Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Győri-Dani Lajos
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti titkára,
Budapest
A törődés a gyengébbekkel, a figyelés az elesettekre, a másokon való segítés nagyon dicséretes cselekedet. Szerencsére ma már egyre többen vannak, akik ezt életük céljaként fogalmazzák meg. Ez nem korfüggő, nem kötődik egy-egy településhez. Segíteni úgy érdemes, ha ez egyetemleges. Győri-Dani Lajos munkahelye ugyan Budapest, de az utóbbi időben több szállal kötődik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez.
– Munkánk során találkoztunk a magányos, idős emberek életét nehezítő problémákkal, melyekre újszerű megoldásokat kerestünk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ennek a megoldáskeresésnek szellemében már ezerkilencszázkilencvenháromban bevezetett egy új szolgáltatást az idősgondozásban: a jelzőrendszeres házi gondozást, melynek lényege az volt, hogy egy műszaki berendezés segítségével a gondozásban lévő idős ember a nap akár huszonnégy órájában segítségül hívhatja gondozóját. Ennek a rendszernek, szolgáltatásnak a fejlesztése során kapcsolódhattam be két éve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei idősgondozás folyamataiba. A megyét ugyanis elsőként jelölte ki a Szociális és Családügyi Minisztérium arra, hogy kísérletképpen próbálja és modellezze ezt a szolgáltatást.
Az otthonról hozott muníció rendszerint egy életre meghatározza az ember cselekedeteit. Az 1966. június 8-án Budapesten született Lajos e vonatkozásban igazi törődést kapott MÁV forgalmi tiszt édesapjától, illetve tanárnő édesanyjától. Egy Fejér megyei községben, Vértesbogláron kapott munkahelyet és szolgálati lakást a pedagógus édesanya. A két „öcsike”, Zsolt és Gábor itt születtek.
– Nyolcéves voltam, amikor visszaköltöztünk Budapestre, mivel édesanyámat súlyos betegsége miatt leszázalékolták, az általános iskolát már Óbudán, új lakóhelyünkön folytattam, és középiskolába is itt jártam. A nagy múltú Árpád Gimnázium tanulója voltam, mellette aktívan sportoltam, kosárlabdáztam. Ezerkilencszáznyolcvannégyben sikeres érettségi vizsga letétele után a műszaki egyetemre felvételiztem sikerrel. A sorkatonai szolgálat letöltése után meg is kezdtem tanulmányaimat az egyetem gépészmérnöki karán, de egy év után azt biztosan tudtam, hogy mérnökember nem lesz belőlem, más ambícióim vannak, emberekkel szeretnék foglalkozni.
Ennek érdekében felhagyott a mérnöki tanulmányokkal, képesítés nélküli nevelőként helyezkedett el egy budapesti általános iskola napközi otthonában, de közben készült a tanárképző főiskolai felvételire. Ezerkilencszáznyolcvanhétben jelentkezett az egri tanárképző főiskola matematika–fizika szakára. A sikeres felvételi vizsga után munka mellett kezdte meg tanulmányait, melyeket kisebb kitérővel és évhalasztással a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán fejezett be. A tanulmányi idő „nagy eseménye” volt, hogy ezerkilencszáznyolcvankilencben megnősült. Volt gimnáziumi osztálytársát, Szabó Mónikát vette feleségül, aki ugyancsak e szakpárt tanulta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
– Házasságunk második évében, ’91 decemberében, megszületett Veronika nevű kislányunk, ’94 áprilisában pedig Lajos nevű kisfiunk. Mindeközben már ezerkilencszázkilencvenben önkéntesként bekapcsolódtam az akkor épülő Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkájába. A kezdetekkor hajléktalan emberekkel, magányos idősekkel, nehéz sorsú családokkal kezdtünk foglalkozni intézményes szolgáltatások szervezésével, és hagyományos karitatív munka végzésével. Ezerkilencszázkilencvenkettőben a Szeretetszolgálat akkor nyíló dél-budai központjának lettem a vezetője, még önkéntesként. A feladatok sűrűsödésével egyidejűleg ezerkilencszázkilencvenháromtól már csak félállásban tudtam tanítani, és részben a Szeretetszolgálat alkalmazottja lettem. Ezerkilencszázkilencvennégytől a szervezet budapesti titkárává választottak, így a tanítást a Kelta Utcai Általános Iskolában abbahagytam, és azóta csak ezt a feladatot végzem.
A Budapesten összegyűjtött tapasztalatokat jó szívvel adta tovább. Erre igényt is tartottak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye különösen az időseket segíti a jelzőrendszeres házi gondozás meghonosításával, hiszen 2000-ben a közös munka eredményeként, nyolc központ telepítésével, elsőként az országban, lefedetté válhatott a megye jelentős része.
– Biztosra veszem, hogy sok idős ember életét könnyítette meg ez a jelzőrendszer, amely a házi gondozásban nyújt hatékonyabb segítséget. Nekem személyesen mégis a legfontosabb az, hogy ma már hazamegyek, ha Szatmárba érkezem. Nagyon szeretem ezt a munkát, hiszen folyamatosan azt érzem, hogy jó csapatban, jó célokért küzdhetek. Minden nap hálát adok Istennek, hogy ebbe a szolgálatba állított, és minden nap megköszönöm a családomnak, hogy ebben maximálisan támogatnak. Azt hiszem, ezek a kapcsolatok, melyek meghatározzák életemet, erőt adnak a hétköznapokban, átsegítenek a nehézségeken.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Szeifert Gyula
Czibere Károly
Dr. Kapolyi László
Lezsák Sándor
Dr. Dudás Ferenc
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Ináncsy Miklós
Dr. Molnár József
Bodó Sándor
Juhász Ferenc
Princz Oszkár
Rigó Zoltán
Kálnoki Kis Sándor
Horváth Kálmán
Szikora Tamás
Szakály György
Serafin József
Lakner Zoltán
Dr. Hegedüs Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése