor

Azt mondják, a szülői háztól, akár akarjuk, akár nem, valamennyien magunkkal hozunk egy batyut, melyben a mesebeli hamuban sült pogácsa módjára lapul a mi lelki útravalónk. Szerencsés esetben életünk végéig elkísér bennünket ez a táplálék, erőt és tartást ad, a legnehezebb pillanatokban is. Hajnal Ferencné, a Nyírbátori Városi Szociális Szolgálat vezetője is ilyen útravalót kapott annak idején a napkori szülői házban. A családban a tudást, a művészeteket különösen nagy tisztelet övezte, és az édesapa mindig arra tanította három lányát, hogy tehetséggel és akarattal az életben bármi elérhető. Munka után pedig mindig mesélt, hol a történelmi példákat emlegetve, hol meg a természet szépségeire hívva fel a gyermekek figyelmét. Szemében a tanító nagy tiszteletnek örvendett, lányait is erre a pályára szánta. Édesanyjuk vidám természet, egyszerű, jólelkű asszony volt.

Hajnal Ferencné Napkoron végezte el az általános iskolát, majd Nyíregyházán érettségizett, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Mint mondja, ezekből az évekből leginkább a bejárás hagyott maradandó élményeket emlékezetében. A vásárosnaményi vasútvonalon már akkor is rengeteg diák utazott, és így sok baráti kapcsolatra tett szert. Érettségi után aztán a nyíregyházi tanítóképzőbe jelentkezett, ám elsőre nem vették fel. Még ma is őrzi az elutasító határozatot, mely szerint vallásos világnézete miatt nem felelt meg a szigorú követelményeknek. Ennek ellenére végül mégis megszerezte tanítói diplomáját a főiskolán, és visszakerült szülőfalujába tanítani, ahol a mondás ellenére próféta tudott lenni, elismerték a munkáját.

Tevékenysége már akkor túlmutatott a település határain, hisz a térség alsós pedagógusainak munkaközösség-vezetője volt éveken keresztül. Felnőttként a közélet területén is aktívan tevékenykedett. Szívesen emlékszik ma vissza azokra az időkre, pedig keményen dolgozott. Szinte egész napja az iskolában telt, elsős gyermekeket tanított tíz éven keresztül. Imádta ezt a munkát, mert nincs az elsősökénél hálásabb közönség.

Itt, Napkoron, ment férjhez ’77-ben, a férje technikusként dolgozott. Ezután nagyon mozgalmas évek következtek. A nagyobbik fia 1979-ben, a kisebbik pedig 1980-ban született, egy évre rá pedig a család Nyírbátorba költözött, mert férje a tanács műszaki osztályán kapott állást. Ő maga az akkori kettes számú általános iskolában helyezkedett el, ahol korrekciós osztályt tanított.

Négy év után azonban pályamódosításra szánta el magát. Ekkor kapott egy olyan ajánlatot, hogy családsegítő központot kell létrehozni, amiről ő, az elnevezésen kívül semmit sem tudott, ám a kihívásnak nem tudott ellenállni. Ekkor is fülében csengtek édesapja szavai: az ember mindenre képes, csak akarni kell.

Elfogadta hát az ajánlatot, és megkezdték a munkát egy háromfős csapattal, némi írószerrel és két szobával. Ez az intézmény akkortájt az országban is új volt, tizenkét helyen hozták létre, így aztán tanácsot kérni sem mindig volt kitől, mindennek utána kellett járni. Ám talán épp ez volt az egészben az érdekes, izgalmas: valami olyat létrehozni, ami eddig nem létezett, amire eddig nem volt példa. Az új intézménnyel egy új szakma alapjait kezdték lerakni, s hogy ehhez a munkához megfelelő ismeretekkel rendelkezzen másoddiplomát szerzett a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola mentálhigiénés, szociális szervező szakán.

Az elmúlt 16 év során az intézmény kiteljesült, az ide integrált szervezetek 11 szakfeladatot látnak el. Tevékenységük egy része messze túlmutat a város határain. Igyekeznek a környező településeknek is példát mutatni, átadni a tapasztalatokat, ennek érdekében rendszeresen szerveznek tanfolyamokat, konferenciákat. Az új felé is nyitnak: kísérletképpen jelzőrendszeres házi gondozás működik a szolgálatnál, mely tíz környékbeli településre terjed ki. A városban az a cél, hogy minden rétegnek és korcsoportnak tudjanak nyújtani valamilyen szolgáltatást.

Hajnal Ferencnének azonban további tervei is vannak. Jelenleg is tanul, egy év múlva szerzi meg a jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó képesítést. A tudás tiszteletét sikerült átadni gyermekeinek is, hiszen egyetemen, illetve főiskolán tanulnak. Szakmai elképzelései között szerepel, hogy újabb ellátási formákat honosítsanak meg, illetve szeretne egy szabadidőparkot létrehozni a városban. A munka mellett aktívan kiveszi részét a város közösségi életéből, az ünnepségek, rendezvények szervezéséből. Két önkormányzati bizottságban is tevékenykedik, immár a harmadik ciklusban. Büszke arra, hogy jelentős szerepet vállalt a városban létrehozott, nyugdíjasotthon létrehozásában.

Mint mondja, fiatal korában sokat utazott, bejárta szinte egész Európát. Másik szenvedélye azonban máig megmaradt, nagyon szeret kertészkedni, imádja a növényeit. Abban a képzeletbeli batyuban ugyanis, melyet a szülői házból hozott magával, benne van a jól végzett munka, így a kétkezi munka öröme is. Édesapja ugyanis sohasem arról beszélt, hogy milyen fontos a pénz, hanem, hogy milyen sok örömöt szerezhet a munka.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)