Dr. Rákosi Endre

Igazgató főorvos,

Püspökladány

hb_01-186_dr_rakosi_endre.jpgMegszülettünk hirtelen / Egyikünk se kérte, / Kérve kérünk szép jelen / Meg ne büntess érte. – írja Devecseri Gábor egyik szép versében. Talán ezekkel a gondolatokkal ment a hetvenes években egyik gimnáziumi osztályból a másikba dr. Rákosi Endre, aki szívesen vállalta az ebben az időszakban bevezetett családi életre való nevelés című osztályfőnöki órák megtartását.

– Nagyon kellemes beszélgetések zajlottak nemcsak az órákon, de azon kívül is a folyosón, az utcán. Ebből az időből sok páciensem maradt meg, akikkel akkor ismerkedtem meg, és egymás bizalmát azóta is élvezzük.

Gondolom, ebből már kitalálható, hogy Rákosi doktor úr szülész, nőgyógyász szakorvos. De honnan indult?

– Berettyóújfaluban születtem 1941. március 9-én. A negyvenes évek közepén került családunk Debrecenbe. Ott a Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban érettségiztem, majd felvettek az orvostudományi egyetemre, ahol 1966-ban végeztem. Végzés után letöltöttem katonaidőmet, és a vásárosnaményi kórház szülészeti osztályára kerültem gyakornoknak. Ott, kórházi körülmények között megtanultam a szakma minden csínját-bínját. 1971-ben tettem szakvizsgát Árvai professzor úrnál – foglalja össze röviden életének első időszakát.

– Hogyan került Püspökladányba?

– 1972-ben álláshelyet hirdetett a püspökladányi szülőotthon. Egy évig dolgoztam ott, majd átkerültem a rendelőintézetbe, ahol a szülészet, a nőgyógyászat és az onkológia tartozott hozzám. Meg kellett barátkoznom azzal a gondolattal, hogy nincs a hátam mögött műtőasztal, de a járóbeteg-rendelésnek is megvan a maga vonzereje. A betegek sokkal színesebb palettája jelenik meg egy-egy ilyen rendelésen, szinte minden betegségtípussal találkozik az ember.

– Mi lett a kórházi munkával?

– Nem hanyagoltam el, mert a szülőotthonban és a berettyóújfalui kórház szülészeti osztályán töltöttem szakmai napjaimat. Itt kanyarodnék vissza beszélgetésünk elejére, azokra a bizonyos jó hangulatú osztályfőnöki órákra. Ekkor indult el újra a magyar egészségügyben a prevencióra való törekvés. Ebből az időből valók azok az emlékeim is, mikor kismama klubok alakultak, és volt olyan társaság, akik a baba világra jövetele után is összejártak, sőt a gyermekek névadóját is együtt ünnepelték. Magam, rengeteg ismeretterjesztő előadást tartottam és tartok a mai napig is, a helyi Vöröskereszt elnökeként.

– Mi a véleménye és a tapasztalata a magyar nők egészségügyi helyzetéről, a népesség számról?

– Mindenféleképpen azon kell lennünk, hogy a csökkenő terheslétszámot megbecsüljük, és maximálisan kiszolgáljuk annak érdekében, hogy minél több egészséges újszülött jöjjön a világra. A nőbetegek szűrése is nagyon fontos. Saját tapasztalatom szerint, ha egy daganatos problémát idejében észlelünk, és azzal orvoshoz fordulunk, akkor a gyógyulás szinte biztosra vehető. Sajnos a női lakosság 25–30%-a az, aki ezzel a lehetőséggel él, figyeli egészségét, de a nők nagy része ritkán vagy sokszor későn keresi fel a nőorvost.

– Térjünk vissza az Ön egyéni boldogulására, életére. Hogyan alakult a sorsa a rendszerváltozás után?

– 1992-ben felkérést kaptam az Egészségügyi Intézmény igazgatói tisztének betöltésére, majd 1996-ban ki is neveztek ezen intézmény élére. Törekvésem az, hogy egy stabil szakorvosi gárda alakuljon itt ki, és maradjon is itt. ’97-ben volt egy kis megingás az intézet életében, de egy átvilágítás megmutatta a neuralgikus pontokat, melyek kijavítása után kilábaltunk ezen nehéz időszakból. Ekkor tudatosult bennem és az intézet orvosi karában is az, hogy vállalkozói formában kell megpróbálni a működést. Ezt a gondolatot az önkormányzattal karöltve, jó egyéves előkészítő munka után 1998-ban meg is valósítottuk. Azóta kilenc szakrendelésünk funkcionált privatizált formában működik, de van még közalkalmazotti jogviszonyú szakorvosunk is.

– Honnan jönnek a gyógyulni akarók?

– Püspökladányon kívül rendelőintézetünk látja el Báránd, Földes, Sárrétudvari és Szerep lakosságát is. Érdekes módon Nádudvar hivatalosan Debrecenhez tartozik, de az ottani emberek előszeretettel jönnek hozzánk, és mi örömmel állunk rendelkezésükre.

– Az orvosi hivatás mellett egy új szakmát is meg kellett tanulnia, újra beült az iskolapadba.

– Igen. 1996-ban elvégeztem a közgazdaságtudományi egyetem egészségügyi menedzser szakát, pontosan azért, hogy vezetői képességemet fejlesszem, az új szemléletmódot megtanuljam alkalmazni.

Főorvos úr igen büszke arra, hogy intézménye több tudományos konferenciának is helyt adott. A volt püspökladányi orvos, dr. Berencsi György professzor tiszteletére rendezett emlékülésen – ahol tanítványai, kollégái méltatták munkásságát –, egy szép domborművet is avattak róla a rendelőintézet falán. Ez bizonyítja, hogy Püspökladány megbecsüli orvosait.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése