Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Petlyánszki Gábor
Orvos, önkormányzati képviselő,
Záhony
Állandó készenlétben van, hogy bármikor segíthesse betegeit, választóit. Dinamikus, jó megjelenésű ember, a legszebb férfikorban. Bemutatásánál két sokat mondó számadat: 2600 beteg van a praxisában, három ciklusban nagy-nagy szavazattöbbséggel választották meg önkormányzati képviselőnek. Ő dr. Petlyánszki Gábor, záhonyi vállalkozó orvos, aki a határ menti városban nemcsak gyógyító, hanem közéleti munkát is végez.
A szomszédos Borsod megye egyik településén, Szendrőn nőtt fel, miskolci középiskolában vált érett fiatallá, Debrecen végezte az egyetemet. Friss diplomával Záhonyba jött, ezt a települést választotta otthonának, ez az első munkahelye. A naptár ezerkilencszáznyolcvannégyet mutatott, amikor megérkezett a „vasutasvárosba”. Szívesen és nosztalgiával emlékszik arra, hogy Záhony ekkor élte fénykorát, jelentős központi támogatással a szó szoros értelmében dinamikusan fejlődött.
Háziorvos szakvizsgát tett, ezerkilencszázkilencvennégytől vállalkozó orvos. Időközben a szomszédos településeken is dolgozott, helyettesített a be nem töltött orvosi állások színhelyén. Így a környező településeken is ismerik és tisztelik.
A felesége szintén orvos, pontosabban foglalkozás-egészségügyi szakorvos. A doktornő korábban a vasutasokat gyógyította, most szintén vállalkozó orvos, és munka mellett tanul: a pécsi egyetem kihelyezett tagozatán jogi ismereteket szerez. Két gyermekük van. A lányuk a jó hírű nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban végzős, a fiuk ugyanitt nulladik évfolyamos.
A doktor úr fiatalon kezdte gyakorolni a közéleti munkát. A tanácsrendszer vége felé a népjóléti bizottságban tevékenykedett. Most az önkormányzat népjóléti bizottságának a vezetője. A szerteágazó szociálpolitika és a gyámügy egy része tartozik ehhez a bizottsághoz. Évente 40–50 millió forinttal gazdálkodik a bizottság. Jelentős összeg, de az igények ezen a településen is nagyobbak, mint a lehetőségek, így mindenki megelégedésére, sértődés nélkül nem lehet elosztani ezt a pénzt. Vannak címzett támogatások, de esetiek is, így a munka nagy felelősséggel jár, lelkiismeretesen, hozzáértéssel kell dönteni minden forintról. A bizottság munkájának is sikere, hogy a városban valamennyi hetvenöt éven felüli polgár közgyógyellátásban részesül.
A szociális segély, a tanszersegély elosztása is felelősséggel jár. Záhony anyagi kondíciója a környező településekhez képest jónak vagy inkább elfogadhatóbbnak mondható. Ezt azért tudja Petlyánszki doktor, mert tagja a pénzügyi bizottságnak is. Így rálátása van a pénzügyekre, a gazdasági ügyekre. Mint mondta, jó a kapcsolata a többi bizottsággal is. A bizottságok vezetői igen jó viszonyt alakítottak ki egymással, valamint a polgármesterrel és a jegyzővel. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy eredményes legyen az önkormányzati munka.
Ismételte, hogy a település fénykorában érkezett ide, amikor folyamatos és egyenletes volt a fejlődés. Aztán ő is tapasztalta, hogy a rendszerváltás után megtorpanás következett. Megszűnt a tsz, a vasútnál tömeges volt az elbocsátás, megjelent a munkanélküliség. Az utóbbi pár évben csordogáltak a pályázati pénzek néhány dologgal gyarapodott a város. Az orvos-önkormányzati képviselő szerint az „ország kapuja” ma is több központi támogatást érdemel. Mint mondta, itt lesz az uniós határ, és akkor ismét felértékelődik Záhony szerepe.
Ami az orvosi praxisát illeti, téved az, aki azt hiszi: napi kétszer három órát rendel. Az elmúlt karácsony előtt például tömegesnek mondható volt a megbetegedés, egész nap zsúfolt volt a betegváró, ebédelni is alig jutott ideje. Évente tizennégy–tizenötezer beteg fordul meg rendelőjében. Néhányan a szomszédos településekről is bizalommal keresik meg. Mi több: rendszeresen kárpátaljai betegek is igényt tartanak a gyógyító munkájára. Itt említette: jó volna, ha a két ország közti egészségügyi egyezmény a gyakorlatban is jól működne.
A doktor úr Záhonyban házhoz jár a fekvő betegekhez. Nap mint nap bele csöppen az élet sűrűjébe, megtapasztalja, hogy milyen körülmények közt élnek az emberek. Szomorúan tapasztalja, hogy Záhonyban sok a koravén ember. Ők azok, akiket az elmúlt évtizedekben megviselt a nehéz fizikai munka vagy a sínek mentén az egészségre ártalmas tevékenység. Rendelőjében is lecsapódnak az egykori foglalkoztatási betegségek. Praxisában soknak mondható a krónikus betegségben szenvedő ember. Az idős emberek egy része nemcsak testi gyógyításra vágyik, szükség van a doktor úr vigasztaló, biztató szavaira, gerontológiai tudására is. Próbálja megértetni minden betegével: a betegnek is hozzá kell járulni a saját gyógyulásához.
A város megigényelte a mentőállomást, a rendelők korszerűsítését is szeretnék. A doktor úr a jelenlegi technika mellett is lelkiismeretesen végzi tevékenységét. Állandó készenléti szolgálatban van, bármikor megcsörrenhet a telefon. S ha megcsörren, siet, mert tudja, hogy munkája életbevágóan fontos.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Zubály Bertalan
Belinszky Béla
Jászfai Csaba
Pócsik Zoltán
Dr. Szép Béla
Farkas Adrienn
Földi Ferenc
Dr. Nagy Anna
Kovács Csaba
Kovács Miklós
Szikora Imre
Gubik László
Erdei Árpád
Dr. Horváth Rudolf és Dr. P...
Gere Sándor
Plószné dr. Sallai Margit
Rigó Zoltán
Kálnoki Kis Sándor
Dallosné Rozgonyi Mária
Bakó Sándor
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése