Debrecen

A nem hétköznapi ember, egy kicsit „kilóg a sorból”. Hisz nem mindennapos dolog az, hogy valaki végzett orvosként három különböző szakterületen is (általános sebészet, baleseti sebészet, fog- és szájbetegségek) szakvizsgát tegyen. Miként az sem, hogy amolyan „konok emberként” – saját igazát szem előtt tartva – „nem áll be a sorba”, és rangról, címről, tudományos előmenetelről lemond, ha bensője így diktálja. Büszke arra, hogy nagyszerű barátai vannak, de legalább ilyen büszke arra is, hogy sok emberrel nem kellett közös nevezőre jutnia.

Ilyen – rendkívül változatos és érdekes életutat bejárt – ember dr. Joós Gyula, aki 1950. április 2-án született Tiszapalkonyán. Szülei pedagógusok voltak, egyik húga belgyógyász-kardiológus, a másik fogszakorvos-gyermekfogszakorvos, mindketten Miskolcon élnek. Amolyan furcsa kettősség, hogy itt, a szocialista ipar fellegvárának számító, környezetszennyező gyáróriás melletti kis faluban ívódott bele a természet szeretete. A Tisza megismerése, tisztelete, a horgászat, az úszás, kajakozás voltak gyermekkorának meghatározó elemei.

Középiskolai tanulmányainak színtere a híres alma mater, a Földes Ferenc Gimnázium Miskolcon, ahol egy kísérleti jelleggel indított matematika–fizika szakos osztályban tanult. 43-an kezdtek, 25-en érettségiztek, és egy osztálytársát csak azért nem vették fel egyetemre, mert nem jelentkezett továbbtanulni. Életének egyik legintenzívebb négy évét töltötte a gimnáziumban és a selyemréti Petőfi-kollégiumban, olyan alapokat szerzett, amelyekre a mai napig támaszkodhat.

A kemény négy év után az orvosi egyetem, Debrecen, a Nagyerdő szinte felszabadulást jelentett számára, élete egyik legszebb korszakának tartja ezt az időszakot. Már az első évfolyam végén kitűnő volt, tudományos diákköri tevékenységet folytatott, élte a kollégisták sokszínű életét.

Nagy elszántsággal és lelkesedéssel kezdett dolgozni az I. Számú Sebészeti Klinikán, ahol olyan tanítómesterrel ajándékozta meg a sors, mint dr. Szeleczky Gyula professzor, aki klasszikus értelemben vett kiváló sebész volt. Tőle tanulta meg, hogy az operáló orvos a lehető legkevesebb károkozással köteles munkáját végezni, nála szakvizsgázott 1979-ben.

Mivel jó értelemben vett türelmetlen ember, csak attól hajlandó elfogadni dolgokat, akit az adott területen tapasztaltabbnak tart és megfelelő erkölcsi alapokkal is rendelkezik. 1983-ban egy nehéz döntés után kérésére áthelyezést nyert a Szájsebészeti Klinikára, ahol nagy hasznát vette sebészeti tudásának, és ahol mb. osztályvezetőként is dolgozott. Közben egy hónapos szakmai tanulmányúton vett részt a Rostocki Egyetem Sebészeti Klinikáján.

1987-ben megtiszteltetésnek érezte, hogy visszahívták a Sebészeti Klinikára, a leendő baleseti osztály vezetőjeként számítottak rá. Bár ez a terv végül tőle független okok miatt nem valósult meg, mégis örült e váltásnak. A továbbiakban prof. dr. Sápy Péterrel dolgozhatott együtt. Ez a néhány évig tartó közös munka mind emberileg, mind szakmailag nagyszerű időszak volt.

Ugyanebben az évben magánpraxist is nyitott, ezt a sebészeti tevékenységgel együtt végezte öt éven át. Mivel mindkét terület önmagában is teljes embert kíván, végül a magángyakorlat mellett döntött. 1990-ben szerzett szakképesítést traumatológiából, majd 1992-től a DOTE Kísérletes Sebészeti Intézetében dolgozott, önálló tudományos profilt vezetett. Számos közleménye, könyvrészlete jelent meg magyar és idegen nyelven, előadásokat tartott itthon és külföldön magyar, angol és német nyelven.

Már a 70-es és 80-as években egyetemi oktatást folytatott mindhárom szakterületén, és 1998 óta szájsebészetet tanít a Debreceni Egyetem Stomatológiai Klinikáján, 2000. március 1-jétől kinevezett oktatóként. 1996 óta magánpraxisát főállású tevékenységként végzi, egy kft. igazgatójaként kilencfős, nagyszerű csapatot irányít.

Tagja a Magyar Sebésztársaságnak, a Magyar Fogorvos Egyesületnek, az Osztrák Sebésztársaságnak és a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaságának.

Ezerkilencszázhetvenhatban kötött házasságot dr. Könyves Tóth Éva orvossal, két gyermekük született: Eszter ma már fogszakorvos, Gergő gimnáziumba jár. Rendszeresen sportol, fut az erdőben (sokszor kaukázusi pásztorkutyájával együtt), ritkábban evez, szörföl. Megmaradt gyermekkori szenvedélye a horgászat, amit leggyakrabban fiával együtt művel. A családdal szívesen tesz utazásokat, nemcsak külföldön, hanem hazai tájakon is.

Tervei között szerepel egy minden igényt kielégítő rendelő kialakítása és szeretné megőrizni azt a tulajdonságát, hogy képes legyen odafigyelni embertársaira. A szakmában a valóság minél pontosabb ismerete alapján szeretne jó döntéseket hozni, és javára lenni a segítségre szorulóknak.

Hogy elégedett-e eddigi életútjával? Igen! Bár ez csupán egy lehetőség a működőképes választások közül.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)